A kereszt mindennapi életünk tudatos, vagy éppen véletlenszerű tartozéka. Ott van a szobánk falán, néha szemünkbe ötlik egy egy hegytetőn, templomtornyon, nyakunkban hordjuk vagy pedig ima előtt magunkra rajzoljuk - keresztet vetünk. A mai ünnepen Szent Kereszt felmagasztalásának napján az Egyház tudatosan is ráirányítja a figyelmünket a kereszt fontosságára és üzenetére, amely nem válhat üres jelképpé - hanem arra vár, hogy felfedezzük felmagasztalás igazi mélységét és tartalmasságát. Az ünnep Jeruzsálemből származik. Nagy Konstantin császár a szent sír fölé templomot építtetett, és az itt megtalált szent Keresztet ezen a napon ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt népnek. Innen a név: Szent Kereszt felmagasztalása. Azóta az egyház minden évben megüli ezt a napot - felemeli a keresztet, hogy rátekintsünk és tudatossá legyen, hogy az Úr Jézus mit vállalt értünk, és nekünk Krisztus követőknek, keresztényeknek milyen irányba kell haladnunk.

Ennek már az Ószövetségben is volt előképe, erről szólt az első olvasmány. A választott nép vándorlása idején veszélybe került, kígyók mardosták, gyötörték a népet. Isten parancsára ekkor Mózes rézkígyót tűzött egy póznára, aki hittel és bűnbánattal tekintet a kígyóra megmenekült a mérges kígyók marása elől. A mózesi rézkígyót maga Jézus is említi Nikodémusnak, és önmagára alkalmazta, mint kereszthalála előképét. Így a megváltás pillanatától kezdve a kereszt Isten irántunk való nagy szeretetének a jele, kegyelmi erőforrásunk. A szentek közül hányan meg hányan voltak a kereszt szerelmesei, mert felfedezték, hogy a keresztet nem iktathatják ki az életükből, hanem a kereszten szentelődnek meg. Így született meg a mondás is, hogy, aki a keresztet el akarja kerülni, az Krisztust kerüli.

Például Szent Ferencnek és társainak kezdetben szegényes körülményeik miatt nem volt imakönyvük, még szentképük sem. Ezért Szent Ferenc egy nagy keresztet állított fel a szegényes hajlékukban, ez pótolta az imakönyvüket és elmélkedési könyvüket. A kereszt volt az evangéliumos könyvük, amely megtanította őket Krisztus tökéletes követésére.

Megkeresztelt emberként mi is Krisztus követésére vállalkozunk. Sokszor úgy találjuk, és panaszkodunk, hogy nincsenek meg mindehhez a megfelelő körülményeink. Szűk a lakásunk nincs ahol imádkozzunk. Sokan vannak körülöttünk, zavarnak. Nem jutunk hozzá megfelelő imakönyvhöz, nem tudjuk miként kell elmélkednünk. S miközben egymásután soroljuk a kibúvókat és kifogásokat pillanatról pillanatra szalasztjuk el a felkínálkozó lehetőségeket. Így életünk keresztje nem üdvösséget hoz, hanem kínzó eszköznek találjuk, amely csak akadályoz. Viszont Isten nem azt várja el tőlünk, hogy rendkívüli hőstetteket hajtsunk végre, és a lehetetlent valósítsuk meg. Csupán azt kellene, hogy a jelen élet körülményeit szenteljük meg. Arra lenne szűkség, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is. Észre kellene vennünk életünk üdvösséget hozó mindennapi keresztjét amely megjelöl. A naponkénti bosszankodást, a jelentkező betegséget, a jócselekedetre felkínálkozó alkalmat. Nem kirívó nagy dolgok, de mindennap jelen vannak. Ezekből szövődik az életünk, s ha tudatos vállalással nem színezzük egyszerűen sima, dísztelen és szürke lesz minden.

A mai nap, ez az ünnep jó alkalom arra, hogy újra felszítsuk a jó szándékot, a tettrekészséget. Tekintsünk hát az Úr Jézus keresztjére, hogy erőt és kegyelmet nyerjünk mi is az üdvösséges kereszthordozáshoz és így életünk egy egésszé alakuljon.

Bőjte Mihály OFM

Forrás: http://www.katolikusradio.hu