Erkölcsi tanítás, bölcsesség
“Mindenki
azt mondta, hogy rossz ötlet. Bárkit kérdeztem ellenezte, én mégis
kitartóan fejjel a falnak mentem, és bumm… Tényleg rossz ötlet volt. A
fejem koppant, olyan erővel csapódtam neki az akadályoknak, hogy azt
hittem ripityára török. Felkelni is alig van erőm. Bárcsak hallgattam
volna rájuk.”
Gyerekként napjában többször éltem meg ezt a jelenetet.
“Ne ugrálj az ágyról a kanapéra!” - Én: Ugráltam, és a fejem törtem.
“Ne szaladj át az úttesten!” - Én: Futottam, és jött is a kocsi, amivel közelebbről megismerkedtem.
“Ne cserélgessétek bátyáddal a bicikliket!” - Én: Cseréltem, és a kapuval is szoros kapcsolatom lett.
Gyerekként
ez teljesen normális. Egy nálam okosabb mondott valamit, de én rá sem
bagóztam, aztán jött a baj, és azon gondolkoztam, hogy jós lehet az az
okosabb ember (általában édesapám, vagy édesanyám), aki mondta, vagy
csak zseni. Mostanra tudom, hogy egyik sem, csak ők gondolkoztak, én meg
nem.
Azt
hinnénk, hogy ez a korszak lezárul 18 évesen, de sajnos nem így van.
Felnőtt embereknek épp úgy van szükségük arra, hogy hallgassanak
másokra, mint a gyerekeknek. Salamon, a legbölcsebb ember a
történelemben nem véletlen írja ezt. Nem véletlen, hogy az ő tollából
olvassuk ezt a mondatot. Annyira bölcs, tisztában van vele, hogy nem
mindenhez ért, nem mindent lát át tökéletesen, neki is szüksége van
tanácsra, intésre.
Nem szoktuk
szeretni, ha valaki megint, vagy megmondja mit csináltunk rosszul. Nem
szeretjük hallani, hogy rossz irányba haladunk, pedig ez sajnos az élet
része. Nem azt jelenti, hogy ez jó, de azt, hogy tökéletlen bűnös
világunkban ez a rend. Azt viszont senki sem mondta, hogy nem lehet
jobban csinálni. Ha odafigyelünk a tanácsokra, azokra, akik
figyelmeztetnek, lehet, hogy egy kicsit bölcsebbek leszünk. Nem bukunk
el újra és újra ugyanazon a próbán. Ugyanaz nem jelent kihívást, mert
figyeltünk valakire, aki nálunk okosabb.
Melyik számodra a fontosabb, az egód, vagy a helyes út? Legyél bölcs, add fel az egót, és hallgass az okosabbra!
Kommentáld!