Szent Ágnes
Szent Ágnes (291 körül – 304 körül) szűz és vértanú, akit a római katolikus egyház és a görög katolikus egyház szentként tisztel. Tisztelete elterjedt az anglikán egyházban és a keleti ortodoxiában is, valamint az amerikai evangélikus egyházban. Egyike annak a hét nőnek, aki szerepel a szent szüzek sorában a római misekánonban.[1] Ő a szüzesség, kertészek, a leányok, jegyespárok, a nemi erőszak áldozatainak és a szüzeknek a védőszentje.
Ismert még Római Szent Ágnesként és Szent Inez néven. Ünnepnapja január 21., illetve január 28., amikor a születésnapjára emlékeznek. De ez utóbbit XXIII. János pápa törölte 1960-ban.
Templomok százai viselik Szent Ágnes nevét, többek között a két legismertebb templom (Sant'Agnese fuori le mura, Sant'Agnese in Agone) és egy anglikán katedrális Kiotóban. A művészetben báránnyal ábrázolják, minthogy neve hasonlít a latin agnus szóhoz, amelynek jelentése "bárány". Az "Ágnes" név valójában a görög nőnemű "hagnē" (ἁγνή) melléknévből ered, amely "szűzieset, tisztát, szentet" jelent.
Életrajz
Származása és élete felől semmi biztos adatot sem ismerünk. A hagyomány szerint, Szent Ágnes kereszténnyé lett római nemesi család gyermekeként született 291 körül. 12 vagy 13 éves korában halt mártírhalált Diocletianus római császár uralkodása idején, 304. január 21-én.
Sempronius prefektus szerette volna fiának feleségül Ágnest, de a lány elutasítása nyomán halálra ítélte. Mivel a római jog nem engedélyezte szüzek kivégzését,
Sempronius a meztelen Ágnest keresztül vonszolta az utcákon egy
bordélyházig. Ezalatt csodák történtek. A lány imájára a haja megnőtt és
befedte a testét, hogy elfedje szégyenét. Azok a férfiak pedig, akik
megpróbálták megerőszakolni, rögtön megvakultak. Máglyán akarták megégetni, de a fahasábok nem égtek. Erre a főtiszt kihúzta a kardját és lefejezte
Ágnest. Más szövegemlékek szerint torkon döfte. Úgy tartják, hogy Ágnes
kiömlött vérét más keresztények felitatták ruhadarabokkal a kivégzőhely
földjéről.
Néhány nappal Ágnes halála után egy Emerenciána nevű lány imája meghallgatásra talált a sírjánál. Azt állította, hogy ő Ágnes szoptatós dajkájának
a lánya, és halálra kövezték, miután megtagadta, hogy elhagyja a helyet
és megfeddte a pogányokat a fogadott nővére meggyilkolásáért.
Emerenciánát később szintén szentté avatták.
Ágnes csontjait a római Sant'Agnese fuori le mura-templomban helyezték el, amelyet az Ágnes sírjának helyet adó katakomba fölé emeltek. A koponyáját a római Piazza Navonán található Sant'Agnese in Agone-templom oldalkápolnájában őrzik.
Kevés forrás számol be róla. A 4. század közepén összeállított
vértanújegyzék említi nevét. Az Ágnesről szóló legkorábbi híradások közé
tartozik Damasus pápa verses sírfelirata (366 és 384 közt). Szent Ambrus milánói püspök néhány évvel később beszél róla; Prudentius,
a hispániai költő pedig hosszú verssorokat szentel neki. Az Ágnes
haláláról szóló korai beszámolók kihangsúlyozzák állhatatosságát és
szüzességét. Ágnesről a 10. században egy dráma is született, Hroswitha német apáca írta.
Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülték, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el.
Legendája
A keresztény nép többféle változatban ismerte Szent Ágnes hősi halálának elbeszélését. Íme az egyik:
„A mély börtön ajtajából néhány nőt lökdöstek elő, akiknek szemében
leplezetlen félelem tükröződött, amikor a kínzás színhelyét
megpillantották. A kapitány szeme megakadt egy leány arcán. Alig
lehetett több, mint 12 éves, és ő volt az egyetlen, akinek arcán a
félelemnek nyomát sem lehetett fölfedezni. A kapitány csodálkozott a
fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte.
- Ágnesnek hívnak.
- Biztosan tévedés lesz, hogy idehoztak. Nyilván kényszerítettek, hogy részt vegyél a keresztények imáján.
- Nem, kapitány, senki sem kényszerített.
A férfi segíteni szeretett volna Ágnesnek. Egyszerűen semmi kedve sem
volt már a véres ügyekhez. Most azonban irtózatos indulatba jött ekkora
bátorság láttán. Odakiáltott a katonáknak:
- Kötözzétek a cölöphöz! Ő lesz az első. Gúnyolta az isteneket és a császárt!
Amikor Ágnes a cölöpnél állt, így szólt a kapitányhoz:
- Kapitány, nem akartalak megsérteni. Segíteni akartál rajtam. De majd
segít nekem az én Istenem, aki hatalmasabb, mint te és a császárod!
A kapitány dühöngve a korbácsért nyúlt. Az első suhintás süvítve fütyült végig a levegőben.
- Állj meg, kapitány! - hangzott a kiáltás az udvar másik oldaláról.
Egy megtermett katona lépett elő, aki rettenthetetlenségéről volt ismert, és emiatt a császár már többször megjutalmazta.
- Add nekem feleségül! Van neki bátorsága! Éppen hozzám illik. – mondta.
Az volt ugyanis a szokás, hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől és
kereszténysége megtagadásának számított, ha egy katona feleségül
kívánta.
A kapitány odafordult a lányhoz:
- Egyik legjobb katonám kíván feleségül. Ha elhagyod a keresztények őrült hitét, elengedlek.
A katonák szeme a lányra szegeződött. Ágnes hallgatott. Még két másik katona lépett elő:
- Ha ő nem tetszik neki, mi szeretnénk elnyerni.
- Igazán mind megbolondultatok, vagy keresztények lettetek! — kiáltotta a kapitány. Villámló szemmel fordult a lányhoz:
- No, válassz, melyiké akarsz lenni?! Pompás választási lehetőség áll
előtted. Ilyen még egy asszonnyal sem történt e falak között!
- Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!
Erre vége szakadt a kapitány türelmének. Így kiáltott:
- Le kell fejezni, mégpedig azonnal! Rajta!
De senki sem mozdult. A kapitány ekkor a haragtól vörösen adott parancsot azoknak, akik a leányt feleségül kérték:
- Te lefejezed, te segítesz, a többiek meg elintézik a többi tennivalót!
A katonák törvénye pedig az engedelmesség.
Ezen a napon perzselően sütött a nap Róma tetői fölött. A
vízhordóknak verejtéktől csillogott a hátuk, de a katonák szemében könny
csillogott. Ilyen mindaddig nem történt Rómában.”
A népi kultúrában
Egy érdekes szokás jellemző az ünnepnapjára. Két bárányt hoznak Tre Fontane trappista apátságból Rómába a pápához megáldani. Nagycsütörtökön nyírják meg őket, és a gyapjukból szövik a palliumot, az érseki vállszalagot, amelyet a pápa ad az újonnan felszentelt érseknek, méltósága és a pápával való egysége jeleként.
Szent Ágnes a fiatal leányok védőszentje; a népszokás azt kívánja meg
tőlük, hogy olyan rituálékat végezzenek Szent Ágnes ünnepének
előestéjén (január 20-ról 21-re virradó éjjel), amelynek révén meglátják
jövendőbeli férjüket. Ezt a babonát örökítette meg John Keats egy verse, a Szent Ágnes éje.
A művészetben fiatal szőke hajú lányként, palástban ábrázolják, pálmaággal a kezében, és egy báránnyal a lábainál vagy a karjaiban.
A Fabiola, vagy a katakombák egyháza című regény, amelyet Nicholas Wiseman kardinális
írt 1854-ben, Ágnest a főhősnek, a gyönyörű és nemesi származású
Fabiolának barátságos kamasz unokatestvéreként és kebelbarátjaként
ábrázolja.
Időnként tévesen Szent Ágnest a Wenceslas, a jó király című karácsonyi énekben említett parasztlánnyal azonosítják. Az említett szent valójában Bohémiai Ágnessel azonos.
Kommentáld!