Milyen könnyű lenne az
élet, ha mások tetteit kéne ítélgetni. Rögtön tudnánk, hogy melyik jó,
melyik rossz. Ahogy a mondás tartja: “Kibicnek könnyű”. Kívülről minden
történet máshogy szól. Senki sem kérdezi meg a gonosz mostohát, miért is
lett gonosz. Mindenki határozottan meg van győződve róla, hogy gonosz,
és megérdemli a büntetést. Az élet könnyű lenne, ha másokat kéne
ítélgetni.
A gond csak az, hogy ez
nem a mi feladatunk. Még jó, hogy ez nem a mi feladatunk. Nem lenne fair
a dolog, mert valaki szimpatikusabb, valaki meg egyenesen ellenszenves.
Nem lenne jó, ha így működne a világ.
Azt mondja Pál, hogy
Isten az egyetlen, aki előtt meg kell állnunk, és számot kell adnunk
mindenről. Nem egymást ítélgetni létezünk. Ez nem a mi feladatunk, hanem
azé, aki teremtett minket. Bármennyire is szeretnénk mi ítélkezni,
bármennyire is jó lenne, ha mi tehetnénk igazságot, úgy, ahogy nekünk
esne jól, nem a mi feladatunk. Isten előtt kell megállnia minden
embernek.
Van egy másik oldala is a
történetnek. Senki sem tudja megúszni, hogy Isten előtt meg kelljen
állnia. Senki sem tud elmenekülni az ítélet elől. Mindenkinek számot
kell adnia. Mindenki önmagáról fog számot adni. Nem az számít, hogy a
szomszéd locsolta a muskátliját vagy sem. Az sem érdekes, hogy a
buszsofőr morcosan köszönt a múlt héten, vagy hogy az a sofőr bevágott
elém. Mindenkinek saját magáról kell számot adni.
Tudatosítanunk kell
magunkban, hogy bár Isten egy kegyelmes Isten, de életünkről el kell
számolnunk. Minden eltékozolt percért. Minden mogorva szóért. Minden
hazugságért. Minden haragért.
Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, de éljünk úgy, hogy majd Isten előtt megállva ne kelljen szégyenkeznünk!
Áldott napot!
Kommentáld!