Minden évben ilyen idő tájban, amikor az érettségizők a feladatsoraikat írják, bennem felmerül a kérdés: vajon én az ő helyükben milyen jegyet tudnék összehozni egyik-másik vizsgán, így, évtizedek távlatából? Általában arra a következtetésre jutok, hogy valószínűleg nem volna érdemes újra próbálkoznom, hiszen az említett hosszú évek során a tananyag nagy részét már elfelejtettem.
És talán ezzel nincs is olyan nagy baj. Az iskola, legalábbis az első tizenkét év amolyan mindent átfogó, univerzális tudást ad, ám azzal, hogy az ember felnő, kikerül az iskolából, és elkezd dolgozni, specializálódik, már csak bizonyos ismeretanyag szükséges ahhoz, hogy a munkáját jól tudja végezni, az életét megfelelően tudja vezetni. Ez persze nem azt jelenti, hogy felnőttként már nem érdemes, vagy nem hasznos tanulni, de valljuk be őszintén, már nem úgy ragad ránk a tudás, mint ahogy tette annak idején.
És bocsásson meg a világ, és minden kedves pedagógus olvasó, bizony a tanultak nagy része az esetek nagy százalékában idővel feleslegessé válik. Elfelejtjük. Amúgy se érdekelt soha... De van olyan, amit nem szabad elfelejtenünk, akármerre is visz az élet.
Az Istennel szerzett tapasztalatok tanulságai pedig pont ilyenek. A meggyőződésünk, melyet a Bibliára alapozunk, ebbe a kategóriába tartozik. Újra és újra fel kell elevenítenünk a hitünk pilléreit, hiszen újra és újra vizsgáznunk kell belőle — az élet ad elég lehetőséget a pót–, és a pót-pót vizsgákra is. Mindaz, amit megismertünk Istenről, gyökérként, alapként szolgál, amire építkezni tudunk.
Azt sajnálom, hogy történelemből, vagy földrajzból már fele annyira se emlékszem, amennyit egykor, az iskolában megtanultam. Annak viszont nagyon örülök, hogy a legfontosabb dolgok belevésődtek az emlékezetembe: Isten szavai, melyek valóban bölccsé tehetnek engem.
Sok sikert az érettségizőknek! Imádkozunk értetek!
Áldott napot!
bejegyezte: ömböli krisztián – május 13, 2021
Kommentáld!