Szent Apollónia
Francisco de Zurbarán festménye (1631 körül)
Szent Apollónia a fogorvosok és a fogbetegek, fogfájósak védőszentje
A 3. század első felében Alexandria keresztény közösségében élt egy Apollónia nevű hajadon. A róla szóló egyetlen hírt püspökének, Nagy Dionüsziosznak (†265) az antiochiai
püspökhöz írt leveléből származik, amelyben beszámolót írt számos
alexandriai keresztény vértanúhaláláról. Valójában nem
keresztényüldözésről volt itt szó, hanem a fanatikus csőcselék
kicsapongásáról.
Kr. után 249-ben
keresztények és zsidók egyaránt áldozataivá váltak az ilyen
szégyenletes eseményeknek. Dionüsziosz kifejezetten hangsúlyozza az
üldözöttek szilárd bátorságát. Azt mondta:
„Senki sem tagadta meg
akkoriban az Urat, és még a magányosok sem mutatkoztak gyengének”.
Ezután Apollóniáról szól:
„Ezt követően megragadták Apollóniát is, egy
tiszteletre méltó korú, tekintélyes hajadont. Olyan durván vágtak
Apollónia arcába, hogy minden foga kitört. Utána a városon kívül
meggyújtottak egy máglyát és megfenyegették, hogy elevenen elégetik, ha
nem ismétli istentelen beszédeiket. Ő azonban, amikor kérésére egy
pillanatra elengedték, a lángok közé vetette magát, és ott égett el.”
A néphit szerint az emléknapján – február 9-én – a hozzá írt imádságos cédulák és az elmondott imák hatására a fájós fogakat meggyógyítja.
Cervantes is megemlíti a Don Quijotéban: „
Azt akarja kegyelmed,
hogy a Szent Apollónia imádságát mondjam el? Hiszen ez akkor lenne
helyén, ha uramnak a foga fájna, márpedig neki az agyvelejében fészkel a
nyavalya.”
Az 1968.
évi zsinat a nevét törölte a naptárból; annak jelentése ugyanis
„Apollónnak szentelt nő”, ami azt sugallja, hogy a többségében görög
lakosságú Alexandria egykori szentje valójában a Nap és a költészet
pogány istenének papnője volt. Valószínűleg a kereszténységet
hellenizáló irányzat túlbuzgó képviselői formáltak belőle vértanút.
Kommentáld!