Szent Hiláriusz egy 11. századi Montpellier-ben
őrzött kódexillusztráción (Venantius Fortu natus,
Vita S. Hilarii – Szent Hiláriusz élete)

Poitiers, az akkori Pictavia püspöke, latin egyházdoktor és író. A keleti egyház mindig is az egyházatyák között tartotta számon, a nyugati egyház csak 1851-ben adományozta neki az egyházdoktori címet, IX. Piusz nyilvánította egyházatyának. A Vidor nevet a nyelvújítás korában kapta, ugyanis a hilarius szó azt jelenti: vidám, derűs. A hagyomány szerint nevéhez méltó magatartású és kedélyű ember volt.

A gall-római művelt arisztokráciából származott. Pogány családban született, 345-ben keresztelkedett meg családjával együtt. Már családapa, amikor szülővárosa első püspökévé választják 353-ban. A helyi zsinatokon kiáll a hit tisztaságáért, írásaival is küzd az eretnekség ellen, ezért ellenfelei elérik, hogy Konstantin császár 356-ban száműzze Galliából. Frígiába kerül, ahol viszont az arianizmus nagyon erős.

Itt írja meg legnagyobb művét a Szentháromság titkának védelmében (De Trinitate), amelyben – amellett, hogy különös gondot fordít Krisztus istenségének és emberségének helyes és kiegyensúlyozott értelmezésére – saját hitre jutásának útját is körvonalazza. Jellegzetesen nyugati író, a keleti kultúrából, teológiából vagy filozófiából semmit sem vesz át. Nyugati társaihoz hasonlóan ő sem ismeri a keleti, a niceai hitvallást, csak 354-ben ismeri meg.  A niceai zsinaton egyébként egy hagyomány szerint csupán négy nyugati püspök vett részt.

Frígiából 360/361-ben térhetett haza. Munkássága egész Galliára nagy hatással volt, nem csak műveltsége és a hit tisztaságához való ragaszkodása miatt, hanem azért is, mert képes volt a párbeszédre.

Tanítványa volt többek között Tours-i Szent Márton és Szent Cybius. Valószínű, hogy kezdeményezője volt a Szent János baptisztérium, az egyik legrégibb ma is álló keresztény épület építésének, amely egykori rezidenciájának közelében található.

Hozzájárult a liturgia formáinak megszilárdításához is: egzegetikai és teológiai munkáin kívül himnuszai is említést érdemelnek. Szent Ambrust megelőzően írt himnuszokat, de ezeket csak a modern századokban fedezték fel.  A nyugati liturgiában ő vezette be a keleten már a 2. század óta használt ún. nagy doxológiát (Goria). A latin keresztény kultúrába egy olyan verselési módot vezet be, amely egy időben támaszkodik klasszikus (görög és római) forrásokra és a Bibliára (alfabetikus zsoltárok).

367-ben halt meg. Számos templomot szenteltek a tiszteletére. Párma és Itália védőszentje.

Hajnali ének Krisztus életéről

(részlet)

Te Ige az Úr szívéből, Út, Igazság és Ige,

akit Jesse vesszejének, oroszlánnak olvasunk,

atyád jobbja, hegy és bárány, sarkalatos sziklakő,

vőlegény, isten, galamb, láng, égi pásztor és kapu!

Atyja égnek, földnek atyja, tengereket szülő,

s mindeneknek alkotója, amit az Úr élni hív;

te, kit Gábriel szavára szűzlány méhe fogadott!