Az évközi második vasárnap evangéliumi szakaszát elemezve Ferenc pápa arra buzdított, hogy kövessük Keresztelő Szent János példáját, aki küldetése teljesítése után visszavonult, hogy helyet adjon az Úrnak és minél többen részesülhessenek a Jézussal való találkozás örömében.

Vertse Márta – Vatikán

A szolgálat magában foglalja az ingyenességet. Viseljük úgy gondját másoknak, hogy nem várunk ellenszolgáltatásra, elismerésre, viszonzásra. Ápoljuk annak az erényét, hogy feladatunk elvégzése után félre állunk, megszabadulunk ragaszkodásainktól és tanúságot teszünk arról, hogy Jézus az élet vonatkozási pontja – tanította Ferenc pápa, hangsúlyozva a papok, szülők, nevelők feladatát. 

A vasárnapi evangéliumi szakasz (vö. Jn 1,29-34) Keresztelő Szent János tanúságtételéről szól, aki, miután a Jordán folyó vizében megkeresztelte Jézust, ezt mondja: „Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én” – kezdte beszédét Ferenc pápa, majd kifejtette, hogy ez a nyilatkozat, ez a tanúságtétel felfedi János szolgáló szellemét. Jánost azért küldték, hogy előkészítse az utat a Messiásnak és ezt önzetlenül, magát nem kímélve tette meg. Emberileg azt gondolhatnánk, hogy ezért egy „díjat”, egy előkelő helyet kap Jézus nyilvános életében. Azonban nem így történik. János, miután teljesítette küldetését, félre áll, elvonul a színhelyről, hogy helyet adjon Jézusnak. Látta a Szentlelket leszállni Jézusra és Isten Bárányának nevezte őt, aki elveszi a világ bűneit, most pedig János is alázatosan hallgatja Jézust – elemezte a vasárnapi evangéliumi szakaszt Ferenc pápa, majd megállapította, hogy Keresztelő Szent János prófétából tanítvánnyá vált, aki prédikált a népnek, összegyűjtötte a tanítványokat és hosszú időn át képezte őket, de senkit sem kötött magához. Ezt nehéz megvalósítani, de a valódi nevelő nem köti magához a személyeket. János így tesz: tanítványait Jézus nyomdokaiba állítja. Nem érdekli, hogy legyenek követői, hogy tekintélyt és sikereket érjen el, hanem tanúságot tesz, majd egy lépést hátrál, hogy sokan részesülhessenek a Jézussal való találkozás örömében. Mondhatnánk, hogy kinyitja az ajtót és elmegy.

 

A pápa ezután arra mutatott rá, hogy szolgálatra kész lelkületével, képességével, hogy helyet csináljon másoknak, Keresztelő Szent János egy fontos dolgot tanít nekünk, mégpedig a ragaszkodásoktól való szabadságot. Ugyanis könnyű ragaszkodni szerepekhez és pozíciókhoz, a megbecsülés, az elismerés, a jutalom igényéhez. És ez, bár természetes, nem jó, mert a szolgálat ingyenességgel jár – szögezte le Ferenc pápa. Viseljük úgy gondját másoknak, hogy nekünk abból ne származzon előnyünk, hátsó szándékok nélkül, anélkül, hogy bármit is várnánk cserébe – javasolta a pápa, majd így folytatta: „Jót tesz nekünk is, ha Jánoshoz hasonlóan ápoljuk annak az erényét, hogy félre állunk a megfelelő pillanatban, tanúságot téve, hogy az élet vonatkozási pontja Jézus. Félre állni, megtanulni elbúcsúzni: én teljesítettem ezt a küldetésemet, megvolt ez a találkozó, félre állok és helyet hagyok az Úrnak. Tanuljunk meg félre állni, anélkül, hogy ellenszolgáltatásra várnánk”. 

 

Keresztelő Szent János második tanúságtételéhez fűzve gondolatait a pápa kifejtette, hogy mennyire fontos ez egy papnak, aki nem arra kapott meghívást, hogy főszereplőként vagy érdekből hirdesse az igét és szertartásokat mutasson be, hanem azért, hogy másokat elkísérjen Jézushoz. Majd az ellenszolgáltatás nélküli szolgálat kapcsán a pápa a szülőkre gondolt, akik olyan nagy áldozatokkal nevelik gyermekeiket, de utána szabadon kell hagyniuk őket, hogy saját útjukat járják a munkában, a házasságban, az életben. Szép és helyes, ha a szülők továbbra is biztosítják jelenlétüket, azt mondván gyermekeiknek: „Nem hagyunk magatokra benneteket”, de diszkréten, tolakodás nélkül tegyék ezt. Meg kell hagyni a növekedés szabadságát – húzta alá Ferenc pápa. Ez érvényes más területekre is, mint a barátság, a házasélet, a közösségi élet. Ára van annak, hogy megszabaduljunk a saját énünkhöz való ragaszkodástól, hogy képesek legyünk félre állni, de nagyon fontos: döntő lépés, hogy növekedjünk a szolgálat szellemében, anélkül, hogy viszonzást várnánk – összegezte tanítását Ferenc pápa.

 

Ezután önvizsgálatra szólított fel: tegyük fel magunknak a kérdést: képesek vagyunk-e helyet adni másoknak? Képesek vagyunk-e meghallgatni és szabadon hagyni a többieket, nem kötve őket magunkhoz, elismerést követelve? Hagyunk-e másokat beszélni? Ne mondjuk soha azt, hogy „te nem tudsz semmit! Hagyjunk másokat beszélni, hagyjunk helyet másoknak. Tegyük fel a kérdést: Jézushoz vonzunk másokat vagy saját magunkhoz? És ismét János példáját követve: tudunk-e örülni annak, ha az emberek a saját útjukra lépnek és követik a hívást, akkor is, ha ez némileg a tőlünk való eltávolodással jár? Őszintén és irigység nélkül örülünk-e elért céljaiknak? Ez azt jelenti, hogy hagyunk másokat növekedni – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszéde végén a következő szavakkal fohászkodott a Szűzanyához: „Mária, az Úr szolgáló leánya segítsen nekünk megszabadulni a ragaszkodásoktól, hogy utat engedjünk az Úrnak és teret adjunk másoknak”.