Bernardino degli Albizzeschi Massa Marittimában, Sziéna közelében született, nemesi család sarjaként, abban az évben, amelyben Sziénai Szent Katalin meghalt. Bernardin még nem volt négy éves, amikor szüleit elvesztette; az árván maradt gyermeket sziénai rokonok vették magukhoz, így 1386-tól Sziénában nevelkedett. 1396 és 1399 között jogot tanult. Húsz éves volt, amikor kitört a városban a pestis. A gazdagok vidéki birtokaikra menekültek; Bernardin azonban a városban maradt. Sziéna levéltára megörökítette akkori tetteit. A pestis őt is megfertőzte; halálos betegen oly ismeretekre tett szert a lélek dolgairól, amilyeneket csak érett emberek szoktak elnyerni sok fáradozás és csalódás árán. Bernardin visszanyerte egészségét.

A pestises betegek szolgálata és betegsége indította arra, hogy Krisztus követésének e formáját válassza Szent Ferenc fiai között. 1402. szeptember 8-án vagyonát szétosztotta a szegények között, majd felvételét kérte a minoriták sziénai kolostorába. Kevéssel később az obszervánsokhoz, a ferences rend legszigorúbb ágához csatlakozott. 1404-ben szentelték pappá. Hosszú ideig egy magányos kolostorban élt, a hegyek között. Egy véletlen esemény vitte a csendből a nyilvánosság elé: egy hitszónok hirtelen megbetegedett, s Bernardinnak kellett kisegítenie. Beszéde hatására a nép követelte milánói nagyböjti szónoknak.

Prédikációi áldásos hatását hamarosan Észak- és Közép-ltália minden lakója érezte. Sokan tértek meg szavai hatására, a papok nem győzték a gyóntatást. Istenhez tudta vezetni az embereket. „Olyan volt, mintha tavasz köszöntött volna a világra” – jelentik a krónikák. Különösen nagy volt békeszerző hatása; Jézus Nevének tiszteletével nyerte meg a szíveket. Felismerte, hogy a fegyverekkel, zászlókkal, pártjelvényekkel szemben neki egyetlen fegyvere van: az üdvözítő Jézus Krisztus. Nevének monogramját (IHS) arany betűkkel egy kis pajzsra írta, melyet kezében tartva prédikált. E pajzs hamarosan a béke és testvériség jelévé vált: házak, templomok, városházák kapuja fölé tették. Ellenségei három alkalommal (1426-ban V. Márton pápánál; 1431-ben IV. Jenő pápánál és 1438-ban a bázeli zsinaton) emeltek ellene vádat, de mindig felmentették, mert bebizonyosodott, hogy tanítása tévedésmentes, szándéka feddhetetlen, élete szent. Bernardinnak meggyőződése volt, hogy vallási dolgokban a lázadáson nincs áldás, sőt átok az, ha az Egyház szavát nem fogadjuk engedelmesen; tehát engedelmeskedett. Háromszor akarták püspökké tenni (Sziénában, Ferrarában és Urbinóban), de visszautasította.

1430-tól írta teológiai műveit. Beszédeiben gyakran dialogizált, frappáns novellisztikus és anekdotikus betéteket is alkalmazott.

Negyvenöt híres sziénai beszéde (1427) Benedetto di maestro Bartolomeo posztókártoló mester feljegyzésében maradt fenn, az élő beszéd varázsát is megőrizve: felkiáltásait, hangutánzó szavait, még szótagmegnyújtásait is lejegyezte. 1438 és 1442 között az obszervánsok vikárius generálisa volt, ami 240 kolostor felügyeletét jelentette. Az irányzat reformere és kiszélesítője lett, mintegy 300 további obszerváns kolostort állított fel. Szorgalmazta a ferencesek teológiai művelődését. 1440-ben a Perugia melletti monteripidói kolostorban morális iskolát nyitott; 1441-ben Sziénában teológiai főiskolát alapított.

Amikor lemondott vikáriusi tisztéről, diplomáciai ügyekkel Milánóba küldték. Útközben megbetegedett, és 1444. május 20-án, áldozócsütörtök vigíliáján halt meg az aquilai Szent Ferenc-kolostorban. Ravatalánál sok csoda történt. V. Miklós pápa már hat év múlva, 1450-ben szentté avatta. Ereklyéit 1474-ben átvitték Aquilába, a róla elnevezett templomba. Ünnepét 1657-ben vették föl a római naptárba, és halála emlékére május 20-ra tették.

A szentképeken általában ferences ruhában, aszkéta arccal ábrázolták. Attribútumai: jobb kezében korong vagy négyszögletes tábla, rajta a napsugarakkal körülvett IHS-monogram, bal kezében könyv, néha a Kol 3,2 idézetével („Az odafönn valókat keressétek, ne a földieket”); három mitra, a visszautasított püspökségekre utalva, feszület, városmodell, glóbusz, galamb, koldus, katedra, zarándokbot.

Magyar Kurír