6. nap

„Meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt” (Mt 2,11)
Az egyetlen Úr imádására összegyűlve

Olvasmányok

2Móz/Kiv 3,1–6 Mózes eltakarta az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre
Zsolt 84 Mily kedvesek a te hajlékaid, ó, seregek Ura!
Jel 4,8–11 imádjátok azt, aki él örökkön örökké
Mt 28,16–20 Amikor meglátták őt, leborultak előtte

Ajánlott énekek:

37. Ó Jézus, emlékezni rád;
33. Mind adjon hálát Istennek

Meditáció

Amikor a bölcsek távoli hazájukból eljutottak Betlehembe, és látták a gyermeket anyjával együtt, leborulva imádták. Isten közénk jött kinyilatkoztatásának jelenlétében lefelé néz a szem, és meghajol a térd. Hasonlóképpen az égő csipkebokor láttán Mózes eltakarta arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. Amikor a tanítványok látták a feltámadt Krisztust a Galileai hegyen, csodálkoztak, és zavarba jöttek, mégis imádták. A mennyei liturgiában a huszonnégy vén leborul a trónon ülő előtt. Isten jelenlétére megdöbbenéssel, majd rácsodálkozással, végül imádással válaszolunk.

De látunk? Rácsodálkozunk? Valóban imádjuk? Hányszor nem vesszük észre, hogy a szemünk vak Isten jelenlétére! Hogyan imádhatjuk igazságban, ha előbb nem látjuk? Beszűkült látóterünkben túl gyakran csak a saját összekuszálódott dolgainkat látjuk magunk előtt, közben elfelejtjük, hogy Isten mindnyájunknak adta megmentő kegyelmét, és hogy mindannyiunké ugyanaz az egy Lélek, aki egységre vezet. Önteltségünkben gyakran csak a saját törvényeinket és emberi hagyományainkat követjük, nem gondolva arra a szeretetre, amelynek megosztására egy népként kaptunk elhívást, akiket Krisztus vére igazított meg, akik Jézust közös hittel Megváltónknak valljuk.

A Szentlélek által megelevenített közösségekként egyházaink arra hívnak, hogy együtt menjünk a Krisztus-gyermekhez, hogy egy népként imádjuk őt. Az együttérzés Lelke vezet egymáshoz, együtt pedig mindnyájunkat az egy Úrhoz. csak a Szentlélek vezetését követve leszünk képesek „lélekben és igazságban” való imádatra. Istenben való jövőnk az egység és a szeretet jövője. Amikor e cél felé menetelünk, utunk közben is a Krisztusban való „egy-ségnek” ugyanerről az igazságáról kell bizonyságot tennünk.

Imádság

Irgalmas Istenünk! Te, aki megadtad a vakoknak, hogy meglássák benned Üdvözítőjüket, vezess megtérésre. Irgalmadban vedd el szemünkről a pikkelyeket, és indíts, hogy mint Istenünket és Megváltónkat imádjunk Téged. Bajainkban, bűneink terhe ellenére is hadd szeressünk teljes szívünkből! hadd járjunk együtt, világosságod által vezérelve, egy szívvel és egy akarattal, ahogyan első tanítványaid! A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen rajtunk, hogy együtt magasztaljunk a Lélek közösségében, és bizonyságot tegyünk a körülöttünk lévőknek. Ámen