Szeptember 26-án a keleti egyház két jeles szentjét ünnepeljük. A III. században élt Szent Kozma (Koszmasz) és Szent Damján (Damianosz) keresztény orvosok voltak. A Diocletianus római császár által elrendelt 303-as keresztényüldözés során szenvedtek vértanúhalált a szíriai Cirusban. Első templomuk a sírjuk fölé épült.

Meglehetősen kevés történeti adat áll rendelkezésünkre. Az első hiteles tanúságot Cirus városának püspökétől, Theodorétosztól kapjuk, aki az V. század közepén úgy emlékezik meg a két szentről, mint a hit jeles bajnokairól és csodálatraméltó vértanúkról - írja Diós István a Szentek életében.

Kozma és Damján tisztelete eleinte a keleti egyházban, Konstantinápolyban virágzott, majd Rómában is kibontakozott. A róluk elnevezett templom egyike a legszebb római ókeresztény templomoknak.

Az Arábiából származó Kozma és Damján ikertestvérek voltak. Kis-Ázsiában, a kilikiai Aegea városában születtek. Szenvedéstörténetüket elbeszélő legendájuk szerint nagy érdeklődés élt bennük a tudományok, különösen az orvoslás tudománya iránt. Elhagyva szülőföldjüket Szíriába mentek tanulni; mindketten a gyógyítást választották élethivatásul. Elvégezvén tanulmányaikat, továbbmentek Kilikiába, és ott Égé városában telepedtek meg. Mivel keresztények is voltak, nemcsak orvosai, hanem apostolai is lettek a városnak. Az emberek szeretetét azzal nyerték meg, hogy soha nem fogadtak el pénzt sem a gyógyításért, sem a gyógyszerekért. Keresztényként betegeiknek nemcsak a testét, hanem a lelkét is ápolták. Annyi kegyelmet kaptak a Szentlélektől, hogy minden betegségből kigyógyították nemcsak az embereket, de még a jószágot is.

Nagyon sokan tértek meg jóságuk és prédikálásuk hatására. Ezért amikor a Diocletianus római császár által elrendelt 303-as üldözés vihara a keleti egyházat is elérte, a helytartó, Lisias elsőként „az ingyen orvosló apostolokat” ítélte kínvallatásra, ám eredménytelenül. Mivel hitük megtagadására nem tudták rávenni őket, különféle módokon próbálták megölni mindkettőjüket: először megkötözve a tengerbe vetették, de a kötelékek a vízben kioldódtak, és ők kiúsztak a partra. Ezután máglyát gyújtottak alájuk, de a lángok nem érték őket. Akkor oszlophoz kötötték őket és nyíllal lőttek rájuk, de a nyílvesszők nem találtak soha célba. Végül karddal oltották ki az életüket.

Szentté avatták őket, és a Justinianus által a tiszteletükre emelt templomba betegek ezrei zarándokoltak el gyógyulást keresve.

Amikor Párizsban 1260-ban megalakult a sebészek első kollégiuma, őket választotta védőszentül. Tiszteletük már az V. században túlnőtt működési területükön. Ünnepük, eredetileg szeptember 27-e, a VII. században került a liturgikus könyvekbe. Úgy tartják, hogy első római templomuk fölszentelésének a napja volt ez. Páli Szent Vince ünnepe miatt 1969-ben egy nappal korábbra, szeptember 26-ra helyezték át.

Különösen a keleti egyház tartja nagyra őket, de mint az orvosok, felcserek és borbélyok, patikusok patrónusai és a betegségekben szenvedőké, a járvány sújtotta vidékek lakóié, egy időben nyugaton is népszerűségnek örvendtek. Kozmát inkább az orvosok, Damjánt a patikusok. Kultuszuk Szicíliában máig eleven.

Szerepkörükből adódóan elsősorban fogadalmi képeken találkozunk velük a Szűzanya kísérőiként, néha más gyógyító szentek, például Rókus és Sebestyén társaságában. Az orvosok egykori viseletéről ismerhetők fel: prémmel szegélyezett sötétvörös talárt és kerek vörös sapkát viselnek. Attribútumaik: patikamérleg, gyógykenőcsös doboz, sebészkés, gyógyszerészmozsár és hasonlók.

Első római templomukat IV. Félix pápa (525-530) építtette a Fórumon.

Konstantinápolyban épített bazilikájuk zarándokhellyé vált, és az a különös szokás alakult ki, hogy a betegek a bazilikában aludtak, mert úgy tapasztalták, hogy álmukban eljön hozzájuk a két szent orvos, és vagy meggyógyítja őket, vagy néha egészen rendkívüli gyógymódot javasolnak, amelynek következtében később valóban elnyerik gyógyulásukat. Ezekről a gyógyulásokról a 6. századig visszamenő följegyzések tanúskodnak.

Magyar Kurír

(gj)