Az igazságtalan bíróról szóló példabeszédben Jézus az éles ellentét és a szelíd párhuzam retorikai eszközeivel tanít. Az isten- és embertelen evilági hatalom arroganciáját állítja szembe Isten emberszerető elkötelezettségével. A legesélytelenebb társadalmi csoportot képviselő özvegyasszony kitartó kérése sikerét pedig az állhatatos ima példaképévé teszi számunkra.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Lukács evangélista bevezetőjében úgy értelmezi a történetet „hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni”. Talán azért jutott erre a következtetésre, mert Jézus példázatában az „éjjel-nappal” Istenhez kiáltók késedelem nélküli meghallgatásáról van szó. De képes-e az ember bármit úgy végezni, hogy ne fáradjon el? És csak akkor hallgat-e meg bennünket az Isten, ha alvás nélkül, éjjel-nappal kiáltunk hozzá?

Az utóbbi kérdés inkább arra vonatkozik, hogy Isten késedelem nélkül meghallgat, akár éjjel, akár nappal fordulunk hozzá. A fáradhatatlansággal kapcsolatban meg a getszemáni kertben egy óra virrasztásra sem képes Péter, Jakab és János juthat eszünkbe. Egyáltalán nem azért, mintha mi különbek lennénk náluk. Inkább azért, hogy a jézusi ima lényegéhez és módjához egy kicsit közelebb kerülhessünk.

Amikor az Úr az imáról tanít először is a képmutatás és a magamutogatás veszélyére figyelmeztet, majd a bensőséges ima titkába hív.  „Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz” (Mt 6,5-6).

A másik kerülendő csapda a szócséplés.  „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek. Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk... (Mt 6,7-9).

A nappal és az éjszaka ritmusát megalkotó és a hetedik napon megpihenő Teremtő ismeri és szereti teremtményeit. Ez azt is jelenti, hogy nem vár el tőlünk lehetetlen dolgokat. Életünk egy dinamikus egyensúly rendjét követi. A belégzést a kilégzés, az ébrenlétet az álom, a munkát a pihenés. Baj akkor történik, ha ez a rend megbomlik, mert az ember elvesztette az Istennel való kapcsolatát.

De mi a szerepe az imának ebben a kapcsolatban és hogyan lehetünk kitartóak benne? Máté evangélista Lukácshoz hasonlóan buzdít az állhatatosságra. De míg Lukács a közönyös és hanyag bíróval Isten figyelmes és készséges szeretetét állítja szembe, addig Máté a minden gyarlóság és esendőség ellenére megnyilvánuló emberi jóságot az ezt messze felülmúló isteni szeretet távlatába helyezi.  

„Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik” (Mt 7,7-11).

A különböző imamódok, a megtanult imák, a Miatyánk, az Üdvözlégy, a rózsafűzér, a Jézus ima, a papi zsolozsma, a saját szavainkkal való fohászkodások, a szentírási elmélkedés, a szemlélődő ima mind-mind próbálkozások arra, hogy életünk egészét Isten szerető jelenlétébe helyezzük. Erre hív Szent Benedek is a híres „ora et labora” „imádkozzál és dolgozzál” mottójával. Erről tanít Loyolai Szent Ignác a „activus in contemplatione, contemplativus in actione” formulával, ami annyit tesz, hogy légy aktív a szemlélődő imában és Istent-szemlélő a cselekvésben.

Jézus és a szentek nem valamilyen életidegen és lehetetlen dologra hívnak tehát bennünket. Inkább egy kiteljesedett életre. Ami mindig ott és abban van teljesen jelen, amit éppen tesz. Ami ismeri az eksztázis józan mámorát és az intimitás bensőségességét. A teljes szellemi és fizikai intenzitással végzett munkát és a pihenés ellazító nyugalmát. A kreativitás zsenialitását és a képzelgésektől mentes pihentető álmot. Ami térben, időben és kapcsolatban jelen van az Isten, a másik ember és önmaga számára. Ebben sejti meg a maga és embertársai javát és az Isten dicsőségét. A bizánci zsolozsma imaóráinak papi imája is efelé kalauzol bennünket.

„Ki minden időben és minden órában, a mennyben és a földön imádandó és dicsőítendő vagy, jóságos, hosszantűrő és sokirgalmú Istenünk, ki az igazakat szereted, a bűnösökön könyörülsz, ki a jövendő javak ígérete által mindenkit üdvösségre hívsz; magad, Urunk fogadd el ez órában a mi imáinkat és jóságod által igazgasd életünket törvényeid megtartására. Szenteld meg lelkünket és tisztítsd meg testünket, igazgasd gondolatainkat, tedd bölccsé és józanná értelmünket és ments meg minket aggódástól bajtól fájdalomtól és lelki szenvedéstől. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő védelmük mellett megőriztetve és általuk taníttatva a hit egységére és megközelíthetetlen dicsőséged megértésére vezéreltessünk, mert áldott vagy örökkön-örökké. Ámen.”