Testvéreim! Izajás látomásban látta, hogy egy öreg fának a gyökeréből, valahol a törzsétől egy kicsit távolabb, egyszer csak sarjadni kezd egy gyönge vessző, azután kivirágzik – és terem!

Izajás tudta, hogy valami ilyesmi fog történni akkor is, amikor eljön majd a Megváltó. Eljön, és mindent jóra fordít. Mert igaz lesz, király lesz, és nem úgy fog ítélni és uralkodni, ahogyan az összes Ádám-ivadék, hanem maga lesz az igazság és a hűség. Megszelídít mindent. És diadalmas lesz még a nyugvóhelye is, a sírja is. Mert Izajás látta, hogy a magasba emelik majd, jelként a keresztre, eltemetik, de győz a halálon is: mindent jóra fordít! És ez Szent Annában kezd megvalósulni. Annában és a férjében, Joachimban.

A Szentírás egyikükről sem mond egy szót sem, jóllehet két családfa is van az evangéliumokban! Igen ám, csak a két családfa Józsefé, és nem a Szűzanyáé. A Szentírás nem azért nem említi a Szűzanya szüleit, mert nem léteztek, hanem éppen ellenkezőleg: mert nagyon ismertek voltak.

Ma is meg lehet figyelni, hogy amit mindenki tud, azt nem írják le. Az ember, ha elmegy falura, csodálkozik azon, hogy nincs kitéve, mondjuk, egy tábla, hogy a plébánia meg a templom erre meg erre van. A falusiak mondják is, hogy ez fölösleges, ezt mindenki tudja! És a családon belül is vannak dolgok, amiket soha senki le nem ír, mert enélkül is mindenki számára ismertek!

Az Egyház életének voltak és vannak ilyen írásba nem foglalt, közismert, a hagyomány által őrzött dolgai.

Joachimnak és Annának a története az Istentől megáldott életnek a példája. A hagyomány őrzi róluk, hogy mindketten papi családban születtek. Anna a maga családjában az idősebb leány, s van egy húga, Erzsébet. Anna férjhez megy annak rendje-módja szerint, és egyszer csak kiderül, hogy nem lesz gyermekük. – Ezt Anna is, Joachim is fájdalmas elbizonytalanodásokkal élte meg: „Uram, Istenem, mit vétettünk, hogy egyetlen kis gyermeket sem tudunk világra hozni?!” – A többiek is éreztették velük: „Micsoda gonoszságokat rejtegethettek, ha még ezt az áldást is megtagadta tőletek az Úr?!”

A hagyomány azt is elmondja, hogy egyszer – és akkor már viszonylag korosak voltak fölmentek együtt a templomba, s könyörögve és sírva áldozatot akartak bemutatni, hogy az Úr könyörüljön meg rajtuk, de a főpap elkergette őket, mondván, akiken ilyen átok ül, azok ne akarjanak áldozatot bemutatni. És ekkor, amikor teljesen reménytelennek látszik minden, az Úr elküldi angyalát, aki így szólt az álomban mindkettőjükhöz: „Az Úr meghallgatta sírásotokat. Gyermeketek lesz! Kaptok egy kislányt, és ez a kislány anyja lesz a Krisztusnak.”

Azután megszületik a kis Mária. És ez a két – a reménytelenségben szülővé vált – öreg boldog, és elkezdi tapasztalni a megváltás alapvető élményét: amikor a kegyelem érkezik, minden jóra fordul! S amikor kb. 15–18 év múlva József és Mária visszatér Egyiptomból Názáretbe a mintegy két és fél, három esztendős Jézussal, akkor ez a két öreg, a két boldog nagyszülő ölbe veszi a Gyermeket, akinek érkezése mindent jóra fordít! Ölbe veszi az Áldást, melynek világosságában érthetővé válnak a dolgok: minden jóra fordul.

Ez a két öreg megértette, hogy nekik végig kellett szenvedniük a reménytelenség sötétjében azt, amit mások is gyakran a szemükre vetettek: titeket megátkozott az Úr! Végig kellett szenvedniük, hogy kiderüljön: a Megváltó valóban az égnek az ajándéka. Nem emberi elvárások, nem vérszerinti leszármazás, nem demokrácia – megszavazzuk, nem szavazzuk – kérdése, hanem kegyelem! Az égből jön az emberhez, elsősorban a kicsikhez, a megalázottakhoz !

Ez most kicsit visszakapcsolódik a tegnapi naphoz, amikor arról hallottunk, hogy a szenvedésnek a kelyhe előbb vagy utóbb mindegyikünknek a kezébe odakerül. De Krisztus világosságában egyszer csak a fölismerés is megadatik a léleknek, ott, a szenvedésben: „Igen, ezt én most keserűnek érzem, de a szenvedésnek ez a kehely Krisztus vére, a megváltásnak az eszköze, akármilyen keserű!” Életünknek a vége ilyen megvilágosodás lesz. Annak fölismerése lesz, hogy mindennek értelme volt, amennyiben az életünk Krisztushoz kötődik, aki meg tudja világosítani a teljes életet.

Szent Anna az asszonyok, az édesanyák, a nagymamák védőszentje, a szeretetkapcsolatok és házasságok oltalmazója. Ismeri és érti Éva leányainak könnyeit. Kilátástalanságait. Tudja, hogy az Istentől elfogadott magány – társtalanság, gyermektelenség – viselését a mai világ sem könnyíti meg. De ismeri azokat a lehetetlen helyzeteket is, amikor egy édesanya, vagy egy nagymama, vagy egy asszony látja, hogy a hozzá legközelebb állók – férj vagy kamaszfiú – a vesztükbe rohannak. Nem értik a szót! Hiába tettem meg érte mindent, a világ egy csábító szavára most mindent eltékozol!

Hány, de hány nemzedék asszonyai hívták segítségül Szent Annát, sokszor sírva, és megtapasztalták, hogy Anna érti a szót, és segít! A várvavárt gyermek megszületik, akiket Isten egymásnak rendelt, megtalálják egymást ... a tékozlók visszajönnek. Hiszen amikor Anna fordul a föltámadott Krisztushoz, ő megszólíthatja így: „Kisunokám! Tekints erre a kislányra, asszonyra, aki hozzám fordult, és áldd meg őt!” Ennek a szónak az Úr nem áll ellen!

A kegyelem ma is ugyanolyan erős, mint amikor Anna és Joachim életében fordított jóra mindent! Merjünk Szent Annához fordulni, kérni, hogy segítsen! És amikor a kegyelem jön és megvilágosodnak a dolgaink, akkor áldjuk vele együtt az Istent, aki bennünket valóban üdvözíteni akar! Amen.