A győztesek logikája az elhaló mag, a kereszt, a szeretet logikája!

2020. augusztus 10. Évközi tizenkilencedik hét – hétfő
Szent Lőrinc diakónus és vértanú

Evangélium: 

Jn 12; 24-26
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”

Bevezető ima: Istenünk, a te szereteted tüze Szent Lőrincet hűségessé tette a szolgálatban, és dicsőségessé a vértanúságban. Add, hogy szeressük, amit ő szeretett, és váltsuk tettekre, amit tanított. 

Kérés: Uram! Segíts, hogy jó magként tudjak a földbe hullani, s így jó gyümölcsöt teremjen az életem!

Elmélkedés: Ferenc pápa 2017. április 12-én elmondott gondolatai

1. A remény, amely a keresztből fakad. Az emberek e világi reményei szertefoszlanak a kereszt előtt. Mi viszont hisszük, hogy épp a megfeszített Jézusban született újjá a reményünk. A földi remények mindig szertefoszlanak a kereszt előtt, de ott új remények is születnek, olyanok, amelyek örökre szólnak. A keresztből tehát másfajta remény születik. Ez a remény nem olyan, mint a világ reményei, amelyek szertefoszlanak. Milyen reményről van is szó? Milyen remény születik a keresztből?
Ennek megértéséhez segítségünkre lehet az, amit Jézus éppen a Jeruzsálembe való bevonulása után mondott: „Ha a földbe hullott búzaszem nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, bőséges termést hoz” (Jn 12,24). Próbáljunk magunk elé képzelni egy búzaszemet vagy valami más kis magot, amely a földbe hull. Ha zárva marad, akkor nem történik semmi, ha ellenben meghasad, kinyílik, akkor kalásznak ad életet, először hajtás indul belőle, majd kifejlődik az egész növény, amely aztán termést hoz.

2. A remény magjai. Jézus új reményt hozott a világba, és ezt magként tette: egészen kicsivé vált, mint egy búzaszem; hátrahagyta mennyei dicsőségét, hogy közénk jöjjön: „földbe hullott”. De ez nem volt elég. Hogy gyümölcsöt hozzon, Jézus a végsőkig megélte a szeretetet, engedte, hogy a halál megtörje, ahogyan a mag is engedi, hogy meghasadjon a föld alatt. Éppen ott, az aláereszkedés legmélyebb pontján – mely egyben a szeretet legmagasabb pontja –, ott sarjad ki a remény. Ha megkérdezi közületek valaki: „Hogyan születik a remény?” [A válasz:] „A keresztből. Nézz a keresztre, nézz a megfeszített Krisztusra, onnan érkezik hozzád a remény, amely sosem szűnik meg, hanem tart az örök életig.” És ez a remény épp a szeretet erejéből sarjad ki: mert a szeretet, mely „mindent remél, mindent elvisel” (1Kor 13,7), a szeretet, mely Isten élete, mindent megújított, amit csak elért. Így … Jézus magára véve átalakította bűnünket megbocsátássá... Látjuk hát, hogy miért ott, a kereszten születik meg és születik újjá reményünk; látjuk, hogy Jézussal miért alakulhat át minden sötétségünk világossággá, mindegyik vereségünk győzelemmé, mindegyik csalódásunk reménnyé. Mindegyik! Igen, mindegyik! A remény mindenen győzedelmeskedik, mert Jézus szeretetéből születik, aki földbe hullott maggá tette magát, meghalt, hogy életet adjon, és abból a szeretettel teli életből fakad a remény.

3. A döntés. Amikor a jézusi remény mellett döntünk, apránként felfedezzük, hogy a győztes életmód a mag életmódja, az alázatos szeretet életmódja. Nincs más út ahhoz, hogy legyőzzük a rosszat és reményt adjunk a világnak. De ellene vethetitek: „Nem, ez egy vesztes logika!” Úgy tűnhet, hogy vesztes logika, mert aki szeret, hatalmat veszít. Gondoltatok már erre? Aki szeret, hatalmat veszít, aki ad, az megfosztja magát valamitől, a szeretet pedig éppen adás. Az elhaló magnak, az alázatos szeretetnek a logikája voltaképpen Isten útja, és egyedül ez hoz termést. Ezt saját életünkben is látjuk: ha van valamink, az mindig arra késztet, hogy valami mást akarjunk: szereztem magamnak valamit, és azonnal egy annál nagyobbat akarok, és így tovább, sosem elégszem meg. Csúnya dolog ez a mindig többre vágyás! Minél többet birtokolsz, annál többet akarsz. Aki mohó, az sosem lesz elégedett. Jézus világosan megmondja: „Aki szereti életét, az elveszíti” (Jn 12,25). Ha mohó vagy, rengeteg dologra vágysz, de mindent el fogsz veszíteni, az életedet is: aki tehát azt szereti, ami az övé, aki a saját érdekeit hajszolja, az felfuvalkodottá válik, és veszít. Aki viszont elfogadja azt, hogy készségesen másokat szolgáljon, az Isten életmódját követi: győztes lesz, megmenti önmagát és a többieket, a remény magjává válik a világ számára. Milyen szép dolog segíteni másokat, szolgálni másokat! Lehet, hogy elfáradunk, de az élet már csak ilyen, a szívünk tele lesz örömmel és reménnyel! Szeretet és remény is fakad tehát ebből: a szolgálatból és az adásból. … A szeretet a motor, amely hajtja előre reményünket. Valamennyien feltehetjük magunknak a kérdést: „Szeretek? Megtanultam szeretni? Tanulom-e, hogy napról napra jobban szeressek?” Hiszen a szeretet a motor, amely hajtja előre reményünket.

Beszélgetés Krisztussal: Úr Jézus! Add meg nekünk azt a reményt, és szeretetet, amelyet vértanúidban szemlélhetünk. Szeretnénk mi is a saját eszközeinkkel tanúságot tenni Rólad, és vágyainkat az örök boldogság felé fordítani. Adj erőt, hogy ez a cselekedeteinkben is megnyilvánuljon!  

Elhatározás: Ma többször elmondom hangosan is ezt a fohászt: Jézusom, Te vagy az én reményem.