Nem magamtól jöttem
2020. március 27. Nagyböjt negyedik hete – péntek
Jn 7, 1-2; 10, 25-30
Ezek után Jézus átment
Galileába. Nem akart ugyanis Júdeába menni, mert a zsidók halálra
keresték. Közel volt a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Amikor azonban
testvérei felmentek az ünnepre, ő is felment, de nem nyilvánosan, hanem
mintegy titokban. A jeruzsálemiek közül egyesek azt mondták: ,,Nem ő az,
akit halálra keresnek? Íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem mondanak
neki. Talán a főemberek valóban fölismerték, hogy ő a Krisztus? Róla
azonban tudjuk, hogy honnan való, a Krisztust pedig, amikor eljön, senki
sem tudja, honnan van.'' Akkor Jézus, aki a templomban tanított, így
kiáltott fel: ,,Ismertek engem is, és azt is tudjátok, hogy honnan való
vagyok. Márpedig én nem magamtól jöttem, hanem az küldött engem, aki
Igaz, akit ti nem ismertek. Én ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő
küldött engem.'' Ekkor szerették volna elfogni, de senki sem emelte rá
kezét, mert még nem jött el az ő órája.
Bevezető ima: Atyám, kérlek, küldd el Megszentelő Lelkedet, hogy megvilágosítsa értelmemet, betöltse szívemet és erősítse akaratomat!
Kérés: Uram, segíts, hogy kitartsak a nehézségek ellenére is!
1. Akit halálra keresnek. Jézus a
három éves nyilvános működése alatt mérhetetlen ellenállással
találkozott. Míg tanítása sok szívet megdobogtatott, csodái sok testet
és lelket gyógyítottak meg, ezek egyike sem volt elég a
legmegátalkodottabb kritikusainak meggyőzésére. Azonban trükkjeik és
ügyeskedéseik nem tudták megállítani az Urat. Ő mindig az Atya akaratát
kereste, semmi nem háborgatta lelkét, sőt mindig a békesség töltötte el.
Ezt a békét minden keresztény birtokolhatja, aki Krisztussal akarja
végigjárni az utat, és nem nézi azt, hogy mi ennek az ára. Egy
fényképen, amely a mexikói keresztényüldözés korszakából való, egy fal
előtt egy pap – Francisco Vera atya – áll, néhány lépésnyire tőle pedig
egy rögtönzött kivégzőosztag, feléje tartott puskacsővel. Miseruha van
rajta, béke sugárzik arcáról, összekulcsolt kézzel áll, felkészülten
életének utolsó „szentmiséjére”. Ebben az esetben, mint egy „másik
Krisztus” volt ő a szentmisén felajánlott áldozat.
2. Mi tudjuk, hogy Ő honnan való. A
katolikusokkal szemben támasztott ellenkezés lehet véres, mint Vera
atya esetében. De szembe találhatjuk magunkat az egyre növekvő
szekularizációval is, amely tulajdonképpen a kereszténység
alaptörténetének hangoskodó mellőzése. Az USA-ban történt, hogy egy
hölgy belépett egy ékszerboltba és egy keresztet kért. Az eladó
megkérdezte tőle, hogy egy sima keresztet szeretne-e vagy egy olyant,
amin egy kis ember is van? Óriási a kísértés, hogy elszakítsuk magunkat a
vallásos kifejezésektől, hiszen ezek ma már inkább csak megszokások,
mintsem egészséges kihívások a jelen uralkodó kultúrája számára. De
ahogyan a társadalom egyre jobban eltávolodik a kereszténységtől, annál
inkább sürgetővé válik, hogy megismertessük másokkal hitünket. Ne
hagyjuk egyedül az Urat! Ő soha nem mulasztotta el hirdetni az Örömhírt.
3. Én nem magamtól jöttem. Ahhoz,
hogy véghez tudjuk vinni ezt a feladatot, életbevágóan fontos, hogy
fogékonyak legyünk a misszióra. A misszió szó a latin „mission”-ból
ered, amely azt jelenti „küldeni”. Jézus előtt tiszta és világos volt,
hogy mi a küldetése, hiszen tudta, hogy Őt az Atya küldte. Ezért azt
várja követőitől, hogy ők is tisztába legyenek a missziós küldetésükkel:
küldöttek, követek vagyunk. A mi üzenetünk nem saját magunkról szól. Ha
felhagyunk a saját magunkra való összpontosítással, és arra figyelünk,
akire figyelnünk kell: Krisztusra, minden akadály ellenére lesz elég
erőnk ahhoz, hogy továbbmenjünk.
Beszélgetés Krisztussal:
Uram, Jézus, Te soha nem adtad fel és mindvégig Atyád megdicsőítésén
munkálkodtál. Segíts észrevennem, hogy téged nem érdekelnek a személyes
sikereim, hanem csak a hűségem érdekel.
Elhatározás: Ma a keresztút elimádkozását, vagy egy másik imát valaki olyanért ajánlom fel, aki megbántott engem.
Kommentáld!