„Akarok jó Pásztor lenni, aki, ha kell, életét adja juhaiért.”

     Isten Szolgája Mindszenty József 1945. december 8-án e szavakkal kezdte meg új püspöki szolgálatát az esztergom(-budapest)i érsekség élén, egyszersmind Magyarország prímásaként. És valóban, népe, valamint saját életének szörnyű tragédiái közepette a hivatásában mindig rendkívüli módon kitartott és szilárd bátorságot tanúsított, a barbár erőszakra szeretettel és evangéliumi szelídséggel válaszolt.

     Isten Szolgája 1892. március 29-én egy Vas megyei faluban, honi nyelven Csehimindszenten, szőlőműves családba született, Kovács Borbála és Pehm János gyermekeként. Úgy emberségből, mint kereszténységből a legjobb nevelést kapta, a plébániatemplomot gyakran látogatta, ahol a szertartásokon ministrált. Már gyermekkorától a papi hivatás jeleit tapasztalta, ezért lépett Szombathelyen a premontrei atyák iskolájába. Tanulmányai és mély lelki élete egyértelműen kijelölték elhatározásának útját, hivatása felől bizonyosságot szerzett. Ez még inkább kiteljesedett azokban az években, amikor az egyházmegyei szemináriumban a teológiai tanulmányait végezte.

1915. június 12-én, Jézus Szentséges Szívének ünnepén Józsefet pappá szentelték.

     Első feladata a felsőpatyi kápláni szolgálat volt, ahol nagy lelkesedéssel és lelkipásztori szeretettel fordult mindenki felé. Páratlan jelleme, rendkívüli tudása, és minden bizonnyal a tüzes és magával ragadó igehirdetése hamar ismertté tette őt a plébánián kívül is. Hittant tanított a zalaegerszegi iskolákban, a fiatalok nagy rokonszenvétől övezve.

     Azokban az években teljesedett ki az I. világháború szörnyű tragédiája. Miután a háború befejeződött, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlott, Magyarország kormányzása a kommunisták kegyetlen irányítása alá került, ami azonban csak rövid ideig tartott. József atyát letartóztatták, de a rendszer bukása után azonnal szabadon engedték. Ezek után zalaegerszegi plébánosnak nevezték ki, 1919. október 1-jén egy 16 ezer lelket számláló közösségben kezdte meg apostoli munkáját. Ilyen körülmények között Isten Szolgája helyesen ismerte fel, hogy a legfontosabb és legsürgetőbb feladat a tudatlanság megszüntetése. Ezért támogatta az iskolaügyet és a hitoktatást, és felkarolt számos kulturális és vallási egyesületet. Előmozdította templomok és plébániák építését, igen nagy fontosságot tulajdonított az igehirdetésnek, az imaéletnek, a szentségimádásnak és Szűz Mária tiszteletének.

     Mindeközben új felhők gyülekeztek Magyarország és egész Európa fölött, miután Németországban Hitler jutott hatalomra és a II. világháború mindent lángba borított. Akkor, ebben a nagyon válságos helyzetben, 1944. március 4-én XII. Piusz pápa Isten Szolgáját veszprémi püspökké nevezte ki. Székhelyére tíz nappal azután érkezett, hogy a náci katonák megszállták a várost. A többi magyar püspökkel együtt azon munkálkodtak, hogy segítséget nyújtsanak a zsidóknak, akik közül sokakra a biztos halál várt a fogolytáborokban. Miközben a háború dühöngött, Mindszenty csak az emberek megsegítésén fáradozott, segítette a szegényeket, papi értekezleteket tartott, támogatta a világiak apostoli szolgálatát, szívén viselte a betegek ellátását, új plébániákat és iskolákat alapított. A nácik börtönbe zárták, mialatt kelet felől a szovjet hadsereg fosztogatta és nagy pusztítással elfoglalta Magyarországot. Ezekben a vészterhes napokban nevezte ki XII. Piusz pápa Isten Szolgáját esztergomi érsekké és Magyarország prímásává.

     Az új érsek számára rendkívül nehéz időszak kezdődött. Szolgálatában először arra törekedett, hogy csillapítsa népe körében az éhínséget és a szenvedéseket, védelmezze a fogságba kerülteket, annak ellenére, hogy az államhatalmat megszerző kommunista vezetők ezt akadályozták. Magyarországon egyre súlyosbodó egyházüldözés vette kezdetét, melynek a katolikus iskolák lettek az első áldozatai. 1948 júniusában az egész iskolarendszert államosították. Ebben az ügyben a két évvel korábban bíborossá kinevezett érsek a harangok megszólaltatásával tiltakozott, hogy az egész nemzet végveszélybe kerülését jelezze. A nehézségek nem törték meg Isten Szolgájának lelkét, épp ellenkezőleg, még nagyobb erőfeszítéssel dolgozott céljaiért: új plébániákat alapított, zarándoklatokat szervezett, és ezzel oly nagy haragra gerjesztette a kommunista vezetőket, hogy 1948. december 26-án, amikor ő a kápolnájában imádkozott, az államrendőrség lecsapott rá. Oda hurcolták, ahol korábban a Gestapónak nevezett titkos rendőrség kínozta ellenségeit, ezután 39 napon át egy hideg és nedves pincében, ruháitól megfosztva, összeverve, magánzárkában tartották, ahol újra és újra további kínzásokkal gyötörték. A bíboros olyannyira legyengült, hogy engedett és aláírta a kínzással kicsikart vallomást, amelyben magát a „nép ellenségének” nyilvánította. A jegyzőkönyvre odaírta a „C.F.” betűket, azaz „coactus feci” – kényszer hatására tettem.

1949. február 3-án koncepciós perben halálra ítélték, amit aztán fegyházbüntetésre változtattak. Bilincsbe verve felajánlotta magát és szenvedéseit övéiért. Azért imádkozott, hogy egyesülhessen a megfeszített Krisztussal. 1956 októberében, amikor a magyarok a szovjet birodalom uralmát lerázták magukról, ő is újra szabad lett.

     A szovjet uralom megbuktatásának kísérlete rövid életű volt, néhány nappal később Magyarországot a korábbi állapotába kényszerítették. Mindszenty bíboros számkivetésben élte az életét az Amerikai Egyesült Államok budapesti követségének épületében, amit egy napra sem hagyhatott el. Ott élt csendesen, imádságosan, magát folytonosan Istennek ajánlva a hazájáért, az Egyházért és a béke uralmáért a világban.

     1971-ben az azóta már szentté avatott VI. Pál pápa kívánságára a bíboros szabad utat kapott Rómába, ahol részt vett a Püspöki Szinóduson. Azután Bécsbe távozott, és hátralévő életét ott töltötte. Szabadságát visszanyerve korlátozások nélkül utazhatott nemcsak számos európai országba, hanem különböző földrészekre is, hogy erősítse a száműzött magyarok lelkét, hirdetve nekik az evangélium igazságát.

     Teljes odaadása Krisztus iránt, az Ő igazsága és igazságosságának érvényesülése iránt, a bizalommal teli ráhagyatkozása az isteni Gondviselésre, élő és állhatatos reménye, népe iránti szeretete, rendíthetetlen és szenvedélyes lelkipásztori tevékenysége, buzgósága az egyetértésért és a békéért, okossága és ereje, a világi dolgok iránti megvetése, és végül az evangéliumi eszményekre való folytonos törekvése – mindezek a vonások remekül megrajzolják Mindszenty bíboros lelki portréját. Erénygyakorlásával ékesítette a bíbort. Egész életét a Krisztusba és az Ő egyházába vetett hitének szentelte.

     Isten Szolgája termékeny és szenvedésekkel teli földi életét 1975. május 6-án Ausztria fővárosában fejezte be. Testét Ausztriában, a celli Mária-kegyhelyen temették el, és 1991-ben vitték át az esztergomi főszékesegyházba.

     Minthogy életszentségének híre egyre nőtt, 1995. január 19. és 1997. december 30. között lefolytatták ennek egyházmegyei vizsgálatát az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. 1995. június 2. és július 15. között kiegészítő eljárás zajlott le a Szombathelyi Egyházmegyében. Mindezek jogszerűségét és érvényességét a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja 1999. november 8-án kelt határozatával elismerte.

A Positio összeállítása után a bevett szabályok szerint megvizsgálták, hogy Isten Szolgája valóban hősi fokon gyakorolta-e az erényeket. A teológusok különleges tanácsa 2018. június 14-én kedvező kimenetellel tartotta meg ülését. A bíboros és püspök atyák 2019. január 15-én rendes ülésen gyűltek össze, melyet én magam, Angelus Becciu bíboros személyesen elnököltem, és elismerték, hogy Isten Szolgája a teológiai és vele összefüggő sarkalatos erényeket hősies fokon gyakorolta.

 l, miután mindezekről Ferenc pápának az alulírott bíboros prefektus gondosan beszámolt, Őszentsége a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának véleményét meghallgatva és megerősítve, a mai napon kinyilvánította: ebben az ügyben és kérdésben teljesen bizonyos, hogy Isten Szolgája Mindszenty József, a római Anyaszentegyház bíborosa, néhai esztergomi érsek és Magyarország prímása a teológiai erényeket, a hitet, a reményt, az Isten és a felebarát iránti szeretetet, valamint a sarkalatos erényeket, az okosságot, az igazságosságot, a mértékletességet és a lelki erősséget, külön-külön és együtt véve hősies fokon gyakorolta.

Ennek a határozatnak a közzétételét és iktatását a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának iratai közé Őszentsége, a pápa elrendelte.

Kelt Rómában, az Úr 2019. évében, február 12-én,

Angelus Becciu, bíboros prefektus és Marcellus Bartolucci, címzetes érsek titkár