Jézushoz menni
2020. augusztus 8. Évközi tizennyolcadik hét – szombat

Evangélium:

Mt 17, 14-20
Amikor visszaértek a tömeghez, odajött hozzá egy ember, térdre esett előtte és azt mondta: „Uram! Könyörülj a fiamon, mert holdkóros és nagyon szenved. Sokszor tűzbe esik, máskor meg vízbe. Odavittem őt a tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.” Jézus ezt felelte: „Ó, hitetlen és romlott nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket? Hozzátok őt ide hozzám!” Jézus ráparancsolt, az ördög kiment belőle, és a gyermek meggyógyult abban az órában. Ekkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték: „Miért nem tudtuk kiűzni?” Azt felelte nekik: „A kishitűségetek miatt. Mert bizony, mondom nektek: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, ’menj innen oda’, elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek.”

Bevezető ima: Uram, teljes hittel térdelek előtted. Erősítsd hitemet, hogy felismerjem gondviselésedet életemben! Segíts, hogy ne a múlandó dicsőségbe vessem reményemet, hanem azért éljek, hogy a te szerető akaratodat teljesítsem! Taníts meg arra, hogy azáltal mutassam meg neked szeretetemet, hogy mindent elfogadok, amit utam során küldesz nekem!

Kérés: Uram, add meg nekem a kegyelmet, hogy bízzak benned!

Elmélkedés:

1. A világ kőkemény valósága. Röviddel ezen esemény előtt élték át az apostolok Krisztus színeváltozását. Lehetséges, hogy mi is mentünk már haza szívünkben a lelkigyakorlatok utáni nagy lelkesedéssel, és meg akartuk változtatni a világot? De akkor váratlan keresztek jöttek – egy elutasító szó, egy addig ismeretlen kísértés, egy családi tragédia. Ha úgy éreznénk, hogy Isten fensége teljesen átkarol minket, hirtelen át kell élnünk a világ kőkemény valóságát. A boldog pillanatok, amikor Istent valóban megtapasztaljuk, erőt kell, hogy adjanak, és a kihívásoknak, melyek még előttünk állnak, erővel és kitartással kell nekivágnunk. Előre kell haladnunk akkor is, hogyha – mint a katonáknak a háborúban – a golyók a fülünk mellett süvítenek. Ehhez erős hitre van szükségünk.

2. Valódi hit. Az apostolok hozzákezdtek, és úgy vélték, hogy meg tudják gyógyítani az embereket, de közben elfelejtették a titokzatos hozzávalót – a hitet. Nem az apostolok azok, akik mindezeket a műveket végbe viszik – Isten működik általuk. Lehetséges, hogy elfelejtették ezt és önhittek lettek? Milyen gyakran történik ez velünk is, hogy egy imában nagyszerű élményünk van; alig lépünk ki azonban a házunk ajtaján, rögtön visszaesünk önzésünkbe. Krisztustól elválasztva azonban nincs erőnk. Hitünket tettekre kell váltanunk. Ügyeljünk arra, hogy tetteinket Krisztussal és Krisztus által tegyük!

3. Visszatekintés. Képzeljük el, ahogy Péter visszatekintett a sok élményre, melyeket Krisztussal élt át, és közben megállapította, hogy már megint milyen türelmes volt vele az Úr. Arra is emlékezett, hogy milyen irgalmas volt Jézus az emberekkel. Krisztusnak e türelme és irgalma számomra is mindennap támaszt jelent? Vagy gyakran elvesztem türelmemet, és bizonytalan leszek, mert nem tudom, hogy mit kezdjek a mások hibáival vagy a konfliktushelyzetekkel? Nehezen viselem, ha az emberek nem akarják felismerni a nyilvánvalót? Helytelenül viszonyulok mások bukásaihoz és hibáihoz? Menjünk Krisztushoz! Tekintsünk Őrá, az Ő szelíd mosolyára, és jusson eszünkbe, hogy milyen sokáig kellett várnia, hogy a szemébe nézzünk, és megváltoztassuk az életünket!

Beszélgetés Krisztussal: Uram, Jézus, Te mindig felém nyújtod kezedet, én meg sokszor a saját kezemet használnám a saját céljaimra. Most fogd meg a kezem, és vezess oda, ahová a Te akaratod szerint mennem kell!