Franciska előkelő római családban született 1384-ben. Nagyon korán megtanult olvasni; kedvenc olvasmánya a zsolozsmáskönyv, a szentek élete és Dante Isteni színjátéka volt.
Már hatévesen arra vágyott, hogy követhesse a vértanúkat és a szüzeket. Lelkiatyja, az olivetánus bencésekhez tartozó Antonio de Monte Savello előtt föltárta: egyetlen vágya, hogy szigorú rendbe lépjen, s teljesen Krisztusnak szentelhesse magát. Ezért tizenegy évesen engedélyt kapott arra, hogy próbaidőre gyakorolja a vezeklés néhány formáját. Ennek azonban külső jelei is lettek, ezért édesapja elérkezettnek látta az időt, hogy férjhez adja. Franciskának kemény küzdelmébe került, hogy meghajoljon atyja akarata előtt, de sikerült neki, és tizenhárom évesen férjhez ment Lorenzo de Ponzianihoz.
Nicolas Poussin: Szent Franciska hírül adja a római pestis végét (1657)
Áhítatgyakorlatait és felebaráti szeretetcselekedeteit negyvenévi házassága alatt sem hanyagolta el. A keresztény feleség és édesanya példaképe lett. Házasságukból hat gyermek született: közülük hárman csecsemőkorban, ketten hatévesen meghaltak.
Róma Trastevere városrészében, a Tiberis nyugati partján, a Szent Cecília-bazilika közvetlen szomszédságában éltek. Franciska férje egy háborúban súlyosan megsérült; de Franciska kitartó ápolásának köszönhetően felépült. Néhány év múlva ellenséges csapatok törtek be házukba, egyetlen élve maradt fiukat túszként elrabolták, a házat kifosztották és felgyújtották.
Franciska a ház épen maradt részében kórházat rendezett be, és a sebesültek és betegek ápolásával enyhített a sok szenvedésen. Istennek, a családnak és felebarátainak szolgált. Éjszakánként alig két órát aludt, a többi időt imádságban töltötte. Napjait a háztartás és a családi gondok, illetve a betegek és szegények gondozása töltötte ki. Fáradhatatlanul gondoskodott Róma szegényeiről, ha kellett, koldulni is elment a szegények számára.
Később a hasonló gondolkodású asszonyokat és özvegyeket társulatba gyűjtötte, és 1425. augusztus 15-én megalapította a bencés harmadrendet, az obláták közösségét. A rend tagjai Szent Benedek szabályai szerint, de fogadalomtétel nélkül éltek, s karitatív szolgálatokat végeztek. Franciska 1433-ban a Capitolium mellett kolostort alapított azoknak a nővéreknek, akik nem voltak családjukhoz kötve. Templomul a fórumon lévő Santa Maria Nova-templomot választotta, amelyet gyermekkorától fogva nagyon szeretett.
Franciska hűségesen ápolta férjét mindvégig, s csak halála utána, 1437-ben lépett be a saját maga által alapított kolostorba. Itt fejezte be földi életét 1440. március 9-én. Halála előtt utolsó szavai ezek voltak: „Nyitva áll az ég! Az angyalok szállnak alá, s a főangyal, aki bevégezte művét, előttem áll, és hív, hogy kövessem őt!”
Franciska halála után több mint hatvan esetről tanúskodtak, amikor az ő közbenjárására történt csodás gyógyulás.
A Szent Franciska-templom Rómában
Amikor V. Pál pápa megkérdezte Bellarmin Szent Róberttől, hogy időszerűnek látja-e Franciska szentté avatását, az így válaszolt: „Benne bármelyik életkorban vagy állapotban élő lélek példaképet talál. Mert Franciska kicsi korától őrizte szüzességét, hosszú ideig tiszta házasságban, majd özvegységben élt, s végül kolostorban mutatott példát minden erényre.”
1608-ban avatta szentté V. Pál. Ünnepét már a következő évben fölvették a római kalendáriumba. Róla nevezték el a korábbi Santa Maria Nova-templomot: mind a mai napig Római Szent Franciska-templom néven ismert ez a templom.
Szent Franciska Péter és Pál apostolokkal együtt Róma társvédőszentje, és őt hívták segítségül pestisjárvány idején, valamit a purgatóriumban szenvedő lelkek megsegítésére.
1925-ben XI. Piusz pápa az autóvezetők védőszentjévé nyilvánította, mert őrangyala minden útjánál ott volt mellette, vigyázott rá, fényt gyújtott előtte, hogy éjszaka is lásson mindent. Olyan szokást vezetett be ezzel, amelyet ma is tartanak az olasz fővárosban: március 9-én a római autóvezetők összegyűlnek a Szent Franciska-templom körül, áldást kapnak magukra és gépjárműveikre.
Franciska különleges kegyelemként harminchárom éves korától fogva haláláig szinte állandóan maga mellett láthatta az őrangyalát. Ő maga így vallott róla: „Alakra olyan, mint egy kilenc év körüli gyermek. Megjelenése egyszerre szeretetre méltó és tartózkodó. Tekintetének isteni tisztaságát emberi szó ki nem mondhatja. Arca általában derűs, és pillantása a lélekben tüzes áhítatot gyújt. Ha ránézek, nyilvánvalóvá válik előttem az angyali természet fensége és emberi természetünk gyarlósága.”
A szentet sok támadás érte a sátán részéről, aki több formában jelent meg előtte. Őrangyala azonban mindig megoltalmazta. Az angyal vezetésével egyre inkább megismerte önmagát. Ha bármit vétett, az angyal eltűnt a szeme elől, s csak akkor láthatta ismét, ha megalázkodott, bűnbánatot tartott, és a szívét újra Istenhez emelte. Amikor az őrangyal ismét megjelent, vidámabb és szebb volt, mint korábban. Ha valami kétség vagy sötétség lepte meg a lelkét, angyalára pillantott, s mindig visszanyerte biztonságát. Őrangyala, ki mások számára láthatatlan volt, olyan – a külső világban is észlelhető – világosságot árasztott, amelynél éjszaka is tudott olvasni és írni.
Istenünk, te Római Szent Franciskában a hitvesi és a szerzetesi élet csodálatos példáját állítottad elénk. Tégy minket állhatatossá szolgálatodban, hogy egész életünkben reád figyeljünk, és kövessük szent akaratodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Santiebeati.it
Vatican.va
Magyar Kurír
(gj-vn-tzs)
Kommentáld!