Soha nem felejtem el azt az estét, amikor Jézust vendégül láttam. Hogy őszinte legyek, teljesen kiakasztott. Napokig, mit napokig? Hetekig nem bírtam továbblépni az eset felett.

Először is, ki volt az a féleszű, aki beengedte azt a nőt? Az én házamba! Az eszem megáll. Mindenki tudja, hogyan él, mindenki ismeri a múltját és a jelenét. A „bűnös” az még egy enyhe kifejezés. Egy erkölcstelen senki. És én még azt hittem, hogy ez a Názáreti valaki. Valaki, akit vártunk, aki majd helyreállít minket, mint népet, a rég elvesztett dicsőségbe, és talán, mint egyes embereket is. Nem mondom, hogy nem voltak kételyeim Vele kapcsolatban, hisz hallani egyet s mást a származásáról… meg akikkel barátkozni szokott… maradjunk annyiban, hogy nem az én köreimbe tartoznak. De gondoltam, mindezek ellenére adok neki egy esélyt. Ezt éreztettem is Vele a házamba való megérkezésekor. Most már belátom, hogy tévedtem, de akkor nagyobb volt bennem a kételkedés, és erre eléggé ráerősített mindaz, ami a vacsora alatt történt.

Tehát valahogy bejutott az az asszonyság, és odaférkőzött Jézushoz. És megérintette. Mit megérintette? Zokogva törölgette a lábát, meg csókolgatta, aztán kenettel kenegette. Örülhet az a némber, hogy nem rendeztem jelenetet, és nem dobattam ki a házamból úgy, hogy még a lába se érje a földet. Erőt vettem magamon, és gondoltam, na, most meglátjuk, ki is ez a Jézus valójában? Mert ha Ő a próféta, akkor megtalálja a módját, hogy elhatárolódjon ettől.

De Jézus… engedte mindezt! Ráadásul belefogott egy példázatba. Ki nem állhatom ezt a rabbikban. Aztán képes volt, és összehasonlított engem az asszonnyal, meg még bűnbocsánatot is adott neki! Hát ki Ő, hogy ilyen istenkáromlást vihet véghez?! Végül békességgel engedte el. Békével? Kikérem magamnak!

Gondolatban százszor, ezerszer megbántam, hogy megnyitottam előtte a házamat, hogy beengedtem a legbelsőbb baráti körömbe. Ekkora szégyent, ami engem ért aznap este!

Hetek teltek el, mire kezdtem lecsillapodni, mert végül rájöttem, hogy itt csak nekem nincsen békességem. Az asszony megkapta. Ő nem filozofált azon, hogy a Megígért-e vajon Jézus vagy nem? Hogy milyen jeleket teljesített eddig azok közül, amik elvárhatók tőle azért, hogy megbizonyosodhassunk benne, és ne megint egy önjelölt mögé sorakozzunk fel. Ő találkozott Vele igazán. És kegyelmet kapva békével léphetett tovább.

Nekem is kell ez a béke, mert most végre látom magam igazán. Látom, hogy én vagyok az, akit megkötöznek a saját megrögzött elképzelései. Látom, hogy az önteltségem eltakarta előlem a Messiást. Most már hiszek. Hinni akarok! Most már meg akarom mosni a lábát, most már úgy fogadnám, mint királyomat. Mint az Egyetlent, aki kegyelmet adhat nekem is.

Áldott napot!

Szerző: Sz-Cs. Andi - március 26, 2023