Ünnepi szentmise keretében adta át Szent István csontereklyéjét Erdő Péter bíboros Tomaš Galis zsolnai püspöknek április 10-én. Az ereklye ezentúl a zsolnai egyházmegye legősibb, Szent István királyról nevezett templomának a tulajdona.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Nagy örömmel fogadtam Tomáš Galis püspök úr felkérését, hogy hozzam el Szent István király ereklyéjét ebbe az ősi templomba, amely az ő nevét viseli” – mondta bevezető beszédében Erdő Péter bíboros a felvidéki Zsolna (Žilina) templomában bemutatott szentmisén. 

Szent István király élete és munkássága gyönyörű példája annak, hogy hogyan tudnak összefogni a közös hitben a különböző népek, hogyan tudják egymást segítve szebbé tenni közösségeik életét és kultúráját – tette hozzá a főpásztor. Erdő Péter szerint István király üzenete ma is aktuális, és hitünk értékeire a mai világban is szükség van. Katolikus hitünk nem elszürkíti, hanem megerősíti és felemeli a népek kulturális örökségét, és lehetővé teszi, hogy testvéri szeretetben közös célokért dolgozzanak.

Erdő Péter bíboros Zsolnán, Szent István ereklyéjének átadása alkalmával mondott szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvéreim!

A feltámadás titka és az egyház titka elválaszthatatlan egymástól. Ezt bontja ki a mai evangélium.

1. Tibériás tavánál a találkozás Jézussal visszaidézi a tanítványok meghívásának idejét. Akkor is ott találkoznak, akkor is a háló körül foglalatoskodnak, onnan szólítja el Jézus, hogy kövessék őt. Mint egy nagy rondó tér vissza a halászok elhívása az evangéliumi történet elején és végén.

De hát miféle halászat is az a húsvét utáni? Talán benne van ugyanaz, ami az emmauszi tanítványok csüggedt távozásában. Pedig már találkoztak a Feltámadottal! Már megvan a hitük és az örömük, hogy Jézus él. De mégis, mit jelent ez a mindennapokban?

Valamiből élni kell, ha egyszer halászok voltak, mennek vissza halászni. De nem fognak semmit. És találkoznak Jézussal, először nem ismerik fel, csak érzik, hogy Ő az, majd a szavára kivetik a hálót. És a halfogás már nem a hétköznapi munkájukhoz visszatérő tanítványoknak az eredményes munkája, hanem valami csodálatos dolog. Az evangéliumi történet elején Jézus elszólítja a halászokat, hogy emberhalászokká tegye őket, itt a végén megmutatja, hogy milyen eredmény, milyen sors vár arra, aki belefog ebbe a munkába. Hiába fáradoznak egész éjszaka a saját erejükből. De a Jézus szavára kivetett háló elképzelhetetlenül bőséges halfogást hoz, és az egyház tudatában, az egyház elmélkedésében az a 153 nagy hal nagyon sokat jelent.

2. Volt idő, mikor a halak fajtáit számlálva, az emberek úgy tartották, összesen 153 fajta hal létezik. Az lenne tehát ennek a számnak az üzenete, hogy minden fajta emberhez szól az egyház küldetése, minden fajta embert az üdvösségre szán az Isten és az egyháznak kell őket Jézus küldetésének erejében odavezetni.

De van ennek a 153-nak egy másik értelmezése is. Az elmélkedő keresztények, akiknek a számok olyan sokat mondtak, összeadták egytől tizenhétig a számokat, és megkapták a 153-at, a tizenhetesben pedig, a tíznek és a hétnek az összegét látták. Mind a kettő egyfajta teljesség. Pogányok és zsidók teljessége. Az egész emberiség teljessége.

És az üzenet megint ugyanaz: minden népet, minden embert a Péter és körében összegyűlt tanítványok zsákmányául, halfogásául rendel az Isten, mindenkihez küldetett az egyház, mindenkit üdvözíteni akar az Isten az egyház szolgálata által.

3. Hogyan válaszolnak erre a küldetésre, hogyan indul meg az apostolok közössége, hogy elkezdje ezt a világtörténelem végéig szóló munkáját? Elindul egy ünnepélyes cselekménnyel, nem hiába hirdeti mindmáig templom az emlékét ott, a Tibériás-tó partján. Ez pedig a háromszoros kérdés és háromszoros válasz.

Ez nem pusztán a Péter háromszori tagadására való szomorú utalás, van ennek egy másfajta ünnepélyessége is.

Krisztus korában a zsidók így kötötték a szerződéseket. Háromszor kellett megismételni, kérdés-válasz formájában, hogy mit vállal az egyik fél, mit vállal a másik. Ha harmadszor is megismételték, fölbonthatatlan volt az a szerződés.

Mit vállal Péter? Vállalja – dehogy vállalja, csak megvallja – hogy szereti Jézust. Jobban-e, mint a többiek? Nem tudja! Jézus tudja! Szereti, ahogy csak bírja. Mindegy, hogy mit tett az előző napokban és hetekben, tudja magáról nagyon jól, hogy a saját erejéből könnyen hűtlennek bizonyulna, de mégis ő volt az, aki felismerte Jézusban a Messiást, aki nem a saját erejéből, hanem a Mennyei Atya akaratából lett Jézus leghűségesebb tanítványa.

És mi a másik oldal? Ha tetszik, a szerződés másik fele? A „legeltesd juhaimat”. Háromszor egymás után. Nem emberi okosságra, műveltségre, erőfeszítésekre hivatkozik Jézus, hanem egyedül a szeretet alapján bízza rá Péterre az egész egyház pásztorának a küldetését. És ez az, ami ott a tó partján véglegessé válik, ezzel a megbízatással és küldetéssel indul el az egyház, hogy az összes népeket Krisztus tanítványául hívja. És csodálatos erejével a Szentlélek fogja kísérni az egyház útját, kíséri tovább a világtörténelem végéig.

4. Az evangélium örömhíre minden népnek szól. Mindenki arra kapott hivatást, hogy megtérjen, hogy hittel fogadja Krisztust és örök boldogságra szóló meghívását. Isten szeretete és az üdvösség szempontjából nincs különbség a népek között. Ahogy Szent Pál írja: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban” (Gal 3,28; vö. ApCsel 14,1; 20,21 stb.). Ez mégsem jelenti azt, hogy el kellene felejtenünk az anyanyelvünket, a szokásainkat, hogy a kereszténység valamilyen szürke, tulajdonságok nélküli tömegemberré tenne minket. Európa története is bizonyítja, hogy a közös keresztény hit nem szüntette meg a népek azonosságát, nyelvét, kultúráját, hanem megvilágosította, továbbfejlesztette azt. Az európai nemzetek mai arculata magán viseli a kereszténység bélyegét.

Viszont ahogyan a pünkösd csodája mutatja, Szent Péter beszédét megértették a különböző nyelvű hallgatók, de nem azért, mert elfelejtették a saját nyelvüket, hanem mert mindannyian a saját nyelvükön hallották ugyanazt az örömhírt (vö. ApCsel 2,8-11). Krisztus evangéliuma tehát kapcsolatba hoz minket Istennel, és testvéri közösségbe foglal egymással is.

5. Ezt ismerte fel Szent István király, aki tiszteletben tartotta, sőt a misszió szilárd alapjának tekintette az országában jelenlévő szláv kereszténységet. Ugyanakkor mindenfelől hívott hittérítőket népei körébe. Szent Adalbert prágai püspök tanítványai közül kerültek ki az első esztergomi érsekek, Velencéből érkezett Szent Gellért szerzetestársaival együtt, de dolgoztak az országban németek és más papok és szerzetesek is. Maga Szent István Intelmeiben, amelyek szövege Törvénykönyv néven is fennmaradt, első helyet a katolikus hitnek tulajdonítja. Ez világítja meg uralkodói tevékenységét, ez teremti meg az igazságosságot és a békét. Ez tehát a közös alap. Ez a távolabbi alapja annak, hogy a különböző nyelvű és szokású emberek alkotó módon éljenek együtt. Szent István nem említi, hogy minden nép és közösség keresztény volna. Az ő korában nem is ez volt a helyzet. De magának az uralkodónak az értékrendje alapot teremtett arra a békés és igazságos magatartásra, ami a harmonikus együttéléshez feltétlenül szükséges volt.

Nagy örömmel hoztam el a mai napon Szent István ereklyéjét ebbe az ősi templomba. Hálásan köszönöm Püspök úrnak a kedves meghívást. Emlékezzünk közösen keresztény gyökereinkre, kísérje Szent István király pártfogása egyházmegyéink és népeink életét! Ámen.

A kétnyelvű szentmisét követően koncertre is sor került.

Amikor 2008-ban megalapították a Zsolnai Egyházmegyét, Tomaš Galis püspökkel utánanéztek, hogy melyik a legrégibb templom az új egyházmegye területén – emlékezett vissza a Remény szlovákiai magyar katolikus hetilapnak nyilatkozva Erdő Péter. Kiderült, hogy éppen Zsolnán található és Szent István király tiszteletére épült. Azt is megállapították, hogy ennek a templomnak nincs ereklyéje. A zsolnai főpásztor kifejezte, hogy örülnének, ha a plébániatemplom és ezáltal az egész közösség kapna egy Szent István-csontereklyét. Ez az adományozás valósult meg most.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír