India egyik településének nagy iskolája minden évben rendez
sportünnepélyt. A legkedveltebb versenyszámok közé tartozik az
egymérföldes futóverseny. Ezen életkortól függetlenül bármelyik
tanuló résztvehet. A rajtpisztoly eldördülése után máris mozgásba
lendültek a versenyzők. Hamarosan lemaradtak a kevésbé jó futók.
Egyesek fel is adták a versenyt. A leghátul futók között volt egy
kisfiú is, aki egyre inkább leszakadt a mezőnytől. Sokan úgy vélték,
fogy igyekezetének már semmi értelme. Hiszen legcsekélyebb kilátása
sem volt arra, hogy győzelmet vagy akár csak jó helyezést is
elérjen. De a fiúcska nem zavartatta magát. Ő a futást elkezdte és
persze be is akarta fejezni. Egyre több néző figyelt fel a gyerekre.
Láthatták, hogy a kisfiú nem akarja feladni a küzdelmet. Bíztatták
is őt bekiabálásokkal. Néhányan azonban gúnyolták és azt kiáltották,
hogy adja fel. A fiút azonban ez nem befolyásolta. A célra tekintett
és nekifeszülve futott, egyre futott tovább... Most már teljesen
nyilvánvaló volt, hogy ő lesz a legeslegutolsó, mégsem adta fel! A
versenybíróknak, akik már azonosították az első három helyezettet,
meg kellett várniuk, amíg a kicsi is átfut a célon. Lelkes éljenzés
tört ki, mert a versenyt a fiú nemcsak elkezdte, de végig is
futotta. Addig nem nyugodott a közönség, amíg ő is kapott
különdíjat. A cél felé futni és célba érni! - igen, éppen erről van
szó. Életünk hasonlít egy futáshoz, ami a többség számára inkább
hosszútávfutás. Nekünk, keresztyéneknek fontos, hogyha elindultunk
Krisztus követésére, akkor nekifeszülve, reménységgel fussuk végig a
pályát. Egészen a célig! Azért pedig, hogy a célt ne tévesszük szem
elől, ,,nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és
beteljesítőjére...'' (Zsid 12,2).
A célba érő megkapja az Élet Koronáját.
Fordította: Göllner Pál
Forrás: Missziói Magazin 99/6
Kommentáld!