DECEMBER 17. – SZENT LÁZÁR
Szent Lázár - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza
Dénes István)
Az evangéliumokban két Lázár szerepel. Egyikőjük a bethániai nővérek, Mária és
Márta fivére, akit négy nappal a halála után Jézus föltámasztott (Jn 11,1–44).
Középkori legendája szerint föltámasztása után Lázár soha többé nem nevetett, s
leélve sanyarú életét egy karácsony előtti nyolcadnapon (dec. 17-én) halt meg.
Ez a nap máig Lázár neve napja.
A másik, a középkorban szentek közé iktatott
Lázár, a gazdag és a szegény ember példázatának fekélyekkel borított koldusa (Lk
16,19–31). A későbbi hagyományban a két alak eggyé olvadt.
Szent Lázár a
sírásók, koldusok és bélpoklosok védőszentje volt.
A róla elnevezett gyógyító
lovagrend, a jeruzsálemi Szent
Lázár
lovagjai (akik az addigra túlságosan
harciassá vált Johannita lovagrendből váltak ki) a Szentföld bélpoklosainak
ápolására kötelezték magukat (1142), és alázatból eleinte bélpoklosokat
választottak nagymesterüknek. A bélpoklosok házait, később általában a
járványkórházakat, róluk nevezték el lazaretumnak, lazaretnek.
A
„Szent Lázár szegényei”, illetve „lázár” elnevezés, mellyel általában a
társadalomból kiközösített leprásokat illették, idővel minden nyomorékra,
mankóval, bottal járóra, koldulásból élőre kiterjedt.
Szent Lázár Lovagrend
A Szent Lázár lovagrend keresztjeŰ
A Szent Lázár Lovagrend, Szent Lázár Keresztesek (latinul
Fratres S. Lazari de Jerusalem) a bélpoklosok ápolására 1142 előtt
Jeruzsálemben alapított egyházi lovagrend.
Az ágostonos szabályzatot követő betegápolók részben maguk is leprások voltak. A Jeruzsálemi Szent János Lovagrendből
váltak ki, alázatból eleinte bélpoklost választottak nagymesterüknek.
Fehér köpenyen zöld keresztet viseltek. Európában a keresztes
hadjáratokkal elterjedt bélpoklosság gyógyítására leprosoriumokat
alapítottak. Jeruzsálem eleste (1187) után kiszorultak a Szentföldről.
Első magyarországi házuk 1181-ben Esztergomban már létezett, Csurgón,
Kolozsvárt, Füzítőn, Szentén, Szemenyén és Bozsán ispotályaikról tudunk.
A baranyai Kőrös vize közrefogta, 1262 előtt említett insula Lazari premontrei
prépság korábban a Lovagrendé lehetett.
Az első csoportban betelepülők
az 1241-42. évi tatárdúlást valószínűleg nem élték túl, mert IV. Béla
1256-ban birtokaikat elajándékozta. A 13. századtól Franciaországban
kb. 2 ezer, Európában kb. 19 ezer leprosoriumban gyógyítottak. Azokat a
betegeket, akik ezekbe nem fértek el, a településeken kívül helyezték
el; fehér kesztyűkkel és kereplőkkel látták el őket, hogy a fertőzést
elkerülhessék.
Az elkülönített bélpoklost egyházilag halottnak
tekintették („élő halott”). 1355-ben Budán létező intézményük
összefügghet I. (Nagy) Lajos
király betegségével. A 13. század végén tagjai fölhagytak a
betegápolással. Emlékezetüket a járványkórházak lazarethum, lazarett
neve, jelvényüket (fehér alapon zöld kereszt) az 1930-tól 1949-ig
létezett zöldkereszt mozgalom újította föl.
Források
Külső hivatkozások
A JERUZSÁLEMI SZENT LÁZÁR KATONAI ÉS KÓRHÁZI LOVAGREND
a világ 37 országában müködik
A JERUZSÁLEMI SZENT LÁZÁR KATONAI ÉS KÓRHÁZI LOVAGREND MAGYAR NAGYPERJELSÉG,
A Szent Lázár Lovagjainak Magyar Szövetsége
a magyar törvényeknek
megfelelően bejegyzett, legális szervezete.
Kommentáld!