Órigenész (exegéta)

Órigenész

Órigenész (görögül: Ὠριγένης Ōrigénēs) vagy Órigenész Adamantiosz (Egyiptom, Alexandria 184? – Fönícia, Türosz, 254) görög nyelven alkotó, helyi zsinatok, majd egyetemes zsinat által eretnekként elítélt ókeresztény teológiai író, exegéta (görögül ekszégeiszthai), azaz a szentírás-magyarázat tudósa.

Az alexandriai iskola egyik legkiemelkedőbb korai teológusa. Keresztény szülőktől származott, apja, Leonidasz, 201-202-ben halt vértanúhalált Septimius Severus (193–211) uralkodása idején. A fiatal Órigenész végignézte apja kivégzését.

Élete

Valószínűleg Alexandriában született 185-ben. Alexandriai Kelemen előadásait hallgatta, magániskolát alapított, hogy eltarthassa családját. Mivel apja (Leonidasz) vértanúhalála után vagyonuk egy részét elkobozták. 18 éves korában Demetriosz a katekumenek vezetésére kéri fel. Az iskolát otthagyva, életének e fiatalkori szakaszát a katekumenek vezetésének szentelte. Majd 230 és 231 között az alexandriai katechetikai iskola vezetőjeként működött. 212-ben Rómába látogatott, 216-ban a keresztényüldözések elől Palesztinába, onnan Görögországba utazott. 230-ban pappá szentelték, de püspöke, Démétriosz indítványozására a 232-ben tartott alexandriai zsinat eretnekség vádjával kiközösítette. A palesztinai Caesareában nyitott iskolát, és hittérítő útjain Athénben és Arábiában is megfordult. A Traianus Decius római császár által elrendelt keresztényüldözések során elfogták, s belehalt a kínzásokba.

Munkássága

A korai kereszténység egyik legegyetemesebb tudósa volt, sokoldalú és termékeny munkásságával a bibliai irodalmi kritika megteremtői és az egyházi dogmák első kialakítói közé tartozik. Fáradhatatlanságáért az „adamantiosz" (legyőzhetetlen) melléknevet kapta. Mintegy kétezer írásáról van tudomásunk, műveit jórészt kivonatokból, a Nagy Szent Vazul által összeállított „Philokalia" című antológiából valamint Szent Jeromos és Rufinus latin nyelvű átdolgozásaiból ismerjük. A töredékesen fennmaradt „Hexapla" (Hatszoros, ti. hat szövegváltozat) című főművében a Biblia megbízható szövegének helyreállítására vállalkozott. Hat hasábban párhuzamba állította az Ószövetség szövegeit; a héber eredetit, a héber szöveg görög betűs átírását, az Aquila-féle görög fordítást, a Szümmakhosz-féle görög fordítást, a Septuaginta szövegét és a Theodotion-féle fordítást. Csak részben maradtak fenn az Ószövetség könyveihez valamint Máté, illetve János evangéliumához fűzött magyarázatai. Exegézisében háromféle – verbális, morális, és misztikus-allegorikus – írásértelmet különböztetett meg, s ezzel megvetette a középkorban szélesen elterjedt bibliamagyarázatok alapját.

„Kata Kelszu” (ismertebb latin címén Contra Celsum, Kelszosz ellen) című műve a nikaiai zsinatot megelőző időszak legjelentősebb apológiája, benne a neoplatonista Kelszosz keresztényellenes iratára felel. „Peri eukhész” (latin címén De oratione, Az imáról) című munkájában az imádság lényegét tárgyalta, míg „Protreptikosz peri martüriu" (latinul Exhortatio ad martyrium, Buzdítás a mártíromságra) című iratát a keresztényüldözések során börtönbe vetett barátaihoz címezte.

A keresztény dogmatika első rendszerezését nyújtó „Peri arkhón” (ezt Rufinus fordította latinra De principiis, Az alapelvekről címmel – magyar nyelven A princípiumokról címen jelent meg) művében a hanyatló görög filozófia, különösen a gnoszticizmus és a neoplatonizmus számos elemét mentette át a keresztény tanokba. „Eretnek" tételeit az 533-ban, Konstantinápolyban tartott egyetemes zsinat elítélte ugyan, rendkívüli hatása azonban a középkor századaiban sem csökkent.

Művei

A bibliai szövegtanulmányozás terén időtálló a Hexapla című munkája. A hat oszlop: 1. héber szöveg, 2. héber szöveg görög betűs átírásban, 3. Aquila fordítás (Hadrianus idején élt), 4. Szümmakhosz (Sept. Severus idején élt), 5. Septuaginta, 6. Theodotion-fordítás (kb. 180-ból). Exegetikai munkái: scholiák, homíliák, kommentárok. Apologetikai művei közül: Kelszosz ellen (Kelszosz pogány filozófusnak a keresztyének ellen 178-ban írt művének cáfolata). Gyakakorlati theológiai írásai: Az imádságról, Buzdítás a vértanúságra, A húsvétról. Dogmatikai főműve: Az alapelvekről (Peri arkhón, De principiis).

2012 júniusában számos művét találták meg egységes (nem töredékes) formában, eredeti görög nyelven egy müncheni könyvtárban, Johann Jakob Fugger könyvgyűjteményében.

Szentháromságtana

Az ókeresztyének a monoteizmus megőrzésére törekedtek a szentháromsági szubordináció által. Alexandriai Kelemen, Órigenész mestere szerint Isten transzcendens monad, a Logosz az Atya „képe”, aki kezdet nélkül születik az Atyától, lényegileg egy vele; a Lélek a Logoszból származó fény és erő – így a Fiúval együtt alá van rendelve az Atyának.

Órigenész az Atya Istenről, mint összetétel nélküli értelmes természetű (simplex intellectualis natura) személyről beszél, aki csak a Fiúban, azaz az Igében (Logoszban) válik érthetővé, aki maga Krisztus (vö. a reneszánsz előtti Atya-ábrázolásokkal). Isten változatlan, emberi tulajdonságokkal fel nem ruházható (vö. antropomorfizmus).

Az Atya tehát mona (egyetlenség, egyedüliség) és einai (egység) → Ő „az Isten”: aki auto einai (saját magától keletkezett, léte magában van). Ezzel szemben a Fiú: közvetítő, az Atya képmása; nemzése örök → nem volt idő, amikor ne lett volna, és Ő nem per adoptionem spiritus filius, sed natura filius. Ezzel együtt a Fiú csak , határozott névelő nélkül, az Atya segítője . A Lélek a Fiú, vagyis az Ige által az Atyától származik . Az Atya, Fiú és Szentlélek három, öröktől fogva létező individuális létezők, miközben az isteni a egy.

Trinitárius hatalmi szubordinacionizmus: az Atya hatalma minden létezőre kiterjed → a Fiúé csak az értelmes lényekre → a Léleké a megkereszteltekre.

Órigenész három felfogását mind a trinitárius egység, mind pedig az egymástól különböző háromság irányában lehetett értelmezni:

• Az Atya és a Fiú személyi (hüposztatikus) különbözősége → Arius kiindulópontja
• A Fiú örök nemzése az Atyától → a IV. századi ortodox trinitarizmus (például Athanasziosz)

Origenész krisztológiája ( a két párhuzamos krisztológiai modell tükrében

• Az ortodox vonal a későbbiekben elismeri a Kr. emberi lelkének jelenlétét is, de nem tekinti teológiai tényezőnek
• Az emberi test és lélek együttesen jelen van Krisztusban, mindkettőnek szerepe van a megváltásban (ÚSz: szinoptikusok, Pál)
• Szoteriológiai meggondolás: csak Isten válthatja meg az emberiséget, de a bűnökért járó büntetést ugyanaz a teljes emberi természet kell elszenvedje.

Órigenész szerint a Logosz = Isten bölcsessége (vö. Péld. 8,22). Probléma: teremtmény-e a Logosz?. Krisztus emberi lelke preexisztens, így szerepe van a megtestesülésben – ezt a tételét kemény bírálat érte a későbbiekben. Órigenész szerint Krisztus Istenember, felbukkan a communicatio idiomatum, de az emberi tapasztalatoknak nem az Ige az alanya. A két krisztusi természet viszonya nemcsak közösség, hanem egység is.

Órigenész egyháztana

Órigenész

Az egyház coetus populi Christiani, illetve coetus omnium sanctorum, de ugyanakkor a Krisztus misztikus teste is. Az Ige úgy lakik az egyházban, az Ő testében, mint a lélek a testben. Órigenész mondja ki elsőnek, hogy az egyház Isten városa itt a földön (Jer. hom. 9,2), mely szükségképpen legyőzi majd a szekuláris világot. Világosan tanítja: Extra hanc domum, id est ecclesiam, nemo salvatur (In Jos. hom. 3,5). Az eretnekek hite nem fides, csupán credulitas (In Rom. 10,5).

Keresztség, eredendő és cselekedeti bűn

Órigenész vallja az eredendő bűn tényét és a gyermekkeresztséget. A keresztség felvétele után elkövetett bűnökre vértanúság, alamizsnálkodás, ellenségnek történő megbocsátás, bűnös megtérítése, szeretetszolgálat és pap előtti bűnbánó gyónás és vezeklés által lehet bocsánatot nyerni. Minden bűn megbocsátható, noha nem mindenikhez elegendő az imádkozás.

Úrvacsoratan

A kenyér az imádság és a hálaadás által szent testté, az Úr testévé válik. Szerzőnk az úrvacsora áldozati és bűnből feloldozó jellegét is hangsúlyozza. Krisztus vérét kétféleképpen lehet inni: sacramentorum ritu, illetve úgy, hogy „befogadjuk életadó szavait” (In Num. hom. 16,9).

Eszkatológia

Legismertebb origenészi gondolat az mindeneknek a maguk eredeti, tisztán szellemi állapotába való visszaállítása. Azok lelkei, akik itt a földön bűnt követtek el, halál után tisztító tűznek vettetnek alá, miközben a jók bemennek a paradicsomba. Órigenész számára nincs örökké tartó tűz, illetve pokolbeli büntetés. Minden bűnös megmentetik, még a démonokat és magát a Sátánt is megtisztítja az Ige. Miután ez megtörtént, Krisztus visszaérkezik, és minden ember nem anyagi, hanem szellemi testben támad fel, és Isten lesz minden mindenekben (De princ. I, 6, 1). A világ teremtése ugyanis örökkévaló folyamat: a mi világunk előtt is voltak világok, és ezt is követik majd újabbak (De principiis III, 5, 3).

A lelkek preexisztenciája

Ez az órigenészi tanítás szorosan kapcsolódik az apokalipszis gondolatához. A jelen látható világot egy másik előzte meg. A preexisztens emberi lelkek olyan szellemi létezők, akik elestek Istentől az előző világban, és ezért most anyagi testhez vannak kötve. A léleknek az előző világban elkövetett bűnei magyarázzák Istennek kegyelmének különböző mértékét, melyet itt a földön mindenkire külön-külön kiterjeszt. Ezt a gondolatot szintén kemény óegyházi bírálat érte.

Magyarul megjelent művek

• Órigenész: A betű öl, a szellem éltet. Tizenhat homília a Teremtés Könyvéhez; Kairosz Kiadó – Paulus Hungarus Kiadó, 1999
• Órigenész: A princípiumokról IV. könyv 1-3. Hermeneutikai Kutatóközpont, 1998.
• Órigenész: A princípiumokról I–II. Kairosz Kiadó, 2003.
• Órigenész: Az imádságról és a vértanúságról. Szent István Társulat, 1997.
• Órigenész: Kommentár az Énekek énekéhez; Atlantisz Könyvkiadó Kft.