Pio atyát egész életében foglalkoztatta a kérdés, hogyan válhatunk hasonlóvá a Megváltó Jézus Krisztushoz. Ehhez mindenekelőtt hagynunk kell Krisztust, hogy úgy bánjon velünk, ahogyan neki tetszik. Emellett, ha hasonlóvá szeretnénk válni Jézushoz, „naponta kell elmélkednünk és gondolkodnunk az életéről, mert ezekből tanuljuk meg értékelni tetteit, és ebből születik meg a hozzá való hasonulás iránti vágy és az ebben való megerősítés”. Kiemelkedő szerepe van az imának is: „Imádkozz állhatatosan, bizalommal és nyugodt, békés elmével. Legyünk kitartóak és állhatatosak az imában, még akkor is, ha nincs hozzá kedvünk. Isten a szándékot, és nem a kedvet jutalmazza.”

A legnagyobb bűn, amit elkövethetünk, ha megfeledkezünk Istenről. A legfontosabb dolog pedig a vasárnapi szentmisén való részvételünk, „a legszentebb Oltáriszentség szeretete és imádása”. Pio atya hirdette:

a világ megmaradhat a Nap nélkül, de szentmise nélkül nem.

A szentáldozás iránti szenvedélyes szeretetéről így írt: „Az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus magamhoz vétele előtt olyan éhség- és szomjúságérzet van bennem, amelybe szinte majdnem belehalok. És mivel nem tudok vele nem egyesülni, a bennem lévő láz arra kényszerít, hogy menjek, és áldozzam az Ő szent testéből.” Nem elég azonban magunkhoz venni Jézus Krisztus testét, mert bár az Eucharisztia a szent tökéletesség iránti vágy elérésének legjobb eszköze, „de azzal a vággyal és elkötelezettséggel kell magunkhoz venni, hogy minden Istennek nem tetsző dolgot eltávolítunk a szívünkből”.

Pio atya fölteszi a kérdést: Mi a boldogság, ha nem „mindenféle jó birtoklása”, amely az embert teljesen elégedetté teszi? De vajon van-e a földön olyan ember, aki tökéletesen boldog? Természetesen nincs. A legfőbb teremtmény ugyanis akkor lenne az, ha hű maradna Istenéhez. Mivel azonban az ember tele van hibákkal és bűnökkel, sosem lehet teljesen boldog. „Csak a mennyben érjük el a boldogságot: ahol már nem fenyeget minket a veszély, hogy elveszítjük Istent, nincs már szenvedés vagy halál, csak az örök élet Jézus Krisztussal.”

Pio atya számára nem volt kétséges, hogy az Úr „megnyitja a szemünket, és hív minket”, mi azonban – „saját önös érdekeink miatt” – nem halljuk meg, és nem válaszolunk a hívására.

Gyarlóságaink, gyengeségeink miatt soha nem szabad elcsüggednünk. „Miután felismerted, hogy milyen vagy valójában, csüggedés helyett inkább fordítsd a szívedet Istenhez, valld be őszintén hűtlenségedet és ingatagságodat, és kérd a segítségét, hogy mindig fogja a kezed, hogy le ne térhess az útról.”

A politikát illetően a múlt század hatvanas éveiben egy palermói szakszervezeti tag összetűzésbe került a saját lelkiismeretével a munkája során felmerülő erkölcsi kérdések miatt, ezért Pio atyához fordult, aki azt tanácsolta, hogy váltson munkát, mert „a politika csak lopásra tanít”. San Giovanni Rotondo szent életű kapucinus szerzetese úgy írta le korát, „mint az eszmék összekavarodásának és a tolvajok uralkodásának” időszakát. Egyúttal felhívta a figyelmet: „Isten azt kéri tőlünk, hogy pontosan tartsuk be a törvényeit és a kötelességeinket, amelyeket mindannyian elfogadtunk. Ezek megtartásán múlhat ugyanis tökéletességünk.” Isten ítéletével kapcsolatban pedig leszögezte: „szörnyű, de ne csüggedjünk, mert irgalma is végtelen”. Mindig bíznunk kell az isteni irgalom végtelenségében. Még ha a világ összes bűnét követnénk is el, de őszintén megbánjuk, Jézus ugyanazt mondja nekünk, mint a lábait megmosó és hajával megszárító bűnbánó asszonynak: „Bocsánatot nyertek bűneid, mert nagyon szerettél.” Mivel gyarlók vagyunk, naponta vétkezünk, emberi szemszögből nem érdemlünk bocsánatot, „az Úr az, aki jóságos hozzánk, és végtelen jóságával megsegít minket, mert mindent megbocsát”.

Minden szentmise bűnbánati részében elmondjuk: „sokszor és sokat vétkeztem, gondolatban, szóban, cselekedetben és mulasztásban…” Pio atya rávilágít: ha keresztény életünket nem tudjuk gondolatainkban, az elme szintjén megvédeni, kereszténységünk darabjaira hull és elhal. Azért vétkezünk, mert gondolkodó lények vagyunk. Pio atya vallotta: „A pokol is egyetlen bűnös gondolatból született.”

Olvashatjuk a kötetben II. Szent János Pál és Ferenc pápa véleményét is Pio atyáról. A jelenlegi egyházfő emlékeztet rá: Pio atya „megtapasztalta a szeretetből felajánlott fájdalom nagy titkát. Így egyetlen cseppből az irgalom széles folyamává vált, amely a kiszáradt lelkeket öntözte, és az élet oázisát alakította ki mindenhol a világon.” A lengyel pápa pedig leszögezte: „Pio atya élete és küldetése azt tanúsítja, hogy a szeretettel elfogadott nehézség és fájdalom az életszentségre vezető úttá válik, amely megnyílik a nagyobb jó irányába, amit egyedül a mi Urunk tart számon.”

A kötetet Szeles Ágnes fordította.

Pio atya gondolatai – Bölcsességek az év minden napjára
Lazi Könyvkiadó, 2020

Bodnár Dániel/Magyar Kurír