Maria Faustyna Helena Kowalskát II. János Pál pápa 1993-ban boldoggá, 2000-ben szentté avatta, és elrendelte, hogy húsvét második vasárnapja az Isteni Irgalmasság ünnepe legyen. Idén Ferenc pápa ezen a napon avatja szentté XXIII. János és II. János Pál pápákat.

A lengyel Szent Fausztina – lengyelül a teljes neve: Maria Faustyna Helena Kowalska – egy mélyen vallásos, tízgyermekes család harmadik gyermekeként született. Kiskorától kezdve az ima szeretete, az engedelmesség és az emberi nyomor iránti érzékenység jellemezte. Szülei nehéz anyagi körülményei miatt csak három évig járt iskolába, ezt követően gazdag családoknál szolgált. Tizennyolc éves korában megjelent előtte Jézus, és nekiszegezte a kérdést: „Meddig fogok még szenvedni miattad, és te meddig vezetsz félre?”

Helena Kowalskát szíven ütötték Jézus szavai. Ezt követően több kolostorba is jelentkezett, de elutasították. Végül az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációjába nyert bebocsátást.

A kongregáció több házában is dolgozott, volt szakács, kertész, kapus. Jézus többször is megjelent előtte, s az Irgalmasság üzenetét bízta rá. Fausztina nővér fizikailag teljesen legyengülve, de Istennel való misztikus egyesültségben, szentség hírében halt meg, 1938. október 5-én, alig 33 éves korában. II. János Pál pápa 1993-ban boldoggá, 2000-ben pedig szentté avatta, és elrendelte, hogy húsvét második vasárnapja az egész egyházban az Isteni Irgalmasság napja legyen. Ebben az évben ez a nap egybeesik XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatásával.

A Naplót – amely egyúttal lelki önéletrajz is – Fausztina nővér Jézus egyértelmű utasítására, életének utolsó négy évében írta. Benne lelkének pillanatnyi és korábbi, Krisztussal való találkozásait írta le, feltárva lelki élete mélységeit, erőfeszítéseit, amelyek végigkísérték a keresztény tökéletesség felé vezető úton. Nem titkolja, hogy átéli a legyötrelmesebb érzést, a lelki sötétséget, az Istentől való elhagyatottág érzését, amikor a gonosz sugallatára kétkedő kérdéseket tesz föl magának: „Miért törekedjem az erényekre és jó cselekedetekre? Miért kell megtagadnom és sanyargatnom magam?... Miért imádkozzam? Miért áldozzam fel, és tegyem tönkre magam?... Miért – ha már Isten úgyis eltaszított magától?” Amikor azonban a szenvedések már egészen összetörik, Fausztina nővér lelke mélyéből kezd el imádkozni, teljesen átadva magát Krisztus akaratának: „Jézusom, tégy velem, amit csak akarsz. Én mindenhol imádni foglak. Valósuljon meg bennem teljesen a Te akaratod, én Uram, Istenem, én pedig hirdetni fogom végtelen irgalmadat.” Ezzel a tökéletes Istenre hagyatkozással megszűntek a nővér kínjai, s megpillantja Jézust, aki reményt önt belé: „Én mindig a szívedben vagyok.” Fausztina nővér számára nem csupán hit, de bizonyosság – megtapasztalt tudás – volt az, hogy Isten „sohasem enged többet szenvednünk, mint amennyit el bírunk viselni.”

Fausztina nővér lelki és fizikai kínjai, az azokból történt kiemelkedés, a Krisztussal való rendszeres találkozásai révén jut el a felismerésig, hogy Isten két legfőbb tulajdonsága a szeretet és az irgalom. „Ezek kötik össze a teremtményeket Teremtőjükkel. A legnagyobb szeretet és az irgalom legnagyobb mélységét az Ige Megtestesítőjében és a Megváltásban ismertem fel… ez a tulajdonság a legnagyobb Istenben.”

A lengyel szerzetesnővér Krisztustól kapott küldetésének tekintette, hogy eleméssze magát a halhatatlan lelkek megmentéséért, s ehhez a rendkívüli feladathoz magából Jézusból merített erőt: „Az a vágyam, hogy beleolvadjak Jézusba, hogy teljesen oda tudjam adni magam a lelkeknek.” Tisztában van azzal, hogy Krisztus nélkül erre nem lenne képes. „Magamba iszom Istent, hogy oda tudjam adni a lelkeknek.”A másokért való önkéntes felajánlkozás együtt jár fizikai állapotának leromlásával, de Fausztina nővér ennek nem tulajdonít jelentőséget: „Nem fontos, ha megrövidíti is ez az erőfesztés az életemet, hiszen ez már nem a sajátom, hanem Közösségünk tulajdona. A Kongregációhoz való hűség által az egész Egyház hasznára akarok válni.”

A Napló írója benső életére vonatkozólag nem értelmezi, nem elemzi az utakat, amelyeken Isten Lelke vezeti, „elég nekem az, hogy tudom: szeretnek, és én is szeretek. A tiszta szeretet lehetővé teszi Isten megismerését és sok titok megértését.” Fausztina nővért Krisztus elhalmozta lelki kegyelmekkel, de figyelmeztette, hogy ezeket ossza meg másokkal: „Ezeket a kegyelmeket ne csak a magad részére vedd, hanem felebarátaid részére is… bátorítsd a veled találkozó lelkeket az én végtelen irgalmamban való bizalomra… Hirdesd, hogy Isten legfőbb tulajdonsága az irgalom. Kezem minden művét irgalom koronázza meg.” Krisztus nem csupán elvárja az emberektől az iránta való bizalmat, de meg is követeli azt, s ugyanígy, az irgalmasság cselekedeteinek végrehajtását is, szóval, tettel vagy imádsággal. „Felebarátaid iránt mindig és mindenhol irgalmasságot kell tanúsítanod. Ez elől nem térhetsz ki sem kényszerre hivatkozva, sem kifogással, sem bocsánatkéréssel.” Fausztina nővér „egyesülve Jézus Krisztussal, a lelkek Megváltójával”, önként ajánlotta fel magát a bűnösök megtéréséért, különösen azokért, akik elvesztették reményüket Isten irgalmában. „Ez az áldozat abban áll, hogy tökéletesen alárendelem magamat Isten akaratának, s magamra vállalom a bűnösök lelkében élő összes szenvedést, félelmet és aggodalmat; viszonzásul átengedem nekik lelkem minden vigaszát, melyet az Istennel való érintkezésből nyerek.”

Mindezek szellemében viselte el Fausztina nővér némely rendtársa rosszindulatát, ellenszenvét, igaztalan vádaskodásait, amikor kétségbe vonták, hogy valóban Krisztussal beszél, s azt is, hogy súlyos beteg, noha fizikai állapotának romlása nyilvánvaló volt. „Uram… Hűséges vagyok Hozzád, ezért üldöznek, és sok szenvedést okoznak nekem” – panaszkodott a nővér Krisztusnak, aki annak szellemében válaszolt, amit tanítványainak mondott az utolsó vacsorán János evangéliuma szerint (15,18-19): „Mivel nem e világból való vagy, azért gyűlöl e világ. Engem előbb üldözött. Ez az üldözés a jele, hogy hűségesen követed a nyomdokaimat.”

Fausztina nővér Isten különleges kegyelmének köszönhetőn tökéletes Istenre hagyatkozással élte le életét. Mindennapi tapasztalat, hogy erre csak nagyon kevesen vagyunk képesek. Ám a lengyel nővér Naplója szerint Jézus azt várja el tőlünk, hogy naponta legalább egy jó cselekedetet végezzünk felebarátainkért. Ezt pedig mindnyájan megtehetjük, ki-ki a maga területén, az Úrtól nekünk juttatott adomány révén (Isteni Irgalmasság Alapítvány 2001).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír