A hit és az emberi tapasztalat
2022. december 27. Szent János apostol

Evangélium:
Jn 20,2-8
A hét első napján (húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.

Bevezető ima: Istenem, Te jelen vagy az életemben. Tudom, hogy sosem hagysz el engem, még akkor sem, amikor úgy tűnik, hogy a halál örökre el akarna választani bennünket. Az utolsó szó mégis a Tiéd, mert Te legyőzted a bűnt és a halált. Benned bízom, remélek és Téged szeretlek.

Kérés: Hiszek Benned, Istenem. Növeld hitemet!

Elmélkedés:

1. „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették” – jelentette Mária Magdolna az apostoloknak. Ez kora reggel történt, mert Mária Magdolna, amikor még sötét volt, kiment a sírhoz. Mi indította őt erre a nagy sietségre? Mire fel ez a sürgősség? Mindenki aludt még: a főpap, a főtanács, a város lakói, az apostolok, sőt még a sírra vigyázó katonák is. Mária Magdolna azonban elindult oda, ahova a szíve vágyott. „Ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt 6,21). Miután megvitte a hírt az apostoloknak, őket is ugyanez a nyugtalanság fogta el. Péter és János apostol kiment a sírhoz, „mind a ketten futottak” (Jn 20,4a). János hamarabb ért a sírhoz, de nem ment be. Mikor Péter is megérkezett és bement a sírba, rögtön utána János is belépett. Az evangélium csak annyit mond, hogy „látta és hitt” (Jn 20,8b). Az üres sír tanúsága elég volt ahhoz, hogy János higgyen.

2. A hit forrása (ld. KEK 1812-1816). Mi késztette János apostolt erre a hitre, hiszen nem a szemük láttára történt meg a feltámadás csodája? Mi a hitüknek oka és forrása? A hit mindenekelőtt Isten ajándéka, s nem az emberi értelem gyümölcse, habár a hit feltételezi ez utóbbit. A katekizmus ugyanakkor megjegyzi, hogy „a hit az az isteni erény, amellyel hiszünk Istenben és mindabban, amit nekünk mondott és kinyilatkoztatott…” Bizonyára ez történt az apostolokkal is. Amikor látták a gyolcsot és az ott hagyott kendőt, eszükbe jutott mindaz, amit Jézus mutatott és tanított nekik nyilvános működése folyamán. Jézus már előre megmondta nekik, hogy „Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad” (Mt 16,21). A hit nem rideg racionalizmus, nem elegendőek hozzá a logikus érvelések. Ennél többre van szükségünk: A Szentlélek működésére a lelkünkben! Arra van szükség, hogy nyitottak legyünk Isten ajándékára, s azután Ő a lelkünkben cselekszik.

3. „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1Jn 1,1). Ezzel a kijelentéssel támasztja alá János apostol hitének alapját és forrását. Nem egy bizonyos tudományos elméletet hirdet számunkra, nem is egy kitalált eseményt, hanem azt a valóságot, amelynek ő személyesen részese volt: kezével tapintotta, szemével látta… vagyis egy igazán emberi tapasztalatról van szó. Mi talán érzékeinkkel ezt fel nem foghatjuk, de megváltásunk misztériumához annál közelebb vagyunk, mert Jézus most már nem külső emberi módon közeledik hozzánk, hanem az Oltáriszentség bensőséges közelségében. Minden szentmisében részesei lehetünk az Ő szent titkának: titokzatos módon Jézus megszületik az oltáron a kenyér és a bor színe alatt, és mi jelen vagyunk az Ő szenvedésénél, halálánál és feltámadásánál. Valóban csodálatos szent titok az, ami a szentmisén történik. Éppen ezért érdemes megtisztultan és felkészülten járulni a szentáldozáshoz. Miután Jézust szentségileg magunkhoz vettük, társalogjunk vele, nyissuk ki lelkünket számára, hogy méltó lakhelyre találjon bennünk.

Beszélgetés Krisztussal: Jézusom, Te ma is eljössz hozzánk az Oltáriszentségben, velünk maradsz, bennünk laksz. Kérlek Téged, hogy ilyen nagy kinccsel a lelkemben, ne tudjak hallgatni, hanem úgy, mint Szent János apostol, én is hirdessem a Te csodálatos jelenlétedet, jóságodat és szeretetedet.

Elhatározás: Ma áhítatosan és tiszta lélekkel járulok a szentáldozáshoz. – Valakinek tanúságot teszek a hitemről: például elmondom, hogy milyen nagy öröm számomra Krisztussal lenni, az áldozásban Őt magamhoz venni.