Szent István ünnepe elé

Isten nem internacionalista és nem globalista, Isten emberiségben és nemzetekben gondolkodik. A Szentírás utolsó könyvében, a Jelenések könyvében az áll, hogy a végső napon a nemzetek a saját kincseikkel hódolnak Isten előtt. Teológiai alapon is kijelenthető tehát, hogy a nemzeti identitás ajándék, olyan kincs, amely Isten országának örökségéhez tartozik és amelyet ezért is meg kell becsülni, mert minden egyes nép, minden egyes nemzeti kultúra, így a magyar nélkül is szegényebb lenne a világ.
Istennek a népekre, nemzetekre vonatkozó tervéről egyébként az mondja el a legtöbbet, hogy a második isteni személy megtestesülésekor nem valami nemzeti identitás nélküli világpolgár lett, hanem egy meghatározott nép fiaként, zsidó emberként jött a világra. Azzal, hogy a zsidó nép fia lett, szentelte meg az én magyarságomat. Ezért is tiltakozom, és történelmietlennek, barbárnak, sőt hitünk lényegével ellentétesnek tartom az olyasfajta elképzeléseket, hogy Jézus pártus herceg, vagyis végeredményben magyar lett volna. Számomra az, hogy Jézus Krisztus zsidó volt, elsősorban nem történelmi kérdés, hanem hitbeli. Ha nem lett volna zsidó, akkor nem tudnék hinni neki, mert akkor hogyan teljesítette volna be az ószövetségi kinyilatkoztatást? Jézus egyértelműen a zsidó néphez tartozónak vallotta magát, arám volt az anyanyelve, megsiratta Jeruzsálemet és a templomot, amely nemcsak vallási, hanem nemzeti szentély is volt, és elsősorban a zsidó népért halt kereszthalált. Más kérdés, hogy halálával minden embert megváltott, és új testvériséget hozott létre, mely már nem a vérségi köteléken alapszik.
Ami engem illet, én csak magyarként tudok keresztény lenni és keresztényként magyar, mert ezt a kettőt együtt kaptam, és nagyon hálás vagyok érte. Ugyanakkor el tudom fogadni, hogy valaki zsidóként magyar, vagy pogányként, ateistaként magyar, mint ahogy azt is, hogy svábként, szlovákként vagy cigányként az. Az én őseim apai ágon németek voltak, magyarul sem mind tudtak, de ettől még teljes értékű magyarnak tartom magam, és magaménak érzem ennek az országnak ezeréves történelmét.

A pártok csatározásait nem követem, a napi politikában nem igazodom ki. Azt azonban tudom, hogy a gyűlölet, az acsarkodás nem segít a kibontakozásban, de az sem, ha mások érzékenységének tiszteletben tartása címén elhallgatunk vagy elkenünk fontos tényeket, igazságokat. Úgy gondolom, ha húsz évvel ezelőtt, 1989-90-ben kimondtunk volna dolgokat, ha lett volna történelmi igazságtétel, akkor ma sok minden miatt nem fájna a fejünk.
Mindezzel együtt az a mozzanat, hogy Szent István király felajánlotta az országot a Szűzanyának, számomra nagyon sokat mond, és reménnyel tölt el ezekben a nehéz időkben is. Ez a koronát a magasba emelő kézmozdulat a lehető legintelligensebb emberi gesztus, mert arról tanúskodik, hogy a magyarságnak nemcsak horizontális, hanem transzcendentális élete is van. Büszke vagyok rá, hogy egy olyan ország polgára lehetek, melynek alapító királya kezével felfelé is mutat, a végső Igazság irányába, mely felé mindannyian törekszünk. És hitem szerint ez a transzcendens vonatkozás nemcsak a katolikusok, nem is csak a keresztények, hanem minden magyar öröksége. És nem valakik: szlovákok, románok, szerbek ellen irányul, hanem az ő javukra is van.

Barsi Balázs: Énekemmé lettek igazságaid (2009)