A kocsibeállónk egyik sarkába néhány hete fészket rakott egy rozsdafarkú pár. Nagy volt itthon az öröm, hát még mikor meghallottuk a fiókák csipogását! Lestük a szülőket, hogyan hordják az ennivalót a kicsinyeknek, esténként pedig imádkoztunk, hogy Isten óvja meg őket a környék ragadozóitól.

Néhány nappal ezelőtt temetésre igyekeztünk, a férjem nagymamájától, gyermekeim dédnagymamájától búcsúztunk. A lurkók kivették a kocsikulcsot, hogy beüljenek, amíg mi is összeszedünk minden szükséges dolgot. Nem telt el fél perc, a nagyobbik zokogva rontott be a lakásba, és könnyek között igyekezett elmondani, hogy az egyik fióka lent van a földön, biztosan valamikor kiesett a fészekből. Kirohantam vele, de a madárkán már nem tudtunk segíteni, halott volt. Letakartuk, és megbeszéltük, hogy amikor hazaérünk, eltemetjük szegényt.

Szörnyű volt. Már a közelgő családi esemény is érezhetően nyomot hagyott gyermekem hangulatán, a kismadár tragédiája pedig már túl sok volt. Túl sok halál egyszerre, és a történet még nem ért véget.

Néhány órával később, amikor ismét otthon voltunk, a férjem létrára állva megnézte a fészket. Az oldalára tapadva sajnos még egy halott fiókát talált, de legbelül volt egy élő is. A gyerekekkel megástuk a kicsi sírt, vágtunk virágokat, és eltemettük a két fiókát a kertben. Aztán jött a további izgalom, mi lesz a harmadikkal? A szülőket már láttuk, hogy repdesnek ide-oda, de nem kis félelem volt bennünk. Konzultáltunk az egyik ismerősünkkel, aki önkéntes madármentő, elmondta, hova vigyük szükséghelyzetben a fiókát, valamint azt is, hogyha látjuk a két szülőt, amint rendszeresen hozzák az élelmet, akkor minden rendben van. Jelenleg úgy tűnik, jól alakul az utolsó fióka helyzete, de azóta valahogy egyikünk sem tud a legnagyobb nyugalommal és megelégedéssel a fészek irányába tekinteni.

A halál árnyékának völgye. Aznapra ez így nekünk bőven sok volt belőle, viszont világunk forgását nem tudjuk egy pillanatra sem megállítani. Látjuk a veszteséget mindenhol, érezzük a fájdalmat, a hiányt, és Isten mindezeket velünk együtt érzi. Ő is várja a feltámadást, várja, hogy visszaadhassa gyermekeinek az életet, várja, hogy véget vethessen a halálnak örökre. És akkor nem lesz több búcsú és istenhozzád, hanem egy örökkévalóságon keresztül örülhetünk egymás társaságának, az Istennel való szemtől szembeni kapcsolatnak, és a szeretteinkkel, családunkkal, barátainkkal együtt töltött végnélküliségnek.

Addig pedig maga Isten jön mellettünk a halál árnyékának völgyében. Ott van akkor is, amikor tragédiát élünk át, amikor elveszítünk valaki nagyon fontosat, amikor úgy érezzük, nincs tovább. Ő keresztül vezet mindezen, még ha az arcát el is takarja előlünk az elhagyatottság és a magány érzése. Ő akkor sem tágít egy centire sem mellőlünk.

Hát meríts erőt, Kedves Olvasó, ebből az igéből, és kapaszkodj hittel Istenbe! Ő megígérte, veled lesz a világ végezetéig, a halál árnyékának völgyén innen és túl is, egészen az Ő országáig.

Áldott napot!

Szerző: Sz-Cs. Andi - július 23, 2023