Az Úr feltámadásának első tanújára, az „apostolok apostolá”-ra, a megtérő bűnös nők, az orvosok és gyógyszerészek, a haldoklók, a foglyok, a borászok, a fodrászok és a parfümkészítők védőszentjére emlékezünk liturgikus ünnepén, július 22-én.

Guido Reni: Mária Magdolna (1633)

Mária Magdolna a Genezáreti-tó partján fekvő Magdala városából származott. Nem tudjuk, hogy Jézus, aki az északi parton, kedves városában, Kafarnaumban szeretett tartózkodni, járt-e Magdalában. Az evangéliumok nem tudósítanak róla, hogy Mária Magdolna hogyan találkozott a Názáreti Jézussal. Csak Lukács egy rövid utalásából (8,2 skk.) és Márk egy megjegyzéséből (16,9) tudjuk, hogy Jézus „hét ördögöt” űzött ki belőle.

A Biblia nyelvében a hét (vö. Lk 11,26; Mt 12,45) meghatározatlan, de mindenképp nagy számra utal, s legtöbbször a teljességet, a totalitást érzékelteti. Mária Magdolna tehát egészen „megszállott” volt, mindenestül a démonok hatalmában állt, teljesen eluralkodott rajta a gonoszság, a sötétség. De Jézus tanítása szerint a gonoszságért és a sötétségért nem lehet egyszerűen csak a Sátánt felelőssé tenni: „A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás” (Mt 15,19). Az ember felelősséggel tartozik tetteiért, bűneiért.

A keresztény hagyomány és a népi vallásosság összemosta Mária Magdolna alakját más női alakokkal az evangéliumból: annak a bűnös asszonynak az alakjával, aki Simon farizeus házában „könnyeivel öntözte Jézus lábait, hajával törölgette, majd megcsókolta és megkente kenettel” (Lk 7,38); a Betániából származó Máriával (vö. Jn 11,2), Lázár testvérével. Különösen az irodalomban és a festészetben újra és újra a megtérő bűnös asszony szerepében jelenik meg. Az életrajzi adatoknál azonban sokkal fontosabb üzenetet hordoz ennek az asszonynak a személyisége.

Veronese: Mária Magdolna megtérése (1547 körül)

Mária Magdolna egészen „kézzelfogható” módon tapasztalhatta, hogy Isten megtöri a gonosz hatalmát. Jézus kiszabadította őt a gonosz hatalmából, s miután mindenható szavával széttörte a bilincset, amivel a gonosz szellem fogva tartotta, meghívta, hogy szegődjön a nyomába, kövesse és szolgálja: „Ezután bejárta a városokat és falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla” (Lk 8,1–3).

Mária Magdolna tehát az asszonyok között volt, akik közvetlenül szolgálták az Urat, elkísérhették őt, s gondoskodhattak róla és apostolairól. Mária Magdolna neve mindig az első helyen szerepel a Jézust kísérő asszonyok között (Lk 8,2; Mk 15,40; 15,47; 16,1; Mt 27,56; 27,61; 28,1; Lk 24,10), akik közelről hallgathatták a Mester tanítását és a Golgotára is elkísérhették az Urat. Sőt, hűségük ezután is töretlen maradt.

Duccio di Buoninsegna: Krisztus megjelenik Mária Magdolnának (1308–1311)

Amikor a szombat elmúlt, „a hét első napján, kora reggel” (Mk 16,8) kimentek a sírhoz, mégpedig azzal a céllal, hogy a drága holttestet bebalzsamozzák. Szent János szerint Mária Magdolna volt az első tanúja a feltámadásnak (vö. Jn 20,11–18). Az asszony ezután ment, és hírül vitte az apostoloknak: „Láttam az Urat!” János evangéliumában Mária Magdolnát, akit kiszabadított a gonosz hatalmából, az Úr arra választotta ki, hogy megvigye az apostoloknak a feltámadás örömhírét, az apostoloknak, akik még mindig nem akarták érteni az Írásokat (Jn 20,9). Ezért kapta Magdolna az „apostolok apostola” nevet.

A hagyomány szerint 74. július 22-én halt meg Efezusban (ma Törökország) vagy Saint-Maximin-la-Sainte-Baume-ban (Franciaország). Ünnepét a 8-9. században Keleten július 22-én ülték, a nyugati egyházban csak a 12. század után terjedt el a tisztelete.

Istenünk, a te egyszülött Fiad Mária Magdolnára bízta, hogy elsőként ő hirdesse a feltámadás örömhírét. Közbenjárására add, hogy példája nyomán mi is hirdessük, hogy Krisztus él, és megláthassuk őt dicsőségedben. Aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

Cassandra Barney: Mária Magdolna

A legenda szerint az Úr mennybemenetele után Mária Magdolna Krisztus iránti szeretetében nem akart többé embert látni, ezért magányba vonult. Más hagyomány szerint a keresztényüldözések következtében egy evező nélküli bárkában vetődött Aix-les-Bains környékére (ma Dél-Franciaország), és itt élt egy barlangban harminchárom esztendeig ismeretlenül, vezekelve. Az imádság minden órájában angyalok emelték az égbe, ilyenkor arca ragyogott, mint a nap. Csak az Oltáriszentséggel táplálkozott, melyet szintén az angyalok vittek neki. Egyszer csak rábukkant egy pap, és elvitte a templomba. Ott megáldozott, majd karját kitárva elszenderedett az oltár mellett.

Egy lovag, aki minden esztendőben elzarándokolt Mária Magdolna sírjához, egy összetűzés alkalmával életét vesztette. Amikor a ravatalon feküdt, a barátai panaszkodtak, hogy Mária Magdolna ezt a hű lovagot hagyta bűnbánat és gyónás nélkül meghalni. Erre a halott mindnyájuk rémületére felült, papot kért, meggyónt, magához vette a szent Útravalót, aztán újra lefeküdt és meghalt.

Egyszer egy férfi felírta bűneit egy cédulára, és Mária Magdolna oltárára tette, a terítő alá. Kérte a szentet, esdje ki számára bűnei bocsánatát. Amikor visszavette a cédulát, nem volt rajta semmi, teljesen tiszta volt.

Mária Magdolna sok helyen a patakok és források védőszentje, mert vizük a néphit szerint az ő könnyeiből fakadt.

A néphagyomány szerint Mária Magdolna napja szépségvarázsló, hajvágó leánynap; a szőlősgazdaságokban dologtiltó nap; zivatarhozó nap, esőjével bő veteményt, de rossz dió- és mogyorótermést jósol. A szegedi tájon július 22-én sem mosni, sem sütni nem volt jó; kiskunfélegyházi hiedelem szerint ezen a napon esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna most is siratja bűneit.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.

Magyar Kurír
(bh)