Az odafelé vezető úton
2020. február 1. Évközi harmadik hét – szombat

Mk 4,35-41
Amikor aznap beesteledett, így szólt hozzájuk: „Menjünk át a túlsó partra!” Erre azok elbocsátották a tömeget, őt pedig magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is kísérte őket. Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltették: „Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?” Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: „Csendesedj és némulj el!” Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult: „Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?” Erre nagy félelem fogta el őket, és azt kérdezgették egymástól: „Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?”

Bevezető ima: Uram, hiszem, hogy Te is ott ülsz az én bárkámban. Szeretném, hogy erős legyen a beléd vetett hitem. Bízom benne, hogy a Te jó kikötődbe fogsz vezérelni engem, bármilyen bűnös vagyok is. Szeretlek, mert mindig elkísérsz engem ebben az életben.

Kérés: Uram, add, hogy növekedjek a hitben!

1. Áthajózni a túlpartra. Tudjuk, hogy nem maradunk örökre itt. Van egy másik part, amely a mi otthonunk. Krisztus azért jött, hogy emlékeztessen minket erre és megmutassa, hogyan tudunk eljutni oda. Felveszem Jézust a bárkámra és hagyom, hogy megmutassa, mit kell tennem életemben? Vagy visszahúzódom, és nem megyek bele abba a kalandba, hogy teljesen Krisztusra hagyatkozzak?

2. Mester, odaveszünk! Krisztus hagyja, hogy az olykor legyőzhetetlennek tűnő nehézségek ide-oda dobálják a bárkámat. Az, hogy Jézus a bárkámban ül, nem garancia arra, hogy minden simán fog menni. Észre kell vennünk, hogy Ő a nehézségeink idején is munkálkodik. Meg kell kérdeznünk Őt, hogy mire akar tanítani minket. Ha a kísértések közepette közelebb kerülök Krisztushoz, az bizonyára a kegyelem műve. Mégis sokszor megállapítom, hogy a nehezebb időkben a Krisztusba vetett bizalmam elillan. Még nem tanultam meg, hogy „az Istent szeretőknek minden javukra szolgál …” (Róm 8,28).

3. A szél és a tenger ura. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Krisztus megnyerte a végső csatát. Megengedi a nehézségeket, hogy növekedhessek az érte való odaadásban. Ha az élet fáj, és nincs semmi értelme sem, akkor a bűn és a halál legyőzőjébe vetett hitemet kell elmélyítenem. Ő fogja megírni életem utolsó fejezetét. Ő fog engem a biztos kikötőbe vezérelni. Benne való hitemet úgy erősíthetem meg, hogy tekintetemet az Ő ígéreteire és jelenlétére szegezem. Megújíthatom bizalmamat, hogy ne hagyja megválaszolatlanul imáimat, hanem amikor Ő jónak látja, hatalommal és nagy erővel, mely messze felülmúlja majd az én várakozásaimat, megválaszolja azokat. Ha a bárkámban ülve folytatom utamat a vihar közepette is, akkor hagyom, hogy egyedül Ő döntsön a sorsom felől: biztosabb kezekben nem is lehetnék!

Beszélgetés Krisztussal: Uram, tudom, hogy erősíteni akarod hitemet, ezért nehézségeket küldesz rám, hogy megértsem, rajtad kívül nincs senkim, akihez fordulhatnék. Add, hogy az életemben adódó nehézségeket arra tudjam használni, hogy egyre teljesebben oda tudjam magam adni neked! Meg akarok tanulni bízni benned, életem valódi Ura. Vezess el engem a biztos kikötőbe!

Elhatározás: Át fogom gondolni életem egyik nagyobb problémáját és megvizsgálom, hol kell nagyobb bizalmat mutatnom Isten iránt.