Szent Sebestyén
Szent Sebestyén, latinul Sebastianus (Narbonne, ? – ?, 288. január 20-án) keresztény szent és mártír, aki Diocletianus római császár keresztényüldözéseinek idején halt vértanúhalált.
Sebestyén a legnépszerűbb szentek közé tartozik. Mint segítőszenthez fordultak hozzá pestis és más – embereket vagy állatokat pusztító – járvány
idején. Számos egyesület és kézműves-céh tisztelte védőszentjeként,
ereklyéinek birtoklásáért több település vetélkedik. A művészet
Sebestyén vértanúságát sokszor választotta témájául, és számtalan
változatban dolgozta föl a mindenkori ízlésnek megfelelően. A szentek római naptára január 20-án emlékezik meg róla Fábián pápával együtt.
Az emléknap dátuma és a megünneplés ténye szinte az egyetlen, ami
komolyan vehető tanúságként elfogadható Szent Sebestyénről. Ünnepét
egészen a 354. évi római kalendáriumig vissza lehet vezetni. Emlékezetét abban a Via Appián lévő katakombában ülték meg, amely az ő nevét viseli. Már a 4. században építettek ott egy bazilikát, igaz, hogy először az apostolok
tiszteletére, csak később lett Szent Sebestyén temploma. Temetésének
helye és körülményei nem ismertek, valószínűleg nem ebben a római
katakombában helyezték el földi maradványait. Halála időpontjának
meghatározására is föltevés eredménye.
Élete
Sebestyén a római császári gárda tisztje volt, Narbonne-ban született, de Milánóban élt. Diocletianus és Maximianus császár nagyra becsülte, és közvetlen környezetébe rendelte. Sebestyén egyszerre tudott császári tiszt és hűséges keresztény
lenni, aki bátran védte a hitet. A legenda tehetséges szónoknak mondja a
tisztet, aki bajtársait el akarta vezetni a hithez és bátorította a
fogságban sínylődő keresztényeket.
Végül maga Sebestyén is a császári törvényszék elé került, és hite
miatt halálra ítélték. Kinn a szabad mezőn karóhoz kötözték, hogy a
katonák halálra nyilazzák. Amikor már halottnak vélték, otthagyták. Egy
jámbor római özvegy, Iréne
házába fogadta a súlyos sebesültet, és addig ápolta, míg föl nem épült.
Amikor Sebestyén ismét megjelent a nyilvánosság előtt, úgy fogadták,
mint aki holtából támadt föl.
Sebestyén vértanúságának legendája azt a keresztény hitet támasztja alá, miszerint a keresztény
élet valójában elpusztíthatatlan. Bármilyen borzalmasak is az
alkalmazott kínzások és a halál módjai, alapjában véve nem árthatnak a
hívőnek, hiszen ő halhatatlan.
Sebestyén ismét a hóhérok kezére került, és másodszor is halálra
ítélték. Bunkókkal verték halálra, majd egy csatornába dobták. Testét
ezúttal egy Lucina nevű római asszony vette gondjába, és ő temette el.
Kommentáld!