"Szabadításodra vágyom, Uram, törvényedben gyönyörködöm."
Sokan vágynak szabadságra, de mégsem tapasztalják meg. Küzdenek a körülményeikkel, az addikcióval, küzdenek egy jobb életért, küzdenek a fizikai szabadságukért vagy éppen a lelki szabadságért. Vannak, akik meg vannak győződve, hogy sikerülni fog, és kiharcolhatják a szabadságukat. Vannak, akik elfáradnak ebben a küzdelemben, és feladják a szabadság álmát is. A remény és a reménytelenség táncra perdül egymással, akár Verdi híres kórusában, megidézve a babiloni fogság rabjait:
"Mint a fecske, repülj messze földre,
Színarany szárnyú gondolat repülj el!
Rég nem látott hazámba kerülj el,
Vár a hőn szeretett szép otthoni táj.
Üdvözöld várunk száz ősi tornyát,
Nézz az áldott, az egykor oly virágzó völgybe...
Tudd meg bús földünk szánalmas sorsát,
Ó az emlék, hogy kínoz, hogy fáj!
Bölcsek lantja a fűzfának ágán
Ó miért lett oly néma a húrja?
Zengjen áradjon dallama újra
Mondja el, hogy mily szép volt a múlt.
Keljen életre mindenki száján,
Szálljon bátran a feltámadt ének.
Adjon hangot e sorsűzött népnek,
Mely a bús szívbe új lángot gyújt.
Fényes új lángot gyújt!"
Minden szabadságra vágyónak, akár bizakodva küzd, akár elcsüggedve megadta magát a sorsnak van egy jó hír: van szabadító! A szabadság állapot, a szabadság egy csodálatos idea, de az oda vezető út nem mindig könnyű vagy járható. A szabadító az a személy, aki képes cselekedni annak a helyében és érdekében, aki vágyik a szabadságra, de nem képes kiharcolni azt. A szabadító nem küzd! A szabadító már kivívta a szabadságot, ő nem a folyamat elején van, mint aki "megpróbál" megszabadítani, hanem ő elvégezte a feladatát, és összetörte a rabigát és a láncokat, és kiszabadította a rabokat.
A világtörténelem legnagyobb szabadítója: Isten! Milyen jó, hogy nem csak megpróbálja, de elvégzi. Nemcsak sokszor ebben az életben képes megszabadítani, de tereket és idő legyőzve, örök életet ad!
Vágysz rá?
Áldott napot!
Kommentáld!