Balázs a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emlékezete a kultuszban, a névadásban és a népszokásokban figyelemre méltó elevenséggel maradt meg, életükre vonatkozóan azonban alig rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek történetinek tekinthetők.

Szenvedéstörténete szerint Szent Balázs örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba, innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki.

Azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó poroszlói is. A helytartó 316 táján még folytatta Szebasztéban azt a keresztényüldözést, amelyet korábban még Licinius császár rendelt el. A püspök ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják és Agricola bírói széke elé hurcolják. Nem tudták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában is csodákat tett. Vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül lefejezték.

Kezdetben hallgattak Szent Balázsról a források. Ebből következtethetünk arra, hogy tisztelete nyilvánvalóan nem közvetlenül a halála után kezdődött. Keleten azonban legkésőbb a 6. századtól, nyugaton a 9. századtól már mint a torokbajok ellen védő szentet tisztelték.

Tisztelete a 12. századtól lett általános, mégpedig egy gégedaganat elleni imádsággal kapcsolatban. Később vérzések, hólyagbetegségek, továbbá kelések, kólika, pestis és fogfájás esetén fordultak hozzá. A késő középkorban a tizennégy segítőszent közé sorolták. Az orvosok, posztókereskedők, gyertyaöntők, fúvós zenészek, barmok védősztje, kedvező időjárásért is segítségül hívták.

A balázsáldás mindmáig élő liturgikus szokása csak a 16. században keletkezett, és a 17. században nyomtatták ki a Rituale Romanum (Római Szertartáskönyv) függelékében.

Balázst a középkorban rendszerint püspöki öltözetben vagy palástban ábrázolták; keresztbe illesztett gyertyákkal; sertésfejjel és gerebennel (emlékezésül arra a vaskampóra, mellyel a legenda szerint kínzatása alkalmával a testét tépték), ritkábban egy fiúval.

Ünnepét Rómában a 12. század óta ülik február 3-án.

A legenda szerint egy napon rémült anya sietett Szent Balázshoz, mert fia egy torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút (egy másik változat szerint eltávolította a szálkát), és így megmentette a haláltól.

Egy másik legenda szerint a helytartó először vízbefojtás általi halálra ítélte a püspököt. Abba a tóba kellett volna vetni őt, amelybe korábban keresztény asszonyokat fojtottak, mert beleszórták a helytartó házi isteneit a tóba. A bölcs csodatévő akkor a következőt tette: a partra érve rövid áldást adott a számára halált jelentő tóra, aztán a vízen járva a tó közepéig sétált. Ott megfordult, és barátságosan fölszólította bíráit, hogy saját isteneikbe vetett hitük bizonyságául kövessék őt a vízen járva. Hatvanöt férfi elfogadta a kihívást, és mind a vízbe fulladt.

Hallgasd meg népedet, Istenünk, amikor Szent Balázs püspök és vértanú pártfogásával könyörgünk hozzád. Add, hogy földi életünkben a te békédnek örvendjünk, és segítségeddel eljussunk az örök életre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

 

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír