"No ki szeret engem jobban?" - toppant be az ajtón nagymamám a munkából, és mi mind rohantunk a karjaiba. Öleltük, pusziltuk, hogy bizonyítsuk neki: - "Én, én szeretlek téged a legjobban!" Ugyanakkor fél szemünkkel a székre és a földre letett szatyrát néztük, hol van benne a csoki. Hiszen erről szólt a játék. Aki a legjobban ölelte, szorította, puszilta, az kapott először. De mind kaptunk, és  ugyanazt a finomságot. Minden héten hozott valamit mindhármunknak, de mindig más-más kapott először. Hiszen mind szerettük őt és ő is szeretett minket. Ma is, ha bemegyek a boltba és az édességpolcon meglátom a Sport szeletet, nagymamám jut eszembe. Magam előtt látom kedves, mosolygós arcát, szinte hallom a hangját és érzem öreg kezeit, ahogy megsimogatja a fejem. De akkor, ott gyerekként, versengtem mamám szeretetéért.

Érdekes, hogy az evangéliumi történet valami hasonlót mesél el nekünk. Simon házában vagyunk, egy farizeuséban, akit Jézus meggyógyított. Ő hálából lakomát rendezett tiszteletére. Igyekezett, hogy az étel, az ital a legfinomabb legyen és hogy meghívott vendégei is méltók legyenek az Úrhoz. Nem tudom, volt-e akkoriban dresszkód, de azt gondolom, mindenkivel megbeszélte, hogy mit vegyen fel. A szolgák lelkére is kötötte ki mit tegyen és mikor. Minden rendben is ment addig a pillanatig, amíg az asszony hívatlanul meg nem jelent a teremben. Csendben és gyorsan cselekedett, nem akart feltűnést kelteni. Tudta, sokan nem látják itt szívesen. Azonnal a mester lábaihoz ment. Az üvegcse a drága kenettel már a kezében volt. Öntötte is az illatos olajat és kente Jézus lábaira. Hogy ne folyjon le a földre, már törülte is - mivel kendő nem volt nála - jobb híján a hajával. A lelke feldúlt volt, elméjében számtalan gondolat kavargott, szíve telve volt érzésekkel. Nem bírta tovább, sírni kezdett. Könnyei aláfolytak arcán, majd onnan egyenest Jézus lábaira csöppentek. A teremben síri csend lett. Senki nem szólt egy szót sem, de a tekintetek beszéltek helyettük. Különösen a házigazdáé. "Ha tudná ki ez, nem engedné meg neki!" - bosszankodott magában az írástudó. Mérges volt, hogy a vendégséget megzavarták, hogy a figyelem nyájas vendéglátásáról az asszonyra terelődött. Urunk tudta, mire gondol, és azonnal válaszolt a gondolatban feltett kérdésre: "Tudom, ki ez az asszony." Ő az, aki bűnös volt. Akit megvetettek és sokan kihasználtak. Ő az, aki mindeddig megvetett volt, akivel hibái miatt senki sem törődött. Aki mindaddig tévúton járt, míg Vele nem találkozott. De az a találkozás mindent megváltoztatott. A megbocsátó szeretet mindent megváltoztatott. Ez jelent meg most annak minden cselekedetében. A bűnbánat, a hála túlcsordult az elitélt nő szívén.

Mivel Simon hamar ítélkezett, nem látta ezt. Versengeni akart és győzni. Ezért Jézus megkérdezte tőle, melyiken szerettek engem jobban? "Látod, ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba: vizet lábamra nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.”

Az evangélium története az asszonnyal végződik. Jézus újra biztosítja őt, hogy Isten rendezettnek tekinti bűneit, majd elengedi békességgel. De Simon története lezáratlan marad, nem véletlenül...

Mindannyian ugyanazt kapjuk Istentől, ugyanazt a mindent megbocsátó szeretetet. Ugyanazt az áldozatot hozta értünk Megváltónk, hogy mind elnyerhessük hitben a kegyelmet. A kérdés felénk is nyitott, mert még a mi történetünk is az: Szeretjük-e viszont Őt, és mennyire?

Áldott napot!

Szerző: Restás László - február 06, 2023