Szüntelenül imádkozzatok!
Két szó. Könnyű elfelejteni.
A középkori szerzetesek talán mindenki másnál komolyabban komolyabban vették ezt a két szót. Mikor a kolostor földjein dolgozva minden órában, és sokszor akár negyedóránként is meghallották a templom harangjának kongását, egy pillanatra megálltak, és szerszámaikkal a kezükben elmondtak egy rövid, csupán néhány szóból álló fohászt: "Köszönöm Istenem, hogy velem vagy!" Szüntelenül imádkoztak.
Mikor Pál arról beszél, hogy szüntelenül imádkozzunk, nem arra bátorít bennünket, hogy a mindennapi teendőinket elhanyagolva, szó szerint "megállás nélkül" koptassuk a nadrágunkat térd-tájékon. Valami hasonlóról van szó, mint a szerzetesek esetében, akik az Istennel való beszélgetést nem elkezdték, majd egy "ámen"-nel lezárták a reggeli étkezés előtt, hanem ugyanazt a beszélgetést egész nap folytatták Istennel.
Kicsit hasonlít ez ahhoz, amit a feleségemmel is sokszor megélek. Mikor mindketten teszünk-veszünk a házban, és hosszú csend után folytatjuk azt a témát, amit korábban elkezdtünk: mind a ketten tudjuk, miről van szó, senkinek nem kell elmagyarázni, miről beszélünk. Megosztjuk a másikkal, ami éppen a fejünkben zajlik.
Istennel sincs ez másként. Ő nem azt várja tőlünk, hogy áhítatos megszokásból minden nap adott időben, előírt testhelyzetben és megadott szavakból összeállított rituálé keretein belül "megidézzük" őt. Ez a pogány népek pogány isteneire igaz volt ugyan, de az egy igaz Istenre nem.
Neki kapcsolat kell. Egy olyan kapcsolat, ami állandó, percről percre folytatódik, amiben bármikor felfohászkodhatok, hogy "most segíts meg" vagy "köszönöm, hogy velem vagy". Ő tudni fogja, miről van szó, hiszen folyamatos kapcsolatban vagyunk. Szüntelenül imádkozni csak így lehet. Istennel kapcsolatban lenni csak így érdemes.
Szüntelenül imádkozzatok. Két szó. Ne feledd!
Áldott napot!
Kommentáld!