Nem sok emlékem van gyermekkoromból, de az igen, ahogy 6 évesen hisztizek az általános iskolai tanévnyitón és szüleimnek azt ismétlem: ’Nem akarok iskolába járni! Nem akarok tanulni!’
És őszintén szólva, a hagyományos magolós, poroszos tanítási módszer később sem nyerte el a tetszésemet. Nem szerettem és nem akartam iskolába járni és tanulni.
Aztán valahogy mégiscsak túléltem a nyolc évet, és kegyelem kettesekkel átbukdácsoltam a középiskolába, ahonnan pedig már egész jó eredményekkel mentem tovább a főiskolára, meg egyetemre. No persze ez utóbbiak már mások voltak, hiszen ott már azzal foglalkoztam, amit szerettem, így ezt már nem is tanulásként (bár volt egy-két nem szeretem tantárgy ott is), hanem sokkal inkább kikapcsolódásként éltem meg.
No és mi a helyzet az Isten iskolájával? Mi van azokkal a dolgokkal, amikre az Úr akar megtanítani? „Tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok” (Máté 9:13) „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok” (Máté 11:29)
Bizony, ez sem könnyű, mert sokszor előtör belőlem a nemszeretem és a nem akarom. És ugyan az elmélet talán már menne kettesre, de a gyakorlat…, mikor úgy kéne élni, szólni, viselkedni, mint Krisztus, bizony az még sok-sok ismétlést és gyakorlást igényel.
S ahogy Túrmezei Erzsébet, Pótvizsga szeretetből című versében is írja, én is oly sokszor megtapasztalom: amikor egy-egy próbán megbukom, Jézus maga mellé ültet és különórát tart nekem, arról a végtelen szeretetről, amellyel ma is körülvesz.
Ezért, Dáviddal együtt én is csak annyit mondok:
„Taníts Uram”
Kommentáld!