A régi írások arról szólnak, hogy Kelemen előkelő római családból származott. Szülei elszakadtak egymástól, s a család, amelyben még egy ikerpár született, teljesen szétszóródott. Kelemen már felnőtt, amikor elindult, hogy megkeresse övéit, de közben a bölcsességet kereste, mert kora gyermekkorától fogva foglalkoztatták az élet értelmének kérdései. Végül elérkezett a keresztényekhez, találkozott Szent Péter apostollal, és csatlakozott hozzá missziós útjain. A történet azzal végződik, hogy Kelemen Péter utódja lett.

Iréneusz és Szent Jeromos szerint Kelemen Szent Péter harmadik utóda volt Rómában. Mégpedig úgy, hogy maga Szent Péter rendelte utódjául, de ő a békesség kedvéért Linus javára lemondott. Egy 4. századi írás Római Szent Kelement Domitianus császár unokaöccsével, Flavius Titus Clemensszel azonosíti, aki konzuli méltóságot is viselt. A 4. századból való másik irat arról beszél, hogy Szent Klemen azonos Pál apostol Filippiekhez írt levelében szereplő Kelemennel. Azt írja róla, hogy „vele együtt küzdött az evangéliumért s ezért neve benne van az élet könyvében”(vö.Fil 4,3). Ennek értelmében Szent Kelemen nemcsak Szent Péter utóda, hanem Szent Pál tanítványa és munkatársa is lett volna. Origenész Kelement zsidókereszténynek mondta. A korintusiakhoz írt levél elárulja, hogy Kelemen kitűnően ismerte az Ószövetséget, sokszor idézi is. Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy ismerhette Szent Pétert és Szent Pált; valószínűleg 92‒101 között volt Róma püspöke.

Római Szent Kelemen alakját valóságos Kelemen-irodalom fonta körül az ókeresztény korban, de a neve alatt fennmaradt írások közül csak egy tekinthető hitelesnek: a Levél a korintusiakhoz. Ez abból az alkalomból íródott, hogy 96 körül a korintusiak egy része föllázadt a presbiterek ellen, néhányat elmozdítottak tisztségükből, és újakat iktattak be helyettük. A levél írója nem nevezi meg magát, de olyan valaki, aki a római egyház nevében fordul a korintusi egyházhoz: ,,Isten Rómában lakó egyháza Isten Korintusban lakó egyházának...”

Kelemen szerzőségét nemcsak a 4. században író Euszébiosz tanúsítja, hanem már a 2. században is az ő levelének tartották. A korintusi püspök, Dionüsziosz 170 körül ezt írta Szótér pápának: ,,Ma ültük meg az Úr szent napját, ezen fölolvastuk leveledet, amelyet időnként továbbra is föl fogunk olvasni épülésünkre, ahogyan Kelemen hozzánk írt levelét is fölolvastuk.” A korintusiak tehát a szentmise keretében olvasták föl mind Kelemen, mind Szótér pápa levelét, ahogyan az apostolok leveleit volt szokás. A Kelemen által írt levél így került be az apostoli levélgyűjteménybe, s később innen másolták át a szentírási kéziratokba. Ezért hosszú időn át sugalmazott írásnak tekintették.

Kelemen vértanúságával foglalkozó irat, a Passio Sancti Clementis szerint, - amelyet a 4. században írtak -, Traianus császár a Krím-félszigetre száműzte, ahol sok kereszténnyel együtt márványbányában dolgozott, Kétezer keresztény sínylődött ott, akik hozzá hasonlóan kényszermunkára voltak ítélve. Amikor panaszkodtak, hogy nagyon messzire kell vízért járniuk, Kelemen a többiekkel együtt vízért kezdett imádkozni. S íme, meglátott egy bárányt, amint a lábával kapart egy helyen. Kelemen odament, és a megjelölt helyen szerszámát belevágta a földbe. Olyan bővízű forrás fakadt, hogy patakként folyt tovább. A környék lakói úgy megrendültek az eseménytől, hogy megkeresztelkedtek. Amikor ez a császár tudomására jutott, elrendelte, hogy kössenek követ Kelemen nyakába és fojtsák a tengerbe.

Miután Kelemen vértanú lett, a legenda szerint a tenger több mérföldre visszahúzódott, hogy a hívek a holttestét kivihessék a szárazra. A hullámok, mint márvány mauzóleum vették körül a szent testét.

Rómában hamarosan kialakult a tiszteletét őrző hely is. Egy ősi háztemplomot neveztek el róla. A középkor elején hazatértek Kelemen ereklyéi is: Cirill és Metód, akiket a bizánci császár 860-ban a Krím-félszigetre küldött misszióba, Kerszonban megtalálták a vértanú csontjainak maradványait, amelyet később magukkal vittek Rómába. A már meglévő bazilika fogadta be ereklyéit, és így Szentünk sír-templomává lett. A bazilika mai altemplomában a középkori freskók beszélik el a szent pápa történetét, ahogy a hagyományban megformálódott.

*

A 4. században Szent Kelemen pápa nevét a szentmise római kánonjába is fölvették. Ettől kezdve az irodalom, az egyházi művészet és a liturgia együtt magasztalta a vértanú pápát. Mégpedig nem ok nélkül, mert – ahogy ránk maradt leveléből értesülünk ‒ komolyan törődött a liturgikus előírásokkal, és az istentiszteletek megfontolt végzésével is. Tanuljuk meg tőle mindkét kérdésben a helyes magatartást!

*

„Ha az igazság útján járunk, elvetünk magunktól minden gonoszságot, fösvénységet, pártoskodást, álnokságot és csalást!”(Római Szent Kelemen a korintusiakhoz írt leveléből)

 Mons. Koller Gyula atya rovata