Síremlék a prófétáknak
2021. október 14. Évközi huszonnyolcadik hét – csütörtök
Szent I. Kallixtusz pápa és vértanú

Evangélium:
Lk 11,47-54
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj, nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik. Nem hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk. Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak. E nemzedéknek számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket. Jaj, nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják.

Bevezető ima: Uram, Jézus! Költözz a szívembe a mai imában, és erősítsd meg hozzád való hűségemet! Kérlek, hogy legyél velem egész nap, akkor is, amikor szavaimmal és gondolataimmal éppen nem is szólítalak. Járd át szereteteddel minden cselekedetemet, hogy azok is hozzád szálló imáimmá váljanak!

Kérés: Uram Jézus, arra hívtál, hogy szeretetedben éljek, és másokat is erre bátorítsak. Add, hogy kegyelmed által ma teljesen erre törekedjek, függetlenül bármilyen akadálytól!

Elmélkedés:
1. Akik elvetik a prófétákat. Helyes-e síremléket állítani valakinek? Úgy tűnk, mintha Jézus elítélné a farizeusokat, pedig csak méltó emléket akarnak állítani prófétáiknak. De Jézus itt képszerűen érti a síremlék építését: a farizeusok csak ennyire méltatják prófétáikat, hogy jó mélyre eltemetik őket. Vagyis nem tanultak történelmük során azokból a prófétai szavakból és figyelmeztetésekből, melyeket küldöttein keresztül magától Istentől kaptak. Pedig e tanításoknak mindig élő, eleven igének kellene lennie számukra. De ők inkább jó mélyre süllyesztették, hogy a próféták sírhantjai felett zavartalanul élhessék  megszokott önző életüket. Ez a probléma mai korunkban is élő: csak a hagyományokhoz ragaszkodunk, vagy nyitottak vagyunk a Szentlélek saját korunknak szóló újdonságait befogadni? Kérem-e a Szentlelket imáimban, hogy vezessen ki a hitemmel és az életemmel kapcsolatos megszokásokból? Merek vele új, szokatlan, személyre szóló utakon haladni?

2. Számot kell adni Isten tanításáról. Jézus itt nem csak a farizeusokhoz beszél, hanem intelme minden idők keresztényeinek is szól. Figyelmeztet saját személyes felelősségemre abban, hogy valóban megfogadom-e a próféták és legnagyobb mesterünk: Jézus tanításait. Jézus nem arról beszél, hogy Isten bosszúálló, és az atyák bűnei miatt az utódokat vonja felelősségre. Ez nyilvánvalóan nem illene az irgalmas Istenhez. Amit Jézus elítél, az az egész népben elterjedt Istentől való elfordulás. Ennek legkirívóbb példái voltak azok, amikor tettlegesen is kezet emeltek a prófétákra. Ezzel előre figyelmezteti kortársait felelősségükre az egyszülött Fiú meggyilkolásában. De vádjai igazak mindenkire, akik ismerik Őt, életükkel azonban mégis újra és újra keresztre feszítik. Merjük vállalni akár a próféták áldozatát is, csakhogy hűségesek legyünk Mesterünkhöz! A hiteles élethez vezető küzdelmek nagyon gyakran nem is külső, hanem a lelkünk mélyén dúló harcok. A legsúlyosabb akadályok általában a büszkeség, hiúság, kényelemszeretet. Talán nekünk nem fizikai értelemben kell az életünket áldoznunk Istenért, de belső áldozatokat mindenképpen vállalnunk kell: meg kell halnunk önzőségeinknek, ha az Úr melletti hűséget választjuk.

3. Példánkkal hatni a világra. Jézus felszólít, hogy ne kövessük azok példáját, akik megkapták ugyan a tudás kulcsát, de szívük keménysége miatt másokat is elzárnak Isten megismerésétől.  Minden keresztényt meghívott arra, hogy mindennapi életünk legyen mások számára a tanúságtétel: szükségem van szüntelenül Istenre, aki szeretetem nélkülözhetetlen forrása. Jó példa erre Európa társvédőszentjének, a zsidó származású Szent Edith Stein-nek a megtérése. Edith katolikus hitre való áttérésének egyik kulcspillanata egy hétköznap délután történt. Elment egy katolikus templomba, hogy megnézze, milyen belülről. Amint ott üldögélt, meglátott egy idős nénit, aki betért pár percre az Oltáriszentség elé. Szatyorral a kezében láthatóan éppen hazafelé tartott, hogy elkészítse a vacsorát. Az Isten-hitével küzdő Edith számára ez egyértelmű bizonyíték volt arra, hogy a katolikus hit lényege, hogy Isten jelenléte átjárja hétköznapi életünk miden mozzanatát. Az asszony példája megnyitotta Edith szívét és értelmét a hit ajándéka előtt. Vélhetően ez a hiteles, hívő asszony soha nem szerzett tudomást arról, milyen nagy szerepet játszott csendes tanúságtétele e nagy szentünk megtérésében. Az övéhez hasonlóan a mi személyes tanúságtételünk is életbevágóan fontos a körülöttünk élők számára, akár látjuk, akár nem ennek következményeit. 

Beszélgetés Krisztussal: Uram, tudom, hogy elengedhetetlen része vagyok a lelkeket megmentő tervednek. Bízol bennem, és gyöngéden hívsz, hogy mondjak igent arra, hogy jóságodat közvetítsem a körülöttem élők felé. Növeld bennem kegyelmeddel a szeretet erényeit!

Elhatározás: Kérem Istent, hogy kegyelmével segítsen megváltoznom egy konkrét negatív tulajdonságomban.