Burgundiában született 931-ben. II. Rudolf és a sváb Berta lánya. Apja halála után anyját Lombardia királya, Hugó vette el, fiát, Lothárt pedig eljegyezte a királylánnyal.

Adelheid 947-ben követte jegyesét Itáliába. Az ifjú pár elnyerte Lombardia népének szeretetét, s ezzel magára vonta az önállóságukat féltő észak-itáliai grófok ellenségeskedését. Mindenekelőtt Berengár, Ivrea őrgrófja lett veszélyes ellenfele. Lothár halálakor az a hír járta: ő mérgezte meg az uralkodót.

Adelheid tizenkilenc évesen maradt özvegy. Berengár királlyá koronáztatta magát, fia számára pedig megkérte az ő kezét. Adelheid nem fogadta el, magatartása haragra ingerelte Berengárt. Elrabolta királyi kincseit, őt magát elfogatta, és ütlegelve, megtaposva, lenyírt hajjal hurcolta Garda várába. Barátai és hívei tehetetlenek voltak. A reggiói püspök menedékhelyet ajánlott fel neki, ha sikerül Gardából megszöknie. Mások Nagy Ottó királyhoz fordultak segítségért.

A német fejedelem nagy hadsereggel átkelt az Alpokon. Berengár elmenekült, Ottó pedig harc nélkül bevonult Páviába. Eközben Adelheid hűséges alattvalóival együtt saját kezűleg vájt kijáratot a börtönből a szabadba, és Reggióba menekült. Ott érték el Ottó követei, hogy megkérjék a kezét számára. Adelheid beleegyezett. Németországban örömmel üdvözölték. Bár csaknem húsz év korkülönbség választotta el egymástól a királyi hitveseket, igazi szeretet kötötte össze őket. Ottó minden nagyobb vállalkozásában ott volt Adelheid is. A 961–965 közti itáliai nagy hadjárat után Ottót császárrá koronázták Rómában. Ekkor Berengárt véglegesen legyőzték. Adelheid ellensége lányait pártfogásába vette, rangjukhoz méltóan neveltette, udvarhölgyei közé fogadta. Távol maradt Ottó politikai döntéseitől, de érvényesítette befolyását, amikor egyházi és kulturális feladatokról volt szó. Felvette a kapcsolatot Cluny reformkolostorával, apátjait bevezette az udvarba, és így előkészítette a német szerzetesi élet későbbi megújulását. Megteremtette a magas műveltség légkörét. A művészetek és tudományok első nagy virágkora kezdődött Németországban.

973-ban meghalt Ottó. Fia tizennyolc évesen vette át az uralkodást, eleinte apja szellemében, anyja okos vezetése szerint. Csakhamar érezhető lett azonban önállóságra való törekvése. Megerősítette ezt benne felesége, Theophanu görög hercegnő, aki egyre jobban érvényesítette befolyását. Adelheid elleni indulata találkozott néhány fejedelem helyeslésével, akiket bosszantott a császárné egyházias lelkülete. Adelheid elhagyta az udvart.

Fia háborút viselt a francia királlyal, aki a Lothárral kötött házasságából való lányának férje volt.

A clunyi apát közvetítésére megtörtént a kiengesztelődés. Megbocsátott fiának, s az ismét kíséretébe fogadta őt. A következő évben Ottó Páviában Felső-Itália helytartónőjévé tette anyját, ő maga Dél-Itáliába akart vonulni. Rómában azonban malária áldozata lett.

Egy hároméves fia volt, akiért formálisan veszekedtek a birodalom nagyjai. Mindkét császárné Itáliában várta a küzdelem kimenetelét. Szent Willigis mainzi érsek vezetésével sikerült megtartani számukra az uralkodást. Visszatértek Németországba. Mindkét asszony igazi uralkodónő volt, de annyira különbözők, hogy a közös kormányzást tartósan nem lehetett fenntartani. Ismét Adelheid, az idősebb és tapasztaltabb volt az, aki elhagyta az udvart. Itáliában átvette régi helytartói tisztét. A lombardok egykori királynéjukat tisztelték benne, ezért sikerült az országot megtartania a birodalom iránti hűségében. Theophanu büszkesége viszont nem tudta elviselni, hogy Adelheid olyan nyugodtan és magától értetődően uralkodik. Megnyirbálta jogait, megkísérelte kiszorítani. Teljes letételéről politikai okossága tarthatta vissza. Halálakor fia, III. Ottó még túl fiatal volt, így Adelheid kézbe vette a birodalom ügyeit, de a fiatalok, élükön a császári fiúval, le akarták rázni az idős nő befolyását. Nagykorúsítása után Adelheidnek el kellett hagynia az udvart. Visszavonult az általa alapított selzi kolostorba.

Életrajzírója, Szent Odiló azt mondja, hogy Adelheid birtokolta a megkülönböztetésnek az adományát: bizonyossággal ismerte fel és fogta át a fontosabbat, a tökéletesebbet.

Selzben halt meg 999. december 16-án, itt temették el. Nem avatták szentté, de halála óta szent császárnéként tisztelik.

Összeállította Farmati Anna