Mindent Isten dicsőségére

Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! 1Korinthus 10:31

Tizenéves koromban új helyre költözött a családunk. Az utcában elég sok házban voltak hozzám és a húgomhoz hasonló korú gyerekek, így elég hamar lettek barátaink, akikkel hétvégeken és az iskolai szünetekben sülve-főve együtt voltunk. 

A közvetlen szomszédunkban három gyermek is lakott, akik közül a lány Michael Jackson rajongó volt. Miből lehetett ezt tudni? Természetesen mindig Michael Jacksont hallgatott, és ha álmából ébresztették volna, akkor is bármelyik dalát el tudta volna énekelni, olyan gyermekes magyar angolsággal. Ha nem náluk voltunk együtt, és a rádióban valamelyik számát kezdték játszani, felcsillant a szeme. Mindent tudott róla, ami tudható volt, minden tiniknek szóló újságból a róla szóló cikkeket gyűjtötte. Amikor a szobájában voltunk, láttam, hogy a falakat Michael Jackson poszterek borították. Amikor az énekes az ujjain fehér szalagokat kezdett viselni a fellépéseken (később olvastam róla, hogy ezt azért találták ki, hogy sötét háttér előtt jobban lehessen követni a kézmozdulatait), ő is fehér szigetelőszalagot tekert az ujjai végére állandóan. Le sem tudta volna tagadni, hogy a rajongója. Az életének abban az időszakában minden Michael Jacksonról szólt. 

„Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” Talán felvetődött bennünk is a kérdés: ez hogyan lehetséges? Hogyan lehet mindig mindent Isten dicsőségére művelni? 
Saját erőből és saját elhatározásból biztosan nem fog sikerülni. Ha összegyűjtjük minden képességünket és megfeszítjük minden erőnket, akkor sem. Csak úgy fogjuk Istent megdicsőíteni, ha ez természetesen jön, belülről, mert úgy rajongunk érte, ahogyan ez a lány Michael Jacksonért. Ha azt hallgatjuk, amit Isten "énekel" - vagyis mond - nekünk, ha akkor is az jut eszünkbe, ha álmunkból ébresztenek minket; ha felcsillan a szemünk, ha rá gondolunk, ha róla hallunk, vagy róla beszélünk; ha annyira érdekel Ő minket, hogy örömmel gyűjtjük össze, ami róla megtudható, megtapasztalható; ha az életünk fala az Ő posztereivel van tele - vagyis a tetteink is Őt mutatják be; és ha az Ő jellemét vágyunk visszatükrözni. Ha ezek annyira láthatók rajtunk, hogy le sem tudnánk tagadni, hogy az Övéi vagyunk. 

Minél jobban szeretjük Őt, annál könnyebben jön ez természetesen.