Sajgó Balázs atya, a gyulafehérvári érsekség Caritas szolgálatának igazgatója elfogadta szerkesztőségünk felkérését, hogy ő legyen a következő három liturgikus év vasárnapi evangéliumainak magyar rádiós prédikátora. Szeretettel köszöntjük Sajgó Balázs atyát a Vatikáni Rádió magyar szerkesztősége és hallgatói nevében. Előre is köszönjük szolgálatát!

Ha hajlamos vagyok mindig arra figyelni, ami nincs, akkor könnyen elveszíthetek sok mindent, ami van és így egyre inkább beszűkül életem. Beszűkül szívem, lelkem, egész lényem és a beszűkülés következménye a „beszürkülés”. Ilyenkor gyakran kezdek beszélni a szürke hétköznapokról is, hiszen a „szív bőségéből szól a száj” (Lk 6,45). Ez konkrétan azt jelenti: a szűk szív szűkebben lát és csak a „szükségeket” látja maga körül a „bőségek” helyett.

Természetesen, mindez nem azt jelenti, hogy nem kell észrevennem a rosszat, hanem azt, hogy minden nap figyeljek meg mindent úgy, mintha először látnám. Mindennap figyeljek az újra, s akkor életem kitágul, mert észreveszem az apró csodákat és azokat az ajándékokat, amelyekkel az Úr elhalmoz engem. Sőt, amikor már az ajándékok mögött észreveszem az Ajándékozót is, Aki mindig jelen van, akkor hálás leszek az Ő jelenlétéért.

A virrasztás ezt jelenti: éberen várom Őt, Aki mindig jelen van. Az éberség azt jelenti, hogy meg is látom Őt, Aki állandóan jelen van.

Minden szent időnek megvan a maga sajátos üzenete: a karácsonyi szent idő a születésre, és így a lélekben való újjászületésre is fekteti a hangsúlyt. A húsvéti szent idő a feltámadásra, és így a lélek halálából való feltámadásra is irányítja a figyelmet. Az adventi szent idő arra mutat, Akire várunk és Aki már jelen is van. Ha éberen figyelek és élem meg ezeket a szent időket, az Eljövendő jelenlétét már most is megtapasztalhatom. Ez jelenti azt az evangélium szerint, hogy bármikor beléphet az én időmbe Ő, Aki már az ajtónál áll és kopog (vö. Jel 3,20).

Ezért szükséges megállni és gyakorolni azt a mondatot, amelyet egyik jezsuita szerzetestől hallottam: ne legyen időm sietni. A lejtőn ugyanis már nem lehet megállni, csak leborulni. Az embernek pedig egy idő után azt kell eldöntenie, hogy leborul vagy kiborul. Aki képes leborulni, Fentről és Bentről erőt kérni és kapni, az képes megállni, felkelni, és irányt változtatni. A megtérés irányváltást jelent. 

Krisztus Urunk nagyon jól tudja, milyen az ember, így azt is, hogy mi lakik bennem, ezért használja a tolvaj módjára érkező úr képét. Nem azért teszi ezt, hogy ijesztgessen, hanem mert tudja, hogy hajlamos vagyok irányt téveszteni! Ha életemnek nincs ura, észre sem veszem azt a „rákos folyamatot”, amely gyorsan megöli bennem a lényeget, a lelket.

A kísértés észrevétlen! Ezért jó ébernek lenni!

Egy remete a pusztában keményen böjtölt. Egyszer csak azt gondolta magában, hogy könnyű így megtartani a böjtöt, hiszen a közelben nincs is hús. Az igazi böjt az, ha maga előtt látja és mégsem eszi meg. Elment hát a város piacára, vett egy nagy darab húst, odatette maga elé a sziklára. Ezután ezt gondolta: Ki enné meg a nyers húst? Az igazi böjt az, ha a hús meg van sütve, és úgy sem eszik belőle. Ezért megsütötte azt. Aztán azt gondolta: az igazi böjt az, ha a számban van és mégsem eszem meg. A szájába vette… aztán szépen megette az egészet.

Jézus tudta, mi lakik az emberben (vö. Jn 2,25). Ezért figyelmeztet újra az éberségre. Legyetek éberek és figyeljetek figyelmesen, szerető figyelemmel! Nézzetek bensőtökbe és akkor kitágul lelketek – Isten szeretetében!