Az igaz jutalma
2022. február 4. Évközi negyedik hét – péntek

Evangélium:
Mk 6,14-29
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott.
A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.

Bevezető ima: Uram, hiszek a világmindenséget betöltő végtelen szeretetedben! Csak a bűn szakíthat ki szerető kezedből. Bár gyenge vagyok, bízom abban, hogy a közeledben tartasz. Uram, szeretlek, és minden vágyam, hogy szeretetem tovább növekedjen, mert sokkal többet érdemelsz, mint az a csekélység, amit nyújtani tudok. Tudom azonban, hogy irántad érzett vágyam elég neked.

Kérés: Uram, segíts, hogy szívem őszinte és igaz legyen!

Elmélkedés:
1. Bűneink visszatérnek hozzánk és üldöznek. A lelkiismeret ítélete mindig megnyilvánul. Heródest üldözi bűntudata Keresztelő Szent János kivégzése miatt. Akik radikálisan elutasítják Istent, lehetnek bár hatalmasok, gazdagok, tudósok, tehetségesek, mégis a legnyomorúságosabbak a földön. Az életükben megjelenő igazi jóság fenyegető erővel hat, elítél, meghasonlottá tesz. Mindez nem más, mint a bűnös saját lelkiállapotának tükröződése. Ilyen nagy hatalma van a lelkiismeretnek. Fájdalmas ítélettel sújtja az embert, még mielőtt a végső ítélőszék elé kerül. Mit tehetek én ezekért az emberekért? Szavakkal nem tudom meggyőzni őket az igazságról, mert a szívüket bezárták a Szeretet előtt. Amit azonban tehetek, és tennem is kell értük: imádkozzak, hogy megtörjön a kegyelemmel szembeni ellenállásuk! Az Istentagadás a gonosz műve, és az ő uralmát csak Isten ereje képes legyőzni. 

2. Az igazság szabaddá tesz. „Vigyázz, Isten kegyelme nem tér vissza, ha elszalasztod.” Minden ember életébe – a gonoszokéba is – elég kegyelem jut ahhoz, hogy megmeneküljenek. Elegendő ahhoz, hogy Isten közölni tudja velük a megtérés igazságát, szabad akaratuk keretei között. Ez a kegyelem azonban csak egy ideig tart, nem örökké. A kegyelem pillanataiban nem szabad úgy reagálni, hogy a lelkiismeret szavát elhallgattatjuk, mint Heródes tette. Így az ember megmarad a bűnben és az életszentséggel szembeni ellenállásban. Heródes félt Jánostól, tudta róla, hogy szent ember, és vonzódott szavaihoz, de nem tett semmit azért, hogy válaszoljon Isten szólítására. Heródes elveszítette a lelki küzdelmet. A gonosz ezért egészen felülkerekedhetett rajta, és elérte, hogy megölje Jánost. Ez a tragédia őszinteségre tanít minket. Arra, hogy ne börtönözzük be Isten hangját a lelkünkben, hanem hagyjuk, hogy uralkodjék az életünkön. Szabad akaratunkat arra kell használnunk, hogy válaszoljunk Isten szavára, törjük össze az önérzet vagy az áldozattól való félelem bilincseit, melyek a sötétséghez láncolnak.

3. Tanúság mindhalálig. A végtisztességről, amit Krisztus felajánl mindvégig hűséges apostolainak, mint amilyen János volt, gyönyörű szavakkal ír a Bölcsesség Könyve: Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. (Bölcs 3,4-6) Ne féljünk ezért mi sem a tanúságtétel megpróbáltatásaitól!

Beszélgetés Krisztussal: Uram, Jézus! Erősítsd bennem kegyelmeddel a vértanúk mindhalálig hűséges hitét! Add, hogy a legnehezebb pillanatokban mindig az eszembe jussanak a Szentírásban található vigasztaló szavaid. Add, hogy soha ne kételkedjek abban a mindent betöltő boldogságban és örömben, amely a hűségeseket várja a Mennyben.

Elhatározás: Igaz módon, szeretettel végzem feladataimat, és a gyónás szentségét használom az állandó megtérésre, és arra, hogy Isten akaratát nyitottan fogadjam.