Mindent odaadó nagylelkűség
2021. november 7. Évközi harminckettedik vasárnap

Evangélium:

Mk 12,38-44
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”

Bevezető ima: Jézusom, bízom benned! Segíts, hogy minden testi és lelki képességemmel bátran a Te szolgálatodra álljak! Szabadíts meg attól, ami akadályoz, hogy neked adjam a szívemet és minden erőfeszítésemet! Segíts, hogy a mai napon mindenkiben meglássalak Téged!

Kérés: Uram, segíts, hogy a Te kinyújtott kezed legyek a környezetemben lévő rászorulók felé!

Elmélkedés:

1. Akik felélik az özvegyek házát. Ebben az evangéliumi részben szembetűnő az írástudók és a szegény asszony közötti ellentét. Az írástudókat a külsőségek vezérlik, ebből is látszik, hogy saját hiúságuk rabszolgái. Kívülről nézve nagyon buzgó vallásos embereknek tűnnek, belülről azonban a lelkük tele van önzéssel. Felszínes az imaéletük: nem keresik őszintén Isten tetszését, csak a vallásosság látszatára törekednek. Ezért nem éreznek lelkiismeret-furdalást még akkor sem, ha a legrászorultabbakat: az özvegyeket károsítják meg.

2. A keresztény nagylelkűség. A valódi kereszténységet a látszat-vallásosságtól az ingyenes ajándékozás gesztusában lehet felismerni. „Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.” (1Jn 3,18) A keresztény közösségek már létezésük első időszakától kezdve a szegényekről való gondoskodással tűntek ki a világban. Péter apostol hét „lélekkel eltelt bölcs férfit” választott ki, hogy vállalják a szegényekről való gondoskodást (vö. ApCsel 6,3). Ez a másokért áldozatot vállaló, a rászorulókat szolgáló lelkület a legfontosabb megnyilvánulása Isten szeretetének. Hiszen amikor megtapasztaljuk a saját életünkben Isten viszonzást nem váró önzetlen szeretetének megszámlálhatatlan megnyilvánulását, hogyan is ne lobbanna lángra a szívünk, hogy továbbadjuk ezt másoknak, akik szükséget szenvednek? Ez a valódi, őszinte ima gyümölcse az életünkben! Isten kegyelme egyre jobban képessé tesz bennünket, hogy ingyen szeressünk, amint Ő.

3. „Mindent odaadott, amije csak volt.” Milyen felfoghatatlan számunkra Isten bölcsessége! Rabjai vagyunk a méricskélésnek; azt gondoljuk emberi logikánkkal, hogy Isten a „minél többre” vágyik. Azt hisszük, hogy az az ember a legértékesebb számára, aki a leglátványosabb ajándékokat adja neki. Jézus megjegyzéséből azonban egyértelműen kiderül Isten valódi mércéje: Ő azt értékeli a legtöbbre, amikor magunkhoz mérten, a tőlünk telhetőt adjuk tiszta szívvel. Amikor elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy ne tartsunk meg magunk számára semmit, ami nem Isten ügyét hivatott szolgálni az életünkben. Merjünk egészen Istennek odaadottan élni! És ezzel valóban elnyerjük Isten elismerését.

Beszélgetés Krisztussal:

 Uram, segíts, hogy többé ne hasonlítgassam magamat másokhoz! Segíts, hogy észrevegyem a mai napon a jót, amit tennem kell! Segíts, hogy rájöjjek, hogy mi mindentől függök még, ami tőled távol tart. Te mindent odaadtál értem. Szeretném önzetlen szeretetedet a rászorulók felé meghálálni, akik éppúgy szeretett gyermekeid, mint én.

Elhatározás: 

Megvizsgálom az életemet, hogy miről tudnék lemondani mások szolgálata érdekében.