Egy fogós kérdés
2020. június 2. Évközi kilencedik hét – kedd

Evangélium:
Mk 12,13-17
Később odaküldtek hozzá a farizeusok és Heródes-pártiak közül néhányat, hogy megfogják őt beszédében. Akik odajöttek, azt mondták neki: „Mester! Tudjuk, hogy igaz vagy, és nem nézed az emberek személyét, hanem az Isten útját igazságban tanítod. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Ő azonban tisztában volt képmutatásukkal, ezért azt mondta nekik: „Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam!” Azok hoztak egyet. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és a felirat?” Azt felelték neki: „A császáré.” Erre Jézus azt mondta nekik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” És csodálkoztak rajta.

Bevezető ima: Uram, hadd legyek szerény, úgy engedj magadhoz! Add, hogy imáimban egyszerű és szerény lehessek, ahogyan a Szentírásban Te is szólsz hozzánk!

Kérés: Uram, adj tanácsot egy rám váró fontos döntésben!

Elmélkedés:

1. Tudjuk, hogy mindig az igazat mondod.” A farizeusok, hogy Jézusnak csapdát állítsanak, a régi trükköt, a hízelgést alkalmazzák. Ez egy gyakran használt trükk. A hízelgés ahhoz vezet, hogy a védekezésünket feladjuk. „Ön egy okos ember, miért nem alkuszik…?” Vagy: „Önök olyan jó szülők, már két gyerekük van. Csak nem, mégis az Egyház tanítására hagyatkozik...?” Keresztényként, a mai világban élve sokszor kell alattomos embereket elutasítanunk. Ezért figyelmeztet minket Jézus: „legyünk okosak, mint a kígyók és egyszerűek, mint a galambok“. (Mt 10,16) Ahhoz, hogy ebben megtaláljuk a mértéket, egyedül Istenért kell élnünk. Az ember az életben lépegetve az örökkévalósághoz közeledik. Az egyetlen, ami tényleg megmarad, Jézus szeretete. Minden más elmúlik, porrá, hamuvá és semmivé lesz. Tegyük Jézus szeretetét olyan kinccsé, amiért minden mást képes lenne eladni. Krisztus az, aki az életemet alakítja?

2. „Megengeded, hogy adót fizessünk?” A farizeusok és Heródes-pártiak egy olyan problémával állnak Jézus elé, ami valójában nem is létezik. A kérdést úgy állítják be, mintha egy mellette-ellene kérdés lenne. Jézusnak vagy a császár előtt kell meghódolnia, vagy Róma ellen kéne fellázadnia. Így látja ezt ma is a világ: „mellette-ellene”. Vagy kétségek nélkül elfogadjuk a darwinizmust, vagy a teremtéselméletet kell elfogadnunk. Vagy az alternatív életmódokat kell elfogadnunk, vagy reménytelen nyárspolgárok vagyunk. A dolgok a valóságban sokkal változatosabbak. A katolikus hit gyakran egy „és”, ha a kérdéseket a megfelelő helyen és valós összefüggésében nézzük. Így adjuk meg a császárnak és Istennek, ami őket megilleti. És hogyan döntsük el, hogy kit mi illet meg? Itt lesznek a dolgok gyakran komplikáltak. Ezért kell nekünk, katolikusoknak a talentumainkat, az értelmünket és imaéletünket folyamatosan fejleszteni, hogy a jó válaszokat megtaláljuk. A talentumaimat jóra használom? Úgy fejlesztem képességeimet és értelmemet, hogy Istent jobban tudjam szolgálni?

3. „Nagyon meglepetten”. Jézus válasza elnémítja kritikusait. Miért? Részben azért, mert a kérdéseiket, úgyszólván postafordultával visszaadja nekik. Nos, döntsék el ők, hogy mi illeti a császárt, és mi illeti az Istent. „El kell, hogy döntse”, mondta gyakran gyóntató papként Karol Wojtyla. Semmi sem tud minket úgy megijeszteni, mint a szabadság. Jézus hallgatóit is megijesztette. Hogyan használom az én saját szabadságomat? Hogyan használom az időt, amit Isten nekem adott?

Beszélgetés Krisztussal: Uram, segíts felismernem, hogy szabadságra hívtál. Elfogadod a nekem adott szabadságot akkor is, ha visszaélek vele. Nem szeretnék visszaélni szabadságommal. Az utolsó ítélet órájában egy jó életről szeretnék számot adni.

Elhatározás: Ma elolvasok egy részt a Bibliából, vagy néhány fejezetet a Katekizmusból, vagy egy pápai írásból, hogy képezzem magam a hitben