Szemeim látták az üdvösséget
2020. december 29. Karácsony nyolcada - ötödik nap

Evangélium:

Lk 2,22-35
Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: ,,Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve'', és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: ,,Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát''. Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: ,,Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására és dicsőségére népednek, Izraelnek''. Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: ,,Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át – hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.''

Bevezető imádság: Édes Jézus, újra jászlad elé jövök imádkozni. A hit szemével akarok szemlélni mindent, ami az evangéliumból sugárzik, mindent be akarok fogadni és kincsként őrizni a szívemben, mint a Boldogságos Szűzanya tette. Nem ismerek mindent, ami a mai napon történni fog velem. De tudom, ha Te velem vagy, nem történhet semmi baj. Édes, Uram, legyél velem az imában és taníts engem. Segíts, hogy hozzád és édesanyádhoz hasonlóvá váljak.

Kérés: Uram, segíts hogy egyedül benned bízzak.

Elmélkedés:

1. A zsidók reménye. Időről időre, amikor a zsidó népet veszély fenyegette, háború érte, üldöztetés, éhezés vagy szolgaság gyötörte, Isten elküldött hozzájuk egy vezetőt, hogy útmutatást adjon nekik a szenvedésben. Kétezer évvel ezelőtt is az Úrhoz kiáltottak, hogy küldje el nekik a rég várt Messiást, akitől várták a gyűlölt rómaiaktól való felszabadítást, akik elfoglalták földjüket. Isten válasza Jézus volt, a saját fia, aki az egész ember – a test és lélek - megmentéséért jött, nem a szenvedéstől, hanem a bűntől akarta megmenteni az emberiséget. Mégis, mennyi zsidó utasította el Jézust, mint megváltóját, mert meg voltak győződve arról, hogy a Messiás egy politikai vezető és felszabadító lesz. Senki, még a csodákat művelő Jézus sem tudta megváltoztatni gondolkodásmódjukat. Ők akarták megmondani az Istennek, hogyan mentse meg a világot. Értetlenül álltak az Isten iránti szeretetből, türelmesen vállalt szenvedés előtt. Sokszor mi magunk is felháborodunk azon, hogy Isten nem szabadít meg a szenvedéstől. Sokszor a „kereszt általi szabadítás” nem illik hozzánk. Hangosan panaszkodunk és újjal mutogatunk Istenre, kérdezgetjük tőle, hogy hogyan fogja megoldani a problémáinkat illetve a világ problémáit. Elfelejtjük, hogy a keresztútja által megváltotta a szenvedést és megmentő értéket adott neki. Arra kell kérnünk az Urat, hogy segítsen bízni Benne.   

2. Simeon reménye. Simeon hosszú idő óta várt arra, hogy megláthassa Jézust. Úgy élt, hogy mindig figyelt a Szentlélek hangjára, tanulékony ember volt, aki hagyta magát vezetni. Nemcsak valamiféle szabadítót várt, hanem sokkal inkább Izrael vigaszát. Minden reménye a Mindenható Istenben volt, aki kinyilatkoztatta neki, hogy halála előtt karjában tarthatja majd Krisztust, a Fölkentet. A Szentlélek által vezetve Simeon a templomba ment és ott találkozott Máriával és Józseffel, amint elvitték a gyermeket bemutatni az Úrnak. Ujjongva megkérte a szüleit, hogy karjába tarthassa Jézust. Mária és József, nem sejtvén, hogy mi fog történni, látták Simeon ragyogó szemeiben, hogy valami igazán rendkívüli dolog ez. Örömmel teli szavai, amelyeket az Égre tekintve mondott, ámulatba ejtették őket: „látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, s dicsőségül népednek, Izraelnek.” Simeon, az arcán végiggördülő könnycseppekkel végre magához ölelhette Emánuelt, a Velünk az Istent. A reménye beteljesült. Az élete beteljesedett és ezután már azért imádkozott, hogy az Úr „bocsássa el békében szolgáját” . Simeon tudta, hogy hogyan reméljen az Isten nagyszerű tervének beteljesülésében.

3. Reményben égni. Ez a szokatlan jelenet biztosan sok nézőt zavarba ejtett. Az embereket, akik a templomba jöttek dicsérni az Istent és látták ennek az öreg embernek a lelkesedését, csodálkozva kérdezhették: Igaz lehet? Lehet ez a mosolygó csecsemő a megígért Megváltó? Figyelmesen hallgatva e szavakat Mária és József rácsodálkoztak arra, hogy dicsőség, fájdalom és ellentmondás a jövendölés Krisztus jövőjéről. Ők már megszokták, hogy minden bizalmukat Istenbe helyezzék. Simeon nagy reménye lángoló jelzőtűzzé vált, hogy mindannyiuk szíve újra lángra lobbanjon. Meg kell tanulnunk - Simeonnal, Máriával és Józseffel – hogy feltételek nélkül bízzunk Isten terveiben, hogy mások is feltekinthessenek ránk a Gondviselésbe vetett, szétáradó reményünk miatt.

Beszélgetés Krisztussal: Uram, segíts, hogy hűséges legyek a tervedhez. Gyakran kísértésbe esek, hogy saját magam készítsek terveket, anélkül, hogy megkérdezném a véleményedet. Légy a vezetőm és mutasd az utat. Taníts meg, hogy bízzak benned és reméljek a megváltásodban. A te akaratodtól akarok függeni és a te akaratodat szeretném cselekedni minden emberi prioritás előtt.

Elhatározás:  A mai napon imádkozni fogok a Szentatyáért és az Egyházért.