Kezdjük ma egy kis időutazással. Repüljünk vissza az első századba, az 50-es évek végére. A helyszín Róma, a növekvő keresztény gyülekezet, akik nagy örömmel és izgalommal jönnek össze, hogy meghallgassák Pál apostol nekik címzett levelének felolvasását.

A simogató és dicsérő bevezető után kemény tanítást kapnak. Mi az, hogy a pogányságból megtértek lenézik a zsidó származásúakat? Hogyhogy nincsenek tisztában a kegyelem és a hit általi megigazulás fogalmával? Nem egymással, hanem a bűnnel, az ó-emberrel kell felvenni a harcot!

Majd itt ez a kérés: Szánjátok oda testeteket Istennek kedves áldozatul!

Micsoda? – hallani a sorok közül – Biztos jól olvastad Plinius? Nem lélek van odaírva? Te is tudod, hogy a test a lélek börtöne. A test elmúlik, nekünk a lélekkel kell foglalkozni. Nem – jön a határozott válasz – ide test van írva, Pál egyértelműen azt kéri, hogy a testünket szenteljük Istennek!

Bizony, nemcsak az akkori, de a mai, a platonista filozófia emlőin nevelkedett keresztény sem tud mit kezdeni ezzel a kéréssel. Persze, van az alapvető higiénia, a tisztálkodás, de azon túl, hogy mit együnk, hogy mikor és mennyit pihenjünk, hogy iszunk-e alkoholt, vagy, hogy dohányzunk-e, az nem számít – mondják - Istennek a lélek tisztasága a fontos, az hogy imádkozzunk, hogy olvassuk a Bibliát.

De miért is foglalkozzunk a testünkkel?

Azért, mert Krisztus vallása, a kereszténység nemcsak elmélet, hanem egy életforma.

Azért, mert a Szentírás szerint az ember = test és lélek egysége.

Azért, mert a testünk állapota éppolyan befolyással van a lelkünkre, mint fordítva.

Azért, mert hisszük, hogy minél jobb karban tartjuk a testünket, annál minőségibb és hosszabb módon tudjuk hirdetni az evangéliumot.

De leginkább azért, mert valljuk, hogy egész lényünk, így a testünk is Krisztusé.

„Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor.6:20)

Áldott napot!

bejegyezte: szilárd – április 21, 2021