Krisztus Szent Teste és Vére ünnepén Ferenc pápa az evés és a jóllakottság kettős szükségletéhez fűzte gondolatait, elemezve az ünnep evangéliumi szakaszát. A Szent Péter teret megtöltő mintegy húszezer hívőt arra emlékeztette, hogy az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus nem csak abban segít, hogy életünkben előbbre haladjunk, hanem ő maga útitársunkká válik, belép életünkbe, meglátogatja magányunkat, önmagát adja értünk.

Vertse Márta – Vatikán

A pápa óvott attól a veszélytől, hogy az Eucharisztiát a mindennapi élet nehézségeitől távoli dimenzióba zárjuk. Az Úr meghív bennünket, hogy a mennyország polgárai legyünk, de figyelemmel kíséri mindennapi szükségleteinket is. Corpus Domini, Úrnapja ünnepének evangéliumi szakasza, a kenyér- és halszaporítás csodája arra szólít, hogy mi is viseljük gondját felebarátainknak, akik éhezik az ételt, de a barátságot is és osszuk meg velük az Eucharisztiában jelen lévő élő Jézust.

 

Olaszországban és más országokban ezen a vasárnapon ünneplik Krisztus Szent Teste és Vére ünnepét – kezdte beszédét Ferenc pápa, majd megállapította, hogy az Utolsó Vacsorán megalapított Eucharisztia olyan volt, mint érkezési pontja egy útvonalnak, amelyen Jézus már előképét adta néhány jel által, mindenekelőtt a kenyérszaporítással, amelyet a vasárnapi evangéliumi szakasz beszél el (vö. Lk 9,11b-17). Jézus gondoskodik a nagy tömegről, amely követte őt, hogy meghallgassa szavát és megszabaduljon különböző bajoktól. Jézus megáld öt kenyeret és két halat, megtöri őket, a tanítványok szétosztják az ételt és „mindnyájan ettek és jóllaktak” (Lk 9,17) –idézte az evangélium szavait a pápa, majd hangsúlyozta, hogy az Eucharisztiában mindnyájan megtapasztalhatjuk az Úrnak ezt a szeretetteljes és konkrét figyelmét. Aki hittel veszi magához Krisztus Testét és Vérét, nem pusztán eszik, hanem jóllakik. Enni és jóllakni: erről a két alapvető szükségletről van szó, amelyeket az Eucharisztia kielégít.

 

Ferenc pápa ezután először az „evés” szükségletéhez fűzte gondolatait, idézve az evangéliumi szakaszból: „Mindnyájan ettek” – írja Szent Lukács. Estefelé a tanítványok azt tanácsolják Jézusnak, hogy bocsássa el a tömeget, hogy elmehessenek élelmet keresni. De a Mester erről is gondoskodni akar: enni is akar adni azoknak, akik meghallgatták. A kenyerek és a halak csodája azonban nem látványosan megy végbe, hanem szinte visszafogottan történik, mint a kánai menyegzőn: a kenyér egyre több lesz, amint kézről kézre adják. A tömeg, miközben eszik, ráébred, hogy Jézus mindenről gondoskodik. A pápa rámutatott: ez az Eucharisztiában jelenlévő Úr: hív minket, hogy legyünk az Ég polgárai, de ugyanakkor figyelembe veszi azt az utat, amivel szemben kell néznünk itt, a földön. Ha kevés kenyér van a táskámban, Ő tudja azt és törődik velem.

 

Ferenc pápa ezután arra az olykor fennálló veszélyre hívta fel a figyelmet, amikor az Eucharisztiát egy meghatározatlan, távoli, talán fénylő és tömjénfüsttől illatozó dimenzióba zárják, ami azonban távol van a mindennapi élet korlátjaitól. Valójában az Úr szívén viseli minden szükségletünket, kezdve a legalapvetőbbektől. És példát akar adni a tanítványoknak, amikor ezt mondja: „Ti adjatok nekik enni”, vagyis azoknak az embereknek, akik egész nap hallgatták szavait. A pápa kifejtette, hogy a mi szentségimádásunk akkor nyer igazolást, amikor gondját viseljük felebarátunknak, mint ahogy Jézus teszi: a körülöttünk lévő emberek éhezik az ételt, de a társaságot is, éhezik a vigasztalást, a barátságot, a jó kedélyt, éhezik a figyelmet, éhezik az evangelizálást. Ezt megtaláljuk az Eucharisztikus Kenyérben: Krisztus figyelmét szükségleteinkre és a felhívást, hogy mi is tegyünk így a körülöttünk lévőkkel. Kell enni és enni adni – szögezte le Ferenc pápa.

 

Ezt követően a másik szempont elemzésére tért rá. Az evésen túl azonban nem hiányozhat a jóllakottság sem. A tömeg jóllakott, mert volt bőségesen ennivaló és attól a jókedvtől és ámulattól is, hogy ezt Jézustól kapta! Természetesen szükségünk van arra, hogy táplálkozzunk, de arra is, hogy jóllakjunk, hogy tudjuk, hogy a táplálékot szeretetből kapjuk. Krisztus Testében és Vérében találjuk jelenlétét, értünk adott életét. Nem csak segítséget ad, hogy tovább haladjunk, hanem önmagát adja: útitársunk lesz, belép történeteinkbe, meglátogatja magányunkat, visszaadja az élet értelmét és lelkesedésünket. Ez jóllakottá tesz minket, amikor az Úr értelmet ad életünknek, sötétségeinknek, kétségeinknek, de Ő látja az értelmet és ez az értelem, amit az Úr ad, jóllakottá tesz, ez adja meg azt a „többletet”, amelyet mindannyian keresünk: vagyis az Úr jelenlétét! A pápa aláhúzta, hogy az Úr jelenlétének melegsége megváltoztatja életünket, ami Ő Nélküle valóban szürke lenne. A következő imára buzdította a híveket: „Imádva Krisztus Testét és Vérét, kérjük tőle szívből jövően: „Uram, add meg nekem a mindennapi kenyeret, hogy tovább haladhassak, Uram, tegyél jóllakottá jelenléteddel!”. Végül Ferenc pápa a Szűzanyához intézett fohásszal zárta beszédét: „Szűz Mária tanítson meg bennünket, hogy imádjuk az Eucharisztiában jelen lévő élő Jézust és osszuk meg őt testvéreinkkel”.