Szent V. Celesztin (1209/1215 – 1296. május 19.) néven uralkodott a katolikus egyház történetének 192. pápája. A konklávé huszonhét hónapon át nem tudott dönteni Szent Péter trónjának betöltéséről, így az egyházfői trón több mint két éven át üresen állt. A Rómában és ezáltal a bíborosi kollégiumban is egymásnak feszülő politikai érdekek olyannyira nem bírtak egymással, hogy végül egy idős, bencés szerzetest választottak meg. Celesztinről bátran állítható, hogy egyike a legtisztább lelkű klerikusoknak, akik valaha elfoglalták a pápai trónt. Nem véletlen, hogy halála után szentté avatták. Azonban a bíborosok azért választották meg egyházfőnek, mert életének nagy részét remeteként élte le, ezért nem értett a politikához, és nem tudta átlátni a pápasággal járó feladatokat. Ezért ő volt a történelemben az első olyan egyházfő, aki önként lemondott hivataláról.

 

1215 körül született a Molise tartományban álló Sant'Angelo Limosano városában, Pietro Angelerio néven. Csak évekkel később vette fel ismertebb nevét, a Pietro del Morrone nevet. A krónikák leírása szerint Pietro családja szegény volt, de becsületes és mindenekelőtt mélyen vallásos. Miután apja még igen fiatal korában meghalt, Pietro dolgozni kezdett testvéreivel a földeken. Azonban anyja más jövőt szánt neki, ugyanis felfigyelt kivételes értelmére és odafigyelésére embertársai iránt. Hamar rávette, hogy álljon be szerzetesnek a közeli kolostorba. Így Pietro tizenhét éves korában a Faifoliban álló bencés szerzetesrend tagja lett. Itt teológiát tanult, és a rend legelhivatottabb szerzetese lett. A remete életmódot választotta először az Abruzzoban emelkedő Monte Morrone hegyen, majd öt évvel később két társával a közeli Maiella-hegység egyik barlangjában. Életének alapjait Keresztelő Szent János élete adta, így rongyos ruhákban élt, elvékonyodott testét láncokkal kötözte meg, amelyeket csak vasárnaponként oldozott el. Egy évben négyszer tartott böjtöt, amelyek közül három szigorú böjt volt, azaz csak kenyeret és vizet vett magához. A nap nagy részét és az éjjeleket is imával és munkával töltötte. Hamarosan több követője is akadt, és a bencés rendnek így alakult ki a celesztinus ága, amelyet IV. Orbán pápa 1264-ben ismert el. 1286-ig az általa alapított rend elöljárója volt, amelyet csak a pápai trónra lépése után neveztek el róla.

Már két esztendő és három hónap telt el, hogy IV. Miklós pápa meghalt, de a konklávé, amely Perugia városában ült össze még mindig döntésképtelennek bizonyult. A megegyezés egyre távolibbnak tűnt, amikor Latino Malabranca Orsini bíboros beszédet intézett a konklávéhoz. Szavaiból ki lehetett venni, hogy az Úr haragja a szent kollégiumra vetül, ha nem választják meg Szent Péter utódját hamarosan. De a Megváltó utat mutatott neki egy remete szerzetes személyében. Mindenki előtt világos volt, hogy Latino bíboros a pártatlan, idős Pietrora gondol. 1294. július 7-én a konklávé egyhangúlag Pietrot választotta meg egyházfőnek.. A köznép Itália-szerte üdvözölte a szent életű szerzetest a pápai trónon. Úgy gondolták, hogy végre olyan ember foglalhatja el a szent széket, aki igazán méltó arra, nem úgy mint több korábbi egyházfő. Igazi megváltásról, az igazság eljöveteléről beszéltek. Végül Pietro úgy vélte, megválasztása az Úr akarata volt, és élnie kell a lehetőséggel, hogy ő irányíthatja az Isten egyházát.. Pietro szamárháton érkezett a koronázásra a Santa Maria di Collemaggio-templom elé, és augusztus 29-én hivatalosan is trónra emelték. Ekkor vette fel az V. Celesztin uralkodói nevet.

Hamarosan mindenki számára kiderült, hogy az alapvető teológiai tudáson kívül Celesztin semmit sem ért a világi életből. A nápolyi király számára is hamar kiderült, hogy a gyenge akaratú egyházfő mindössze egy tehetetlen eszköz a kezükben. Mindennek ellenére Celesztin igen fontos döntéseket hozott a pápaság későbbi története szempontjából. Elsőként újra érvénybe helyezte a X. Gergely pápa által kiadott konklávé-törvényeket, amelyeket majd V. Adorján semmissé nyilvánított. Tizenkét új bíborost szentelt fel, akik közül hét francia származású volt, három a Nápolyi Királyság területéről származott és kettő Celesztin remetetársa volt. Ez volt a szerzetespápa legmeghatározóbb tette, ugyanis ezzel végleg eldöntötte a pápák későbbi történelmét. A bíborosi testületben nagyobb arányba kerültek a franciapártiak, amely már az egyházfők avignoni útját jelezte előre. Celesztin második nagyobb horderejű rendelkezése volt, hogy a kánoni jogokba vétette, hogy a pápának joga van lemondani trónjáról. le. 1294. december 13-án összehívta a bíborosok kollégiumát. Celesztin itt felolvasta a Liber Sixtust, bejelentette lemondását, és felkérte a szent kollégiumot, hogy gyűljenek össze új egyházfő választására.

 

Celesztin lemondása után a konklávé újra megerősített szabályai szerint kilenc nap múltán összeült a bíborosok kollégiuma, amely Gaetani bíboros befolyása alatt igen gyorsan döntésre jutott. A bíborosok december 24-én Gaetani bíborost választották meg egyházfőnek, aki felvette a VIII. Bonifác nevet. Az új egyházfő azonnal visszavonta Celesztin rendeleteinek és kinevezéseinek nagy részét, majd a szerzetesi csuhába öltöztetett Celesztinnel együtt Rómába indult. Az egyszerű szerzetes azonban vágyott vissza szeretett hegyei közé, így San Germanónál sikerült megszöknie a pápai menetből. A szerzetesek nagy örömmel üdvözölték újra a Maiella-hegység barlangjaiban. Bonifác azonban elrendelte az egykori pápa letartóztatását, hiszen amíg szabad volt, veszélyt jelentett hatalmára. A szerzetes hónapokig sikeresen menekült üldözői elől hegyeken és erdőkön át, és azt tervezte, hogy átkel az Adrián Görögországba. De hajóját egy heves tengeri vihar visszafordulásra kényszerítette, és a kikötőben, a Monte Gargano lábánál már várták Bonifác katonái. A katonák a pápa kezére juttatták az egykori egyházfőt, aki az Anagni közelében emelkedő fumonei vár egyik tornyába záratta Celesztint. A legendák szerint az őrök kegyetlenül bántak vele, sőt egyes történészek szerint maga Bonifác igyekezett megkeseríteni életét. Celesztin imádsággal és vezekléssel töltötte napjait, amikor több mint kilenc hónapos raboskodás után nyolcvanegy évesen 1296. május 19-én meghalt. Évekkel később, 1313-ban V. Kelemen pápa szentté avatta, és földi maradványait Ferentino városából Aquilába vitette, abba a templomba, ahol pápává koronázták. Síremléke mind a mai napig itt látható. Ünnepét május 19-én tartja a katolikus egyház.