A szinodalitásról tartott szinódus a hét közepén többek között az „egyházi tekintély” és a „visszaélések” kérdéseit vitatta meg – tájékoztat a 13. és 14. közgyűlés eseményeiről Paolo Ruffini, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa, aki egyúttal a szinódus Információs Bizottságának elnöke is.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán             

A tekintély – amely az Egyházban „mezítláb gyakorolt ​​szolgálat” – és a visszaélések kérdése szerepelt a két közgyűlés felszólalásain csütörtök délután és péntek délelőtt, melyeket utána kiscsoportokban beszélgettek át és vitattak meg, szabad hozzászólásokkal. A 365 fős közgyűlés tagjainak döntő többsége – a tájékoztató szerint 341 és 343 fő – vett részt a megbeszéléseken, melyeket délelőtt 9 órától fél egyig, délután pedig négytől este hétig tartanak. A szinódus résztvevőinek étkezését többnyire a saját vendéglátói helyükön biztosítják. A kialakult rend szerint minden nap az ebédszünetben tartanak sajtókonferenciát a szinódusi sajtóteremben Paolo Ruffini elnök és helyettese Cristiane Murray asszony vezetésével.

 

A csütörtök délutáni sajtótájékoztatón a kommunikációs elnök elmondta, hogy az Instrumentum laboris, a szinódusi munkadokumentum előkészítésének B3-as szakaszában a „Részvétel, a felelősség és a tekintély feladatai” témákat járták körül. A közgyűlési felszólalások és kiscsoportos visszajelzések a „tekintélyelvűség elkerülésére” intettek, hangsúlyozva, hogy „a tekintély nem uralom, hanem szolgálat”. A prefektus az ülésteremben használt egyik legtalálóbb kifejezést idézte, mi szerint a „tekintélyt mezítláb gyakorolják”. A hatalom, a tekintély birtokosának nem kell mindent ellenőriznie, hanem legyen képes „delegálnia” a feladatokat kell. Az utolsó szó a püspököt illeti a döntésben, de hozzátették, hogy „az utolsó szó, nem az egyetlen szó”.

 

Az egyik téma „a lelkipásztorok szerepét illette a szegények szolgálatában”, pontosan abban az értelemben, ahogy Ferenc pápa szólt róla a Szent Péter téren a migránsokért és menekültekért mondott imájában. Figyelni kell „az utcán szenvedők kiáltásaira”. Továbbá „a püspökök feladata, hogy hívjanak fel a „szív megtérésére, hogy az emberség érzései kerekedjenek felül azokban, akik fegyverkereskedelem révén járulnak hozzá a harmadik világháborúhoz, amely emberek millióinak szenvedését okozza”. A „társfelelősség, vagyis a közösen hordott felelősség” volt az egyik leggyakrabban használt szó a felszólalásokban, ami alatt „a karizmák bevonását és koordinálását” értették. A megosztások során ismét felhívták a figyelmet a különféle illetékességek és feladatok, főként a világiak elkötelezettségének fontosságára.

 

A tisztánlátás kedvéért a kommunikációs prefektus ismertette a szinóduson résztvevők számát. Eszerint a szinódusi résztvevők száma a Szentatyával együtt, aki a legtöbbször részt vesz a közgyűléseken: 365, mint az év napjai. Paolo Ruffini prefektus ismertetette a részvétel különböző módjait, rámutatva, hogy a munka tágabb értelemben további száz személy érint még, és így a teljes létszám 464, de jelenlétüket nyilvánvalóan nem számítják bele a hivatalos adatokba. Bejelentette továbbá, hogy a szinódusi főtitkárság a felszólalások tekintetében  kiemelten kezeli azokat, akik még nem kértek szót az eddigi üléseken. Sheila Pires, az információs bizottság titkára a sajtótájékoztató során kiemelte, hogy az ülésteremben voltak, akik óvva intettek a klerikalizmustól, még a világiak körében is, ami azért veszélyes, mert „hatalmi, lelkiismereti, gazdasági és szexuális visszaélésekhez vezethet”. A  titkár hangoztatta, hogy többek szerint „a visszaélések miatt az egyház elvesztette hitelét”, olyannyira, hogy szükség lenne egy „ellenőrző mechanizmusra”.

 

A szinodalitás – némely hozzászólás értelmében – hozzájárulhat a visszaélések megelőzéséhez, mivel ez egy olyan folyamat, amely a meghallgatáshoz és a párbeszédhez kapcsolódik. A reformok kapcsán szó esett a pénzügyi struktúrák és a gazdasági tér nagyobb átláthatóságának eléréséhez szükséges változtatásokról, valamint a kánonjog és néhány anakronisztikussá vált „titulus” felülvizsgálatáról. A szinódusi folyamattal egyezően javasolták meglévő struktúrák – például a lelkipásztori tanácsok – sürgős megerősítését, ügyelve arra, hogy ne engedjenek a parlamentarizmus felé sodródásnak. Végezetül Pires titkár arról számolt be, hogy a fiatalok melletti jelenlét kérdése különösen érezhető a digitális környezetben, amely igazi missziós cél, hogy összehozza a távoli külvárosokban élőket. A hozzászólások végső következtetése szerit ezekkel a fiatalokkal ott kell találkozni, ahol már jelen vannak, mégpedig a különféle közösségi hálózatokon.

 

A sajtókonferencián is felszólalt Gintaras Grušas, vilniusi érsek, a litván püspöki konferencia elnöke és a CCEE, az Európai Püspöki Konferenciák tanácsának elnöke és a februári prágai tanácskozásra utalt, amely szerinte „rendkívül pozitív tárgyalási és lelki megosztási lehetőség” volt, melynek köszönhetően 45 ország lelkipásztorai beszélgethettek, vitatkozhattak együtt különböző nézőpontból. A szinódusi munkára utalva Grušas érsek hangsúlyozta a képzés, a formáció központi helyét, mint „az egyházi életnek, az együttélésnek és a közösségi tapasztalásnak a módját”. Maga a szinódus tapasztalata is konkrétan érzékelteti mindezt – mondta  felszólalásában – az együtt töltött napok fáradtsága ellenére nagy erő van még bennünk, mert noha különböző országokból érkezünk, mégis ráébredünk arra, hogy milyen sok a közös vonás bennünk, mindenekelőtt a hit”. A másik fontos szempont, amelyet a litván elöljáró kiemelt, a „szív megtérése”, az „egyházként való növekedés” vágya, mely a „gondolkodásmód megváltoztatására irányuló készségből ered”.

 

Houda Fadoul szír nővér – aki 1993 óta egy szír-katolikus maronita szerzetes közösség tagja és tanúságtevőként részese a keleti egyházak és a közel-keleti szinódusi folyamatnak – személyes és egyházi tapasztalatairól beszélt, méghozzá a háború, világjárvány, földrengés drámai eseményei közepette. Egyházmegyéje ráadásul három évig püspök nélkül maradt, és a most érkezett új lelkipásztor mindenekelőtt a fiatalok bevonásával, valamint egy szakértő libanoni püspök meghívásával próbált „felzárkózni”, hogy találkozzon a közösség különböző alkotóelemeivel. A szinódussal kapcsolatban Fadoul nővér „nagyon gazdag eszmecsere mozzanatairól” beszélt, amely az imában kért egység és megosztás közti feszültségét táplálja. Ráadásul minden témát az „együtt- járás” stílusában dolgoznak fel: van egy kiindulópont, egy útvonal és egy elérendő cél.