Lángol a szívem amikor találkozom Jézussal! 
2022. április 20. Húsvét nyolcada – szerda

Evangélium:
Lk 24,13-35
Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. Az eseményekről beszélgettek. Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” „Micsoda?” – kérdezte. „A názáreti Jézus esete – felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.” Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük maradt. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. „Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.

Bevezető ima: Uram, Jézus! Köszönöm neked, hogy utánamész minden embernek, mint az emmauszi tanítványoknak! Hálás vagyok neked végtelen türelmedért és alázatodért. Segíts, hogy ne zárkózzak be saját elképzeléseimbe, hanem higgyek a Te isteni terveidben. Segíts, hogy minden földi eseményt a hit és az örök élet távlatában tudjak szemlélni.

Kérés: Jézusom! Segíts kegyelmeddel, hogy olyan fogékony szívvel járjam életem útját, mint amilyen szívvel a két tanítvány járt az emmauszi úton. Add, hogy ne zárkózzak be a saját világomba, hanem legyek nyitott a Te mindenhatóságod felé!

Elmélkedés:

1. Isten tervei és a mi terveink. Az Emmauszba igyekvő tanítványok szívük mélyéig csalódtak Jézusban. Ezért azonnal otthagyták Jeruzsálemet, Jézus szégyenteljes szenvedésének helyszínét és az egész közösséget. Mária Magdolnához hasonlóan ők sem tudtak túllépni evilági gondolkodáson. „Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt.” Egy emberi elképzelések szerinti megváltást vártak, földi győzelmet és dicsőséget, de ennek éppen az ellenkezője történt. Talán velünk is előfordul, hogy csalódottan hátat fordítunk Istennek, amikor az éltünk nem saját vágyaink szerint alakul. De Isten működése evilági gondolkodásunkkal felfoghatatlan. Csak a Mennyei Atya felsőbbrendűségének elfogadása, az Ő magasabbrendű terveibe vetett feltétlen bizalom képes megtartani minket az Isten iránti hűségben és engedelmességben.

2. „Maradj velünk!” Jézus megjelenése mindent jóra fordít! Ő, aki felülről, az Atya szemszögéből látja a történéseket, képes visszafordítani a teljesen elkeseredett tanítványok szívét. Jézus a Szentlelken keresztül ma is el tud tölteni bennünket az Ő bölcsességével, ha vesszük a fáradságot, és figyelünk Rá, meghallgatjuk Őt. Keressük ezért az alkalmakat, hogy személyesen találkozzunk Jézussal és a Szentlélekkel az imában – főként az Oltáriszentség előtt és a szentségeken keresztül. Mert egyedül Ő képes megvigasztalni bennünket, elvenni csüggedésünket, és erőt adni a további küzdelemhez.

3. „Hát nem lángolt a szívünk?” Ha a legmélyebb elkeseredésünkben van még bennünk legalább egy morzsányi hit, akkor meg fogjuk tapasztalni, hogy Jézus éppen a legnagyobb mélypontunkon szegődik mellénk a legszorosabban. Csak ne utasítsuk el Őt csalódottságunkban, hanem engedjük, hogy a hit szemét felnyitva bennünk, elmagyarázhassa a történteket! Isten olyan hatalmas, hogy minden szerencsétlenséget – még a legnagyobbakat is – beleállít az Ő üdvösségtervébe. A legrosszabb dolgok is saját magunk vagy mások üdvösségét szolgálják, ha mi imádsággal és Istenbe vetett bizalommal fogadjuk azokat. Amikor ez az elfogadás megtörténik az életünkben, akkor megéljük, hogy „lángol a szívünk”: a felfedezéstől, hogy Isten mégiscsak velem van, együtt szenved és együtt küzd velem. Ezért minél nagyobb az elkeseredésünk és a reménytelenségünk, mégis annál erőteljesebben keressük a találkozást Jézussal! És Ő az általa jónak tartott időben meg fogja mutatni jelenlétét.

Beszélgetés Krisztussal: Feltámadt Jézusom! Bocsáss meg, hogy oly gyakran kétségbe vonom a Te bölcsességedet és mindenhatóságodat. Milyen sokszor azt kívánom, hogy a saját elképzeléseimet valósítsd meg, és nem vagyok képes elfogadni Isten feljebbvalóságát. Kérlek, hogy növeld bennem a bizalmat az Atya iránt!

Elhatározás: Imában megvizsgálom a gondolataimat, hogy vannak-e olyan elvárásaim Istennel szemben, amik miatt csalódottságot érzek, mert nem teljesültek. Kérjem a bizalom, a türelem és az engedelmesség kegyelmét.